Back to top

A hazaárulótól a luxustraktorig

Tüzes gép, hazaáruló és nőknek készült körmös traktor – a magyar mezőgazdaság történetének főszereplői, amelyek nélkül ma nem léteznének high-tech luxustraktorok. Utóbbival dolgozni már nem is fizikai munka, inkább tudomány, hiszen a legújabb erőgépek mechanikáját az űr- és légi technológiához hasonlítják a szakértők.

Ezeket a generációkat mutatja be augusztus 25-én a Hódmezőrület 3.0, ahol a látogatók megnézhetik és ki is próbálhatják a magyar traktortörténelem hőseit.

Tüzes menyecske

Mielőtt feltalálták volna a benzin- és dízelmotort, az emberi és állati erő mellett gőzgépeket használtak az aratáshoz és csépléshez, amelyet lovakkal és ökrökkel húzattak a helyszínre. Gőzgép használatához tüzet kellett rakni, ami felmelegítette a vizet, innen a tüzes gép elnevezés.

Nem elhanyagolható hátulütője a tűzveszélyesség, hiszen a gépből kipattanó szikrák könnyen lángra gyúlhattak.

A Hódmezőrület 3.0-n egy 1913-as géppel találkozhatnak az érdeklődők, melyet működés közben is megcsodálhatnak.

Háborús hős és hazaáruló

Hazaáruló
Hazaáruló
Fotó: www.axial.hu
A „Hazaáruló” a két világháború között, Magyarországon gyártott legnagyobb teljesítményű erőgép. Az ötven lóerős (K50-55) traktorra nagy kapacitásának köszönhetően a magyar katonák is felfigyeltek, és elkezdték alkalmazni az ágyúk és lőfegyverek vontatására. Ám azzal nem számoltak, hogy egy ilyen erős gép motorhangja akár 1 kilométeres távolságban is visszhangzik az ellenség fülében. Innen is kapta nevét a Hazaáruló. Később a magyar katonák a hatalmas zajt cselekre is alkalmazták, megtévesztve ezzel az ellenséget.

Traktorista hölgyeket megmentő Dutra

Hölgy a traktoron
Hölgy a traktoron
Fotó: www.axial.hu
A világháború után a férfiak katonának álltak, a nők viszont saját erőből már nem tudtak földet művelni. Ezért 1948 és 1951 között főállású traktorista hölgyeket is képeztek Magyarországon, akik a régi, ún. körmös traktorokat irányították a földeken. A Vörös Csillag Traktorgyár mérnökei ekkor fejlesztették ki az ország egyik legnépszerűbb erőgépét, a Dutrát, amely nagyobb vontatási erővel rendelkezett a korabeli traktoroknál, ezért minden mezőgazdasági munkára alkalmazták.

Űrtechnika és luxustraktorok

Az elmúlt 100 év során az űrtechnikához hasonló műszaki magasságokba emelkedett az agrártechnika. Ezekkel a high-tech traktorokkal dolgozni már sokkal inkább tudomány, mint fizikai munka. Például az AXION 900-as erőgép gyakorlatilag mozgás nélkül, álló helyzetben iszonyatos erővel húz, akár egyszerre több vontatott eszközt pár gomb segítségével. Számítógépes rendszere és belső kialakítása klasszisokkal fejlettebb, mint számos prémium kategóriájú autóé.

+1 .Trabi kicsiknek és nagyoknak

Trabi
Trabi
Fotó: www.axial.hu
A Trabi egy traktor és egy bicikli házasításból született hybrid jármű. Különlegessége, hogy külsőre úgy néz ki, mint egy traktor, miközben a pedálokat lábbal kell hajtani, akár egy biciklit. A szervezők az egész család számára lehetőséget biztosítanak ügyességi pályákon a Trabival, és kicsiknek való műanyag traktorokkal, így anyuka és apuka is versenyezhet saját gyermekével.

