Back to top

Aratókoszorú a Szent István bazilikában

Idén első alkalommal a Szent István bazilikában állították ki a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program keretében elkészült - aratókoszorút, mely a 19 magyarországi megyéből, valamint a határon túli magyarlakta területekről származó búzából font erdélyi motívumokat magában foglaló mű.

Fotó: Greguss Lilla
Tüske Tündének, a Szalma-Kincs-Tár vezetőjének és munkatársainak több évszázados múltra visszatekintő hagyományos technikájának köszönhetően a mintegy 2x2 méteres koszorú valódi remekmű, mely két részből áll. Az egyik koszorú az anyaországot jelképezi, melyet mintegy átölel a határon túl élőket jelképező másik. Ennek szimbolikus jelentősége van: a dupla koszorú az összefogást, nemzetünk összetartozását jelenti, ahogyan a 15 millió búzaszem is a 15 millió magyar összetartozásának szimbóluma. Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az országgyűlés alelnöke hétfőn, a koszorú kihelyezésének ünnepén. Schnell György püspök a Szent István bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre áldotta meg a koszorút. Hangsúlyozta, hogy a katolikusok számára a búza azért is fontos, mert az utolsó vacsorán Krisztus a sok kis búzaszemből készült kenyér színe alatt maradt velünk az eukarisztiában.

A búzakalászokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ közösen gyűjtötte össze a Kárpát-medencéből.
Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.

Megújuló konferencia borászoknak Egerben

Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.

Újabb 5 évre Takács Géza lett a Vetőmag Szövetség elnöke

Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A testület vezető tisztségére 2007-ben kinevezett agrárszakember 2028-ig látja el az elnöki te-endőket. A szövetség alelnökei Cs. Nagy István, Mátrai Tibor és dr. Vida Gyula lettek.

Illatokkal védték meg a termést az egerektől

A módszer humánusabb és környezetbarát alternatívát kínál mind a vetések, mind a betakarított termés védelmére a rágcsáló kártevőktől, ráadásul olcsóbb is lehet a mérgeknél.

Nagy a baj, de még nagyobb a veszély

Magyarország uniós csatlakozása óta egyértelműen gabona- és olajosmag-termelésünk alkotja a mezőgazdasági termelés gerincét és jövedelemter­melő képességének zömét, de most mindkettő rendkívül súlyos helyzetben van. A hazai gabonatárolók megteltek Ukrajnából származó áruval, és emiatt a magyar termelők készlete gyakorlatilag eladhatatlanná vált.

A végéhez közelednek a tavaszi szántóföldi munkák Magyarországon

Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. A kedvező téli és tavaszi időjárásnak, valamint az utóbbi hetekben lehulló csapadéknak köszönhetően várhatóan az őszi vetésű növények jó termésátlagával számolhatnak a hazai gazdák.

Búzaszentelő a felvidéki Hanván

Bár megtehette volna, Tompa Mihály református lelkész hűségesen kitartott Hanva mellett. A népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője annak ellenére maradt hűséges a Sajó völgyében fekvő településhez, hogy többször is hiába kínálták fel neki a legnépesebb és leggazdagabb alföldi református egyházközségek lelkészi állását. Az általa mutatott alázat, a közösség iránti hűség példája tette méltó helyszínné Hanvát a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem idei első állomásává.

A májusi eső után meleg érkezik

A mediterrán ciklonokból érkező májusi esők bőségesen elárasztották hazánkat, sokfelé még több is esett az optimálisnál. A folytatásban pedig a szántóföldi növények növekedéséhez szükséges meleg is megérkezik, csapadék pedig már csak elszórtan várható a jövő hét közepéig.

Korszerű takarmánygyártás, megújuló energiatermelés

Növekedés a köbön! Így is értelmezhető az, amit idős Bárány László, a Baromfi Coop és a Mastergood alapító-tulajdonosa a cég gazdasági filozófiájáról vall, természetesen a folytonos tanulást sem elfelejtve.

A szilícium műtrágya növeli a búza hozamát

A szilikátos műtrágyázás jelentősen növelheti a búzatermést, miközben növeli a talaj szén- és víztartalmát. Ez annak a tanulmánynak az eredménye, amelyet Dr. Jörg Schaller kutató irányításával végeztek, a Leibnizi Mezőgazdasági Tájkutató Központban (ZALF).