Back to top

Mit tegyünk ha sárgul, barnul az örökzöld?

A ciprusféléken, örökzöld sövényeinken gyakran előfordulnak olyan hajtáselszíneződések, amelyeket nem kártevő vagy kórokozó, hanem az emberi gondatlanság, élettelen tényező idéz elő, vagy más nem fertőző ok miatt alakul ki. Ezeket vesszük most számba.

Műtrágya-túladagolás következtében a konténeres tuja ágvégei elhalnak
Műtrágya-túladagolás következtében a konténeres tuja ágvégei elhalnak
Elsősorban a sövénybe ültetett tuják, de más örökzöldek esetében is gyakori jelenség, hogy a sövényen barna, sötétbarna, nem egy-egy ághoz kötött folt, foltok jelennek meg. Amennyiben a foltok a növény talajközeli részén fordulnak elő, leginkább kan kutyára kell gyanakodni, amely többször „megtisztelte” a sövényt. A vizelet nitrogéntartalma magas. Amennyiben a kutya többször ugyanoda vizel, akkor a növény lombját a sok húgysav megperzseli. Kertünkben ne tartsunk kan kutyát, amely a sövényre tud vizelni vagy gátoljuk meg, hogy a kutya a sövény közelébe férkőzhessen. (Az emberi vizelet okozta foltok magasabban szoktak előfordulni.)

Út menti sövénynél fordul elő, hogy a sövény út felőli oldalán, az alsó részen lévő levelek megbarnulnak, elhalnak. Ilyen esetben az út sózására kell gyanakodni, ugyanis a sövényhez tolt sós hókásából a sós lé a leveleken besűrűsödik, ami a pusztulásukat okozza. Ügyeljünk arra is, hogy sós hó ne kerüljön a növényeink talajára se, mert a talajba mosódva megperzseli a gyökérzetet.

Kipufogógáz által megégetett növényen a folt nem egy ághoz kötött
Kipufogógáz által megégetett növényen a folt nem egy ághoz kötött
A károsodott gyökerek feletti részen a friss hajtások elhalhatnak. Növényeink műtrágyázása során ügyeljünk arra, hogy a műtrágyát a tő körül egyenletesen elosztva jutassuk ki. Amennyiben egy helyre nagyobb műtrágyaadag kerül, az a talajba mosódása után megperzseli a gyökérzetet, ami a későbbiekben a felette lévő részen a levelek elhalását okozza.

Amennyiben már megtörtént a műtrágya túladagolása, akkor többszöri, bőséges vízadaggal próbáljuk meg a növény gyökérzónájából a műtrágyát kimosni.

A járművek forró kipufogógáza megégetheti a növényt. Ne engedjük meg, hogy a jármű úgy parkoljon a növény közelében, hogy a kipufogógázt közvetlenül a növényre fújja. Sövényünket olyan távolságra telepítsük a parkolótól, hogy a forró kipufogógáz lehűljön, amire elérné a növényt.

Fontos

Amennyiben a növényeken barna foltok jelennek meg, azokat igyekezzünk minél gyorsabban, csak az elhalt részekig eltávolítani, hogy a még élő, épen maradt részekből a növény levelei minél gyorsabban újjáalakulhassanak.

Magas mésztartalmú talajban a növény vontatottan fejlődik, ágai elhalnak
Magas mésztartalmú talajban a növény vontatottan fejlődik, ágai elhalnak
Erősen tömött talajban nem tudott a talajélet kialakulni, emiatt a tuján az ágak elhaltak
Erősen tömött talajban nem tudott a talajélet kialakulni, emiatt a tuján az ágak elhaltak
Frissen ültetett növényeknél szokott előfordulni, hogy a legnagyobb odafigyelés mellett is alig növekednek, megsárgulnak, és a sárguló hajtások közül egyre több barnul meg, hal el.

Amennyiben egy ilyen növényt kiásunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy csak a legfelső talajrétegben maradt néhány aktív gyökérvég, a gyökérzet nagy része elhalt.

