0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kecskepestis ütötte fel a fejét

A közelmúltban, június 23-án Bulgária arról értesítette a Európai Bizottságot és a többi tagállamot, hogy a bulgáriai Jambol régióban található Bolyarovo településen három alkalommal is kitört a kiskérődzők pestise.

Uniós rendeletekben előírtak szerint, Bulgária felszámolta a fertőzött állományokat, valamint az előírt irányelveknek megfelelően védő- és megfigyelési körzeteket alakított ki a betegség megjelenésének helye körül. Ezenkívül fokozta a megfigyelést az érintett területekkel szomszédos településeken, valamint azokon a településeken, amelyek az Unió és a kiskérődzők pestise által érintett harmadik országok között húzódó határ mentén találhatók – írja a Magyar Állattenyésztők Szövetsége a honlapján.

Annak érdekében, hogy ne terjedhessen tovább Bulgáriában és más tagállamokba, illetve harmadik országokba a kiskérődzők szállítmányainak feladását és a kiskérődzőkből származó egyes termékek forgalomba hozatala tiltás alá került, kivétel- ha az illetékes hatóság engedélyezi- a feldolgozatlan állati melléktermékeket hatósági felügyelet mellett valamely, Bulgária területén található, az illetékes hatóság által jóváhagyott üzembe szállítsák feldolgozás vagy ártalmatlanítás céljára.

Kiskérődzők pestise (Peste des petits ruminants, PPR)

A PPR – amelyet kecskepestisként is emlegetnek – kecskék és juhok ragályos vírusbetegsége, amelyet láz, a szájban kialakuló sebek, hasmenés és tüdőgyulladás jellemez, és néha halálos kimenetelű. A betegség világszerte jelentős terjedést mutatott az elmúlt tizenkét évben. Az OIE és a FAO 2015-ben világméretű eradikációs programot indított. A program a tervek szerint 15 évig tart és tömeges vakcinázást foglal magába Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában. A Boehringer Ingelheim állategészségügyi üzletága – a Botswana Vaccine Institute-on keresztül – jelentős szerepet vállal a betegség kiirtásában

Forrás: www.allattenyesztok.hu