Magyar mérnökök világszabadalmai

Magyar mérnökök nevéhez fűződik az uborka kombájn, a fűszerpaprika betakarító gép, a Bánki Donát féle szélturbina és a Rába traktor is. A világszabadalmak közül személyesen is találkozhatunk a Hódmezőrület 3.0-n Galamb József és Farkas Jenő világhírű Fordson F modelljével, valamint a Dutra traktorokkal is.

Forrás: 
Axiál Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Megújulva vár mindenkit a KÁN

Idén ismét megnyílik a KÁN, a Dunántúl állattenyésztési kiállítása, immár megújulva és kibővített programokkal. Az október 1–3. között zajló kiállítást 14. alkalommal rendezik meg KÁN Egyetemi Napok néven, ami már önmagában valami újnak a kezdetét sejteti.

Bábolnán mindig lehet tanulni!

Fazekas Miklós, 4 éve a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – RMGE - maros megyei szervezetének elnöke. Közösségi ember, aki 26 éve tagja az egyesületnek, s éppen ennyi ideje gazdálkodó. Zöldségtermesztő Nyárádkarácsonyfalván, egy hektárnyi fóliával, s még több szabadföldi területtel rendelkezik.

Mire jó egy mezőgazdasági drón?

Talán sokak számára misztikusnak tűnik a drónkérdés, de már ott kopogtat a hétköznapjainkban. Innovatív technológiáról van szó, az ABZ Drone Kft. négy éve folytat kísérleteket a mezőgazdasági hasznosítás területén.

Koccintás baráti körben - 30 éves a Budapest Borfesztivál

Szeptember 23-26. között szülinapi borünnep a Budavári Palota teraszain. Éppen három évtizede nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország ikonikus borfesztiválja a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt.

Már elérhető az ország legkorszerűbb korrekciós jelszolgáltatása

Országos lefedettségű, precíziós helymeghatározást segítő, korrekciós jelszolgáltatást indított el az AXIÁL KFT. A fejlesztési megoldás egyedülálló hazánkban, ugyanis amellett, hogy valamennyi globális műholdas helymeghatározó rendszer jeleit tartalmazza, kiemelkedő a megbízhatósága és energiafelhasználása a VRS (virtuális referenciaállomás hálózat) technológiára épülő rendszer révén.

Magyar-vándor a spenótföldön

A Galliform Kft. 600 hektáron gazdálkodik Bábolnán és Tárkányban. Mint a nevük utal rá, a rendszerváltozás után baromfival kezdtek el foglalkozni, ám az örökös válságoktól hamar megkeseredett a szájízük. Végül szinte 180 fokos fordulatot vettek, és még az állattartással is felhagytak, és 2016-ban leveles zöldségek termesztésébe kezdtek.

92,4 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket az első fél évben

Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 92,4 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket az első fél évben, ami 1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Alkatrészekre 35 milliárd forintot fordítottak, ez 15 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kiadványából.

Szőlőkombájnt is „nyúzhattak” a gyerekek-(is)

A Bábolnai Gazdanapokon rengeteg gépet felsorakoztattak a forgalmazók, melyekből többe be lehetett ülni, némelyiket ki lehetett próbálni. Az egyik legfuturisztikusabb gép az Agrotec Kft. standján található New Holland 9000 L szőlőkombájn volt, amin mindig nagy volt a nyüzsgés.

Sláger kerti eszközök

A Wolf Garten, Club Cadet és MTD gyártó termékeit is forgalmazó P.E.L. Kft. Móron, Székesfehérváron és Budapesten boltot üzemeltet, Veszprémben pedig bemutatótermük van. Fekete Zoltán szerint ugyanis a vásárlók bizonyos értékhatár fölött szeretik látni, vagy akár kipróbálni a gépeket. Így van ez a Club Cadet fűnyírógépeivel is, amelyek közül az XZ széria két képviselőjét Bábolnán is láthattuk.