0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Négy éven belül az afrikai sertéspestis eljut Németországba

Egy számítógépes modell szerint az afrikai sertéspestis közel négy év alatt eléri Németországot – hangzott el a kínai Chongqing-ben rendezett nemzetközi állatorvosi kongresszuson.

A kongresszus, amelyen több mint ötezer állatorvos vett részt nagy figyelmet szentelt az afrikai sertéspestis (ASP) fenyegetésére és terjedésére, mely Kelet- és Közép-Európa egyre több országát érinti. A wroclawi kutatóintézet lengyel tudósa, Andrzej Jarynowski csapatával egy korai figyelmeztető elemzést készített az ASP európai terjedéséről.

A csapat 2014 februárjától 2017 novemberéig 3,230 fertőzéses esetet elemzett.

A számítógépes modellhez minden egyes kitörési pont adatait rögzítették, pontos idő és helymeghatározással.

Az adatok elemzése során arra a következtetésre jutottak, hogy a vírusos betegség nyugat felé terjed, megközelítőleg 200 km/év sebességgel. Dr. Jarynowski úgy fogalmazott, hogy még, ha a fertőzéssel korábban érintett régiók epidemiológiai helyzete a közeljövőben stabilizálódik is, a vírus terjedése akkor sem áll meg. Az afrikai sertéspestis megjelenésére legkésőbb négy év múlva a németországi vaddisznóállományban is számítani lehet.

Dr. Jarynowski, aki a kongresszuson kutatói díjat kapott, utalt arra, hogy a vírus terjedését felgyorsíthatja az emberi felelőtlenség, mint azt a korábbi esetekben láthattuk.  Az emberek, akik felelőtlenül foglalkoznak a fertőzött húsokkal vagy a hasított testekkel, illetve megszegik a korlátozásokat felelősek azért, hogy az ASP vírus ilyen gyorsabban terjed Európában.

Dr. Jarynowski szerint az európai hatóságok túl nagy figyelmet fordítanak a teherautó-vezetők kockázatára, akik félig evett szendvicseket hagynak szétdobálva az utak szélén – ugyanakkor figyelmen kívül hagyják a mezőgazdasági dolgozók vándorlásának veszélyét. Véleménye szerint a mezőgazdasági alkalmazottak jelentik a legnagyobb kockázatot az ASP terjesztésében, akik a fertőzés sújtotta területekről nyugatabbra mennek munkát vállalni.

A konferencia egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy bizonyíték van arra, hogy azokon a területeken, ahol az ASP fertőzés megjelent, másfél évvel később a vaddisznó populáció drámai, akár a 80 százalékot is elérő mértékben lecsökkent.

Forrás: PigProgress