Back to top

Kecskepestis ütötte fel a fejét

A közelmúltban, június 23-án Bulgária arról értesítette a Európai Bizottságot és a többi tagállamot, hogy a bulgáriai Jambol régióban található Bolyarovo településen három alkalommal is kitört a kiskérődzők pestise.

Uniós rendeletekben előírtak szerint, Bulgária felszámolta a fertőzött állományokat, valamint az előírt irányelveknek megfelelően védő- és megfigyelési körzeteket alakított ki a betegség megjelenésének helye körül. Ezenkívül fokozta a megfigyelést az érintett területekkel szomszédos településeken, valamint azokon a településeken, amelyek az Unió és a kiskérődzők pestise által érintett harmadik országok között húzódó határ mentén találhatók - írja a Magyar Állattenyésztők Szövetsége a honlapján.

Annak érdekében, hogy ne terjedhessen tovább Bulgáriában és más tagállamokba, illetve harmadik országokba a kiskérődzők szállítmányainak feladását és a kiskérődzőkből származó egyes termékek forgalomba hozatala tiltás alá került, kivétel- ha az illetékes hatóság engedélyezi- a feldolgozatlan állati melléktermékeket hatósági felügyelet mellett valamely, Bulgária területén található, az illetékes hatóság által jóváhagyott üzembe szállítsák feldolgozás vagy ártalmatlanítás céljára.

Kiskérődzők pestise (Peste des petits ruminants, PPR)

A PPR - amelyet kecskepestisként is emlegetnek - kecskék és juhok ragályos vírusbetegsége, amelyet láz, a szájban kialakuló sebek, hasmenés és tüdőgyulladás jellemez, és néha halálos kimenetelű. A betegség világszerte jelentős terjedést mutatott az elmúlt tizenkét évben. Az OIE és a FAO 2015-ben világméretű eradikációs programot indított. A program a tervek szerint 15 évig tart és tömeges vakcinázást foglal magába Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában. A Boehringer Ingelheim állategészségügyi üzletága - a Botswana Vaccine Institute-on keresztül - jelentős szerepet vállal a betegség kiirtásában

Forrás: 
www.allattenyesztok.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

30 finom, alacsony szénhidráttartalmú étel, amit a dietetikusok ajánlanak

Manapság az alacsony szénhidráttartalmú diéták népszerűbbek, mint valaha. Jaclyn London, dietetikus szerint fontos megjegyezni, hogy csak azért, mert egy étel szénhidrátot tartalmaz, még nem jelenti azt, hogy egészségtelen. Sőt, a szervezetünknek szüksége van a szénhidrátokra a túléléshez.

Súlyos járvány dúl Indiában: eddig százezer marha veszett oda

Eddig közel százezer szarvasmarha és bivaly hullott el Indiában bőrcsomósodáskór következtében, és több mint 2 millió állat fertőződött meg. A betegség úgy tűnik, egyelőre megállíthatatlanul terjed az országban.

Mi is pontosan a „longevity diéta”, és tényleg tovább fogunk élni tőle?

Talán hallottunk már a longevity, vagy "hosszú élet" diétáról, melynek szabályos követése hosszabb élettartamot ígér, de mi is ez pontosan, és különbözik-e egyáltalán más egészséges étrendektől?

33. Nyúltenyésztési Tudományos Nap

Szeptember végén került megrendezésre immár 33. alkalommal a Nyúltenyésztési Tudományos Nap. A Kaposváron tartott rendezvényen az ágazat szereplői a hazai kutatók legfrissebb tudományos kutatási irányait és eredményeit ismerhették meg, majd sor került az ágazat helyzetét összefoglaló kerekasztal beszélgetésre is.

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

Kínai éttermet függesztett fel a Nébih

Egy budapesti vendéglátó ipari egység ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt hibák és hiányosságok miatt a szakemberek az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, továbbá 95,3 kg élelmiszert kivontak a forgalomból.

Harmincezer látogató a KÁN Egyetemi Napokon

A mezőgazdaság nehézipara, az állattenyésztés állt a szeptember 30-tól október 2-ig tartó KÁN Egyetemi Napok középpontjában, amelyen mintegy 30 ezer látogató vett részt. A Szent Mihály napi hagyományokat tisztelve szerte az országból a kaposvári Pannon Lovasakadémiára „hajtották be” a jószágokat.

Vízcseppként vert hullámokat

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy Dr. Szendrő Zsolt nyúltenyésztésben elért szelekciós, reprodukciós, viselkedési, tartási, állatjólléti, illetve hústermelési és húsminőségi kutatási eredményei jelentősen hozzájárultak a hazai és nemzetközi tenyésztés hatékonyságának növeléséhez. Ehhez egy életpályára, elhivatottságra és munkaszeretetre volt szüksége.

A rejtélyes luteolin, amely felveszi a harcot a gyulladás és a szorongás elleni küzdelemben

A krónikus gyulladás számtalan betegség kiváltó oka. Bár sok dolog kiválthat gyulladást a szervezetben, a jó hír az, hogy rengeteg olyan tápanyag van, amely segíthet kordában tartani. Az egyik ilyen tápanyag, amelyet szem előtt kell tartani, a luteolin, amely számos növényi eredetű élelmiszerforrásban megtalálható.