Ezek a tünetek a tuja számára magas aktív mésztartalmat jelentenek.

A még használható növényeket szedjük ki, ültessük máshová, a területre pedig keressünk alkalmasabb növényt.

A tuja a számára kedvezőtlen talajon is rosszul érzi magát. A talajhiba oka lehet a tápanyag, a talajélet hiánya, a tömött, rossz szerkezetű talaj, de a vízmegállás is. A tuja gyökérzete nem viseli el a pangó vizet, amitől a gyökérzet egyre nagyobb része megfullad.

Többszöri vagy hosszabban tartó vízállás következtében a tuják elpusztulnak
Többszöri vagy hosszabban tartó vízállás következtében a tuják elpusztulnak
A sérült gyökérzetű növény képtelen elegendő vizet felvenni, emiatt a növény külső, zöld részén elszórtan a kisebb ágak halnak el.

Ez intő jel arra, hogy az egyes öntözések közti időt növeljük, vagy a talaj vízelvezetését rendezzük. Amennyiben ezt nem tesszük meg időben, akkor a növény el fog pusztulni. Pangó vizet mi is kialakíthatunk, amikor a biztos eredés érdekében gyakran, nagy vízadaggal öntözzük a frissen ültetett növényeket.

A sűrűre ültetett növények egymásba nőnek. Azon a felületen, ahol a növények érintkeznek egymással, a levelek nem jutnak elegendő fényhez, emiatt elhalnak. Sövénynél ez természetes, hisz’ szép sövény csak azután alakul ki, ha a bokrok összenőttek.

A túlöntözött növény oldalágai ugyanúgy elhalnak, mint az erősen vízhiányosé
A túlöntözött növény oldalágai ugyanúgy elhalnak, mint az erősen vízhiányosé
Amennyiben olyan növényt kínálnak eladásra, amelyek egyik oldalán a levelek a sűrű térállás miatt megbarnultak, akkor mérsékelt áron ezeket a növényeket megvásárolhatjuk, ha úgy el tudjuk majd ültetni, hogy az elhalt ágak ültetés után nem a sövény látható oldalára kerülnek. Számoljunk azzal is, hogy a már beállt sövényt valami miatt meg kell bontani. A megbontott részen az elhalt ágak előtűnnek, és ezeken alig képződnek friss hajtások.

Ilyen esetben célszerű a sérült oldalt még egy növénnyel megrövidíteni, és annak a helyére, lehetőleg a sövénnyel egyező magasságú és fajtájú, körkörösen zöld növényt telepíteni.

Augusztus végétől novemberig a bokor belsejében az elöregedett ágacskák, a rajtuk lévő pikkelylevelekkel együtt megbarnulnak, majd lehullanak. Ez a lombvesztés évente ismétlődő természetes jelenség, a növény külső leveleit nem érinti. Mértéke évjáratfüggő, de száraz évjáratban erősebb. Aszályos időben, amikor a növény gyökérzete a lombot nem tudja elegendő vízzel ellátni, a korona látható levelei is elsárgulnak, megbarnulnak.

Hosszantartó szárazság esetén a rövidebb ágak, de akár az egész növény is elszáradhat. Aszályos nyár utáni évben a tuják igyekeznek megfelelő számú utódról gondoskodni, ezért tavasszal sok virágot hoznak.

A kifejlődött tobozok őszre megbarnulnak és csökkentik a növény díszértékét.

Ezt elkerülhetjük, ha tavasszal, amikor a friss hajtásokon megjelentek a tobozkezdemények, azokat éles késsel levágjuk, a kialakuló tobozoktól a növényt megszabadítjuk.

Száraz, hideg, verőfényes téli napok után tavasszal megbarnult, elszáradt hajtásokra számíthatunk, ugyanis ilyenkor a napsütötte levelek fölmelegednek, és megindul bennük a nedvkeringés. A fagyott talajban lévő gyökerek azonban nem tudnak vizet felvenni, ezeken a leveleken fiziológiás aszály alakul ki, ezért színüket vesztik, majd hirtelen megbarnulnak, elszáradnak.

