Back to top

Indul a pálinkaszezon: a szilva és a körte a befutó

Beindult a pálinkafőzési szezon, az első tapasztalatok alapján kajszicefrével csak elvétve találkoznak a bérfőzdékben, cseresznyéből és meggyből viszont már kicsit több van. Az árak ugyanakkor nem változtak.

Az idei év időjárása sem fogadta kegyeibe a gyümölcstermelőket, a kajszi java része elfagyott, cseresznyéből és meggyből is kevesebb lett az elmúlt évekhez képest. Ennek megfelelően a pálinkafőzdék környékén is sokkal kisebb a forgalom - írja a bama.hu.

Mint Czigelédi Zsolt diplomás pálinkamester elmondta, jelenleg úgy tűnik, hogy

körtéből és szilvából lesz megfelelő mennyiségű pálinka, ezek a gyümölcsök ugyanis átvészelték a márciusi kemény fagyokat.

– Az időjárás alakulására nincs beleszólásuk a gazdáknak, azonban a cefre készítésére ebben a gyümölcsínséges időkben érdemes kiemelt figyelmet fordítani. Nagyon fontos tehát, hogy a cefrébe csak érett, egészséges, tiszta gyümölcs kerüljön. Éppen ezért a cefrézés a gyümölcs kiválogatásával kezdődik.

Tisztítsuk meg a gyümölcsöket a száruktól, magjuktól, falevelektől, ágaktól, kavicsoktól. A penészes, romlásnak indult gyümölcsdarabokat vágjuk ki. A gyümölcsökön föld, növényvédő szerek, és különböző mikroorganizmusok lehetnek, amelyek a cefre romlását idézhetik elő, ezért a termést alaposan mossuk le. Az élesztők szaporodásához fontos, hogy a cefrébe szánt gyümölcsöt előzetesen feldaraboljuk, és a cefre jó lédús legyen.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyári kánikulában gyakran túlmelegszik a cefre – az ideális hőmérséklet a 20 fok –, ezért ajánlott fedett, árnyékos és hűvös helyet keresni a forrás idejére. Ha túlmelegedne, locsolhatjuk a hordót kívülről hideg vízzel, vagy tehetünk bele egy jeges vizespalackot.

Az árak idén még nem változtak

A bérfőzetés ára szeszfőzdénként változó, átlagban 750–800 forint körül van literenként, az 50 fokos párlat szeszadója pedig 835 forint. A törvényi szabályozás alapján egy-egy magánszemély évente 86 liter 50 fokos párlatot főzethet le – ha ettől alacsonyabb a szeszfok, akkor arányosan többet. A szakember szerint a pálinka az elmúlt években jelentős minőségi fejlődésen ment keresztül, megjelentek az új technológiák, komoly lepárló berendezéseket állítottak be a főzdék, magas minőségű segédanyagokat alkalmaznak.

Forrás: 
bama.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pelikán elvtárs magyar narancsa - helyett...

A tanú című film magyar narancsa szállóigévé vált, ám az idők során több, sikeresebb új növény került be hazánkba. Ilyen a vadcitrom, vagy télálló citrom is, amely szép is, fagyálló is, és citromot is terem… Kicsit kisebbet, kicsit savanyúbbat és a kelleténél több maggal…

Rekordév után újratervezés a SPAR-nál

A kulcsfontosságú beruházásokhoz és a stabil működéshez szükséges létszámhoz ragaszkodik a SPAR, a különadó kigazdálkodása érdekében viszont a teljes működési struktúrában racionalizálja a költségeket – mondta a Világgazdaságnak Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató.

Pünkösd előtt többet vásároltunk, mint húsvétkor

Visszatért az élet az áruházakba, egyre jobban megtelnek a kosarak, a pünkösdi hosszú hétvége előtt arányaiban sokkal többet és nagyobb összegekben vásárolt a lakosság, mint a húsvétot megelőző napokban - írta a Magyar Nemzet kedden.

Málna- és szederfajták a balkonra

A Volmary olyan bogyósgyümölcsöket mutatott be, amelyek akár a balkonon vagy a teraszon is nevelhetőek, és már az első vagy második évben teremnek.

A Pepsi nyert a pánikvásárláson és a home office-on

A PepsiCo a vártnál jobb negyedéves eredményekkel lepte meg a legnagyobb versenytársát, a Coca Colát. Kiderült, hogy a pánikvásárlás és a home office hozta a többletet.

A helyi élelmiszer fogyasztása a világ legnagyobb részén csak távoli álom

A globalizáció az utóbbi évtizedekben forradalmasította az élelmiszer-előállítást és -fogyasztást, a gazdálkodás pedig hatékonyabbá vált. Az étrend változatosabb, és több élelmiszer áll rendelkezésre a világ különböző részein. A világ népességének nagy része viszont importált élelmiszerektől függő országokban él, amelyek a globális élelmiszer-ellátási láncok megszakadásával fokozottan sebezhetők.

Szőlőültetvény: közeleg a virágzás

Amikor a metszésen, kötözésen, hajtásválogatáson már túlvannak az ültetvények, akkor az egyik fő cél, hogy a növényeket megvédjük a kórokozóktól és kártevőktől. Különösen a virágzás idején kell figyelni a megelőzésre.

Sok vállalkozás visszafogta a termelést

A koronavírus-járvány, a forint-euró árfolyam és a madárinfluenza mellett lassan a csökkenő termelés is kezdi kifejteni hatását a baromfipiacon.

Hazai szőlő- és gyümölcsfajták: a bizalomra és az innovációra épülhet a jövő

A szőlő- és gyümölcsfajták esetében a koronavírus-válság után is fontos lesz a jogszerű fajta­használat, mert az ágazat jövőjét csak a bizalomra és az innovációra lehet építeni. Az utóbbi hónapok rendkívüli nehézségeket hoztak a faiskolák számára, de a telepítők, a felhasználók igényeihez igazított, korszerű fajtakínálat a továbbélés és a válság utáni kibontakozás fontos tényezője lesz.

Franciaország: helyi és funkcionális, a járványhelyzet hívószavai

A COVID-19 világjárvány fokozta a helyi termékek iránti keresletet Franciaországban, és pozitív hatást gyakorolhat a funkcionális élelmiszerek piacára – derül ki a Mintel piackutató tanulmányából.