0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ismét fipronillal szennyezett tojásokat találtak Németországban

Ismét fipronillal szennyezett tojásokat találtak Németországban, a Hollandiából származó termékeket kivonják a forgalomból. Szerdai beszámolók szerint hat tartományba került a 73 545 darab tojásból álló szállítmányból. Fiproniltartalmuk csekély, forgalmazásukat elővigyázatosságból tiltották meg.

A holland hatóságok szerint a csekély mennyiség azt jelzi, hogy az eset nem újabb fejezet a 2017-es fipronil-botrányban, hanem utóhatás. Amint azt korábban megírtuk, a május végén talált másik szennyezett kontingensnél is ezt említették a szennyeződés okaként. 

A gazdálkodók már nem használnak fipronilos szereket, de az emberi egészségre káros anyag még nem ürült ki a talajból teljesen, így nyomokban annak a biogazdaságnak a területén is van még, amelyből a szennyezett tojások származnak – számolt be a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben és állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák, élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására. Emberi fogyasztásra szánt állatok kezelésére nem használják, mert nagy mennyiségben máj-, pajzsmirigy- vagy vesekárosodást okozhat.

Forrás: MTI-Eco