Mit tehetünk aszályban?

Az aszály okozta elhalások csökkentésére szárazságban nagy vízadaggal öntözzük meg a növényeinket. Meghálálják a növények az öntözést a száraz tél fagymentes napjain is. A talaj kiszáradását a növény köré terített mulccsal csökkentsük.

Aszályos nyarat követő évben a tuják nagyon sok tobozt (magot) hoznak
Aszályos nyarat követő évben a tuják nagyon sok tobozt (magot) hoznak
Nyáron, aszályos időben, ha nem tudunk öntözni, óvatosan kurtítsuk meg a növény lombkoronáját, hogy a párolgási felületet csökkentsük.

Amennyiben elhalt részek alakultak ki, azokat kialakulásuk után a legrövidebb időn belül, sekélyen vágjuk vissza.

Nagy gondot kell fordítani a frissen telepített növények öntözésére, mert azok vízfelvétele korlátozott, begyökeresedésükig víz hiányában elszáradhatnak. Többször iskolázott növényeknél a begyökeresedés több évet vehet igénybe! A frissen ültetett növényeinket elegendő hetente öntözni, de akkor – amennyiben nem volt jelentős csapadék – egy 80/100-as növény kapjon 20 liter vizet, a nagyobb pedig arányosan többet. Ügyeljünk rá, hogy az öntözővíz ne folyjon el, hanem beszivárogjon a talajba.

Aszályos évben a növény látható oldalágai is megsárgulnak, elhalnak
Aszályos évben a növény látható oldalágai is megsárgulnak, elhalnak
Figyeljük a növények színét! Amennyiben a legkisebb fakulást észrevesszük rajtuk, azonnal, nagy vízadaggal öntözve talán még megmenthetjük azokat.

Különösen a fiatal hajtások érzékenyek a napégésre, amitől a pikkelylevelek megbarnulnak. Ennek elkerülésére júniustól augusztus közepéig ne vágjuk vissza a sövényt, hogy a friss hajtások a forró, verőfényes napsütésben ne égjenek meg. Megéghetnek a telepítésre váró növények levelei is, amikor a földlabdás növényeket napsütésnek kitett helyen elfektetve hosszú ideig tároljuk.

A Dunántúlon gyakran, az Alföldön csak ritkán fordul elő, hogy a keleti tuja és fajtáinak egy-egy hajtása tavaszra megbarnul, elszárad, mivel a hajtások az őszi csapadékos időszakban tovább növekedtek. Ezek nem tudtak beérni, és tavaszra elhalnak. Ekkor szabadítsuk meg növényünket az elhalt ágaktól.

Télre elszíneződtek a keleti tuja hajtásvégei
Télre elszíneződtek a keleti tuja hajtásvégei
Tuján a levelek színe ősszel megfakul, majd lilás, barnás árnyalatúra színeződik. A téli szín a hidegebb időszakban mélyül, majd tavasszal, a jó idő beköszöntével a növény ismét visszanyeri eredeti zöld színét. Az elszíneződés miatt nem kell aggódni, mert az örökzöld növények, így a tuja is a tél elején fagyállóságuk növelése érdekében vizet vesztenek, ennek során a levelekben antocián képződik. Ez az elszíneződés a Smaragd tuján nem következik be, ami a fajta értékét növeli.

Helyes telepítés

A ciprusféléket lehetőség szerint mélyrétegű talajra telepítsük, mivel sovány, száraz körülmények között nem érzik jól magukat. Telepítés előtt érdemes a talajt megvizsgálni, a kapott eredmény alapján kiválasztani a területünkre leginkább megfelelő növényt. Igyekezzünk a növényünknek megfelelő életteret biztosítani, mivel a növény élettelen tényező okozta (abiotikus) károsodások miatt legyengül, fogékonnyá válik a különféle kórokozókra, károsítókra.

