Back to top

Gördülő dűlők a Villányi borvidéken

2018. június 23-a az aktív kikapcsolódásé a Villányi borvidéken. A Siklósi várba várják a sport, a kultúra, a gasztronómia és a bor szerelmeseit, hogy a három túra közül választva megismerjék a Tenkes-hegyi pincéket, helyi termékeket, értékeket, műemlék pincéket, a Villányi-hegység dűlőit és természetesen a borait.

A Villány és Siklós közötti élménybringatúra idén két távon 15, illetve 25 km-en teljesíthető. A frissítőpontokon a borvidéki gasztronómia, helyi termékek egy kisebb szeletével ismerkedhetnek meg a vendégek. Az út közbeni fáradtságot enyhíti a GNZR-, Gere Tamás és Zsolt-, valamint a Blum Pincészet borai mellett, a házi szörpök és gyümölcslevek, a Trinitás Sajtműhely sajttálja, joghurtkelyhe, túrótortája, az Engelbert Fagylalt kézműves fagylaltjai, a Villányi borvidék sváb gasztronómiai hagyományát őrző stifolder falatokból összeállított kínálata, a Mindenidők kézműves söre, a Choose life. A befutónál a Siklósi várban az új közösségi bisztróborból a RedY-ből adnak kóstolót. Az érdeklődőknek kerékpár kölcsönzési lehetőséget is biztosítanak a szervezők.

 

 

A túra résztvevői ingyenesen látogathatják a Siklósi várat, ahol este a Múzeumok éjszakáján éjszakai tárlatvezetéssel, csillagászati előadásokkal és tűzzsonglőr bemutatóval zárják az év leghosszabb napját.

A Vineas-Tenkes Pincészet pedig levezetésként a borozójában várja a vendégeket after partyra.
A további boros élményre vágyók a Bock&Roll Pikniken, a palkonyai Tulipános ház udvarán Bock Valér és Tokajból Áts Karcsi borai, grillételek és a Geromusiclounge zenéje felel a lazulásért.

A program a Villány-Siklósi Borút Egyesület, a Siklósi Turisztikai Egyesület és a Tenkes Mountain Bike Egyesület közös szervezésében valósul meg.

Forrás: 
villanyiborvidek.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Okos javaslatok a holnap intelligens városaihoz

A Flormart, Olaszország egyik legnagyobb dísznövényekkel, faiskolákkal, zöld infrastruktúrával és tájépítészettel foglalkozó nemzetközi kiállítása még a tavalyi kivételesen nehéz évben is igyekezett alkalmat teremteni partnereinek, hogy személyes, illetve virtuális találkozásokon bővíthessék ismereteiket.

Farsang a fonóban

A kender- és lenfeldolgozás egész évet felölelő kalákamunkái között a fonás a termények őszi betakarításától a farsang végéig tartó téli elfoglaltság volt. Bár a fonás leánymunka volt, nem folyhatott le csendben, szórakozás nélkül, hiszen a fonóban a legények is megjelentek mint tréfacsinálók.

„Sóstói-erdő kerekasztal”

A NYÍRERDŐ Zrt Nyíregyházi Erdészet és a Nyíregyházi Zöld Akciócsoport közös helyszíni bejárást, valamint szakmai konzultációt tartott a Sóstói Parkerdőben. A találkozót az elmúlt időszak fokozott lakossági érdeklődése hívta életre, hiszen a parkerdőt érintő kérdések mindig is foglalkoztatták az erdő látogatóit.

Megváltoztatta a vírus a borturizmust

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője.

A bábolnai fajtabemutató „hozamai”

A 2020-as Bábolnai Gazdanapok keretében szervezett kukorica-fajtabemutató méltó befejezéseként könyvelhetjük el a bemutatósor betakarítási eredményeit. A csapadékos időjárás miatt általánosságban elhúzódott a betakarítás, és a fajtabemutató betakarítására is későn, csak november 18-án került sor.

Digitális kapcsolatteremtés a kertészeti ágazatban

Az év eleje a kertészeti ágazat számára hagyományosan a nagy kiállításokról és vásárokról szól. A koronavírus-járvány miatt azonban Európa szerte elmaradnak ezek az események. A tavaszi szezonkezdéshez változatos formában, érdekes témákkal kíván segítséget nyújtani az új kezdeményezés.

Közös hírlevél a magyar vadásztársadalomnak

Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke bejelentette, hogy a hazai vadásztársadalom mintegy 65 ezer tagjának a vadászkamara márciustól ingyenesen, havonta megjelenő, új hírlevelet biztosít a Nimród vadászújság együttműködésével. A kiadvány célja, hogy a magyar vadgazdálkodás témáiról, és a Magyarországon megrendezendő vadászati világkiállítás aktualitásairól tájékoztasson.

Online workshop: Az Európai zöld megállapodás (Green Deal) és vállalkozásfejlesztés

Az “Európai zöld megállapodás (Green Deal) és vállalkozásfejlesztés: az európai piacban rejlő lehetőségek” témájú online workshop második alkalmára szóló regisztrációs lehetőség.

Elmarad a 2021-es ProWein a COVID-19 járvány miatt

A Covid-19-hez kapcsolódó korlátozások miatt a ProWein 2021-et - a világ vezető és legjelentősebb bor- és szeszesital-vásárát - nem tervezik megszervezni március 19-23 között. A következő ProWein kiállítást Düsseldorfban 2022. március 27-29 között tartják meg.

A járvány ellenére nőtt az utasok száma a Pálházi Állami Erdei Vasúton

Felemás esztendőn vannak túl az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott kisvasutak. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csökkent, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) viszont növekedett az utasok száma, a 2019-es esztendőhöz viszonyítva. A LÁEV szerelvényein több mint 152 ezren utaztak, a PÁEV-nél pedig meghaladta a 43 ezret a jegyet váltók száma.