Többször iskolázott növények a telepítést követő második évben a vízhiány miatt pusztultak ki
Többször iskolázott növények a telepítést követő második évben a vízhiány miatt pusztultak ki

Forrás: 
Kerti Kalendárium
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kerti Kalendárium 2018/07 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lesz elég hazai krizantém az árusoknál

Sokan vásárolnak krizantémot mindenszentek és halottak napjához közeledve. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet, és októberben, november elején talál gazdára a hazai termés döntő többsége – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Mandulatermesztés - Ígéretes újdonságok

Bodrogkeresztúron rendezett mandulatanácskozást a Pullulo faiskola, amire ismét sok osztrák és német gazdálkodó is kíváncsi volt a magyar termesztők mellett. A termelői érdeklődés a mandula iránti gyorsan növekvő keresletnek és az új fajtáknak, technológiáknak köszönhető, amelyek a magyar faiskola közvetítésével nálunk is elérhetők.

A keleti országrészben sokfelé lenne szükség esőre

Az elmúlt hetekben a Dunántúlon és a középső országrészben hullott jelentős csapadék, így kellő nedvesség áll rendelkezésre a talajban az őszi vetések számára. A Jászságban, az Alföld középső részein, illetve a Felső-Tisza vidékén viszont alig esett, arrafelé nagy szükség lenne a csapadékra. A ma érkező hidegfront főleg a Dunántúlra hoz esőt, a keleti területek várhatóan megint szárazon maradnak.

Gombatermesztés biológiai védekezéssel

A gombatermesztés biológiai védekezésen alapuló módszerét dolgozták ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. szakemberei egy uniós támogatással megvalósított kutatás-fejlesztési program keretében – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Telepítsünk ellenálló, régi almafajtákat

Lassan újra nyugalmi állapotba kerül a kert, az utolsó zöldségek betakarítása is véget ér, ugyanakkor eljött a facsemeték telepítésének az ideje. A biotermesztés egyik sarkalatos pontja a vegyszermentes termesztés, aminek sikerét nagyban befolyásolja, hogy milyen fajtát ültetünk.

Omega-3: a gyulladáscsökkentő csodaszer

Az omega-3-ak azok a jótékony hatású zsírok, amelyek halakban, egyes kagylókban, valamint magvakban, diófélékben és azok olajaiban találhatók. Ezek a zsírsavak kettős feladatot látnak el: szerepet játszanak a gyulladáscsökkentő vegyületek létrehozásában, és segítenek a gyulladásos markerek termelődésének visszaszorításában is.

Sri Lanka egyelőre letett ambiciózus biogazdálkodási tervéről

Sri Lanka a világon elsőként szerette volna organikussá átalakítani a mezőgazdaságát, ennek keretében teljes tilalmat rendelt el a műtrágyák importjára.

Fogyasztása kínzás, boldogság és függőség egyben

Napjainkban egyre nagyobb a keletje a chilipaprika-termékeknek, és egyre többen kezdenek bele a termesztésébe is. A termesztők számos hazai és nemzetközi versenyen mérhetik össze a paprikából készített különféle termékeiket, amelyek mind inkább előfordulnak mindennapjaink étkezésébe, valamint a hazai gasztronómia is szívesen nyúl a chilis termékekhez.

Komposzt, mulcs és megelőzés

Októberben már őszies arcát mutatja a természet. A kiskertekben a termés jó része már leérett, zajlik a betakarítás, vannak, akik már a jövő évi szezonra készülnek. A kertben keletkezett növényi hulladékot felhasználhatjuk talajtakarásra is. Emellett ne feledkezzünk el gyümölcs- és díszfáink védelméről sem!

Kezdődik a sütőtök-szezon

Magyarországon évről évre növekszik a sütőtökfogyasztás – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. Az üzletekben, piacokon is érdemes a kiváló minőségű hazai fajtákat választani.