Back to top

Főállatorvos: kampány indul a sertéspestis megelőzése érdekében 

Augusztusban a hatósági állatorvosok felkeresik a kisebb gazdaságokat és a járványvédelemről tájékoztatják őket, a kampány az afrikai sertéspestis visszaszorítását szolgálja - mondta Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos pénteken az M1 aktuális csatornán.

A főállatorvos kiemelte, Magyarországon az elmúlt hónapokban sikerült kontrollálni a vírust, így az nem terjedt át házi sertésekre, hiszen ez jelentené az igazi gazdasági kárt. 

Bognár Lajos megjegyezte, Magyarországon eddig csak vaddisznóban találták meg a sertéspestis vírusát, Heves, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közel 30 esetben. 

Arra a kérdésre, hogy a gazdák, hogyan védhetik meg a fertőzéstől házi sertés állományukat, a főállatorvos kifejtette:

kerítéssel kell körbezárni az állattartó telepeket, fertőtleníteni kell az ott használt eszközöket, és ami a legfontosabb, hogy a sertéseket nem etethetik élelmiszerhulladékkal.

Mindezekre a szabályokra azért van szükség, mert az afrikai sertéspestis ellen nem lehet védekezni sem gyógykezeléssel, sem vakcinázással, a fertőzés visszaszorításának egyetlen eszköze a megelőzés - hangsúlyozta. 

Hozzátette, a vírus csak a házi sertésekre és a vaddisznókra jelent veszélyt, az emberre nem. 

Ugyanakkor megjegyezte, az afrikai sertéspestis egy rendkívül agresszív betegség, a fertőzött állatok 3-4 napon belül elhullanak. Azokban a házi sertés állományokban, ahol a vírus megjelenik, ott a teljes sertés állományt le kell ölni. 

Bognár Lajos szólt arról is, hogy a betegség egyik első tünete a láz, ezért felhívta az állattartók figyelmét, hogy amennyiben rendellenességet, főként lázas megbetegedést tapasztalnak házi sertés állományukban, azt azonnal jelentsék a hatósági állatorvosnak. Arról is beszámolt, hogy

Romániában az elmúlt hetekben nagy mértékben romlott a járványhelyzet, több mint 500 járvány-kitörést jelentettek,

nagy számban házi sertésekben is. A vírust több esetben a magyar határhoz közeli területeken mutatták ki. Ráadásul hasonló a helyzet Kárpátalján is - mondta a főállatorvos.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhészeti dendrológia 3. rész - a tavaszi fás hordásnövények

Ahogyan a hőmérő higanyszála napról-napra egyre följebb húzódik, úgy kezdenek tömegével virítani a tavaszi aszpektus fás hordásnövényei: a vadgyümölcsök. Ilyenkor már a napi középhőmérséklet tartósan 10 oC fölött van, ez kedvez a méhek gyűjtögető-megporzó munkájának.

Árban továbbra is az élmezőnyben

Az afrikai sertéspestis terjedése Ázsiában és Európában is tetemes károkat és kiesést okoz a sertéstermelőknek, ami miatt hétről hétre emelkednek a felvásárlási árak. A vágott sertések európai árszintje jelenleg kilogrammonként meghaladja az 1,8 eurót, és egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a 2 eurót is kilogrammonként.

Egy kis méretű juh nálunk is hódít

Több tenyésztő is tart állatszeretetből vagy a szakmai kihívástól vezérelve olyan fajtákat, amelyek külső megjelenésükben eltérnek az adott fajra jellemző általános sajátosságoktól. Ide sorolhatjuk a juhfajon belül a babydoll southdownt is, amely kis termeténél fogva joggal tarthat számot érdeklődésünkre.

Agrárkamara: tovább nőhet a sertéshús ára

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

Az Egyesült Királyságban is felbukkant az ASP

Az erősen fertőző, és a disznókra nézve halálos afrikai sertéspestis vírussal fertőzött húst foglaltak le Észak-Írországban. Ez az első eset, hogy a betegség az Egyesült Királyság területén is felbukkant.

A kocák szeretik az állandóságot

Egy új vizsgálat kiderítette, hogy a különböző elletőrendszerekben tartott és többször fialtatott kocáknál a rendszerek cserélgetése miként hat a malacok mortalitására. A kezdeti eredmények szerint, azok a kocák teljesítettek jobban és azoknál volt alacsonyabb a malacok elhullása, amelyeket ugyanabba az elletőrendszerbe vittek vissza.

D-vitaminban gazdagok a szoláriumozó tyúkok tojásai

A Martin Luther University Halle-Wittenberg (MLU) táplálkozási szakértőkből és agrárkutatókból álló egyik csoportja új módszert fedezett fel a tojások D-vitamintartalmának növelésére: a tyúkokat UV-fénnyel kell kezelni.

Az Európai Bizottság is támogatja a hosszú távú élőállat szállításokra vonatkozó magyar intézkedéseket

Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. július 15-i, brüsszeli ülésén üdvözölte azon tagállamok hatóságainak intézkedéseit, melyek az extrém nyári hőség során szigorítják a hosszú távú, rendszerint Törökországba irányuló élőállat szállítások feltételeit.

Belgium sikere az afrikai sertéspestis elleni küzdelemben

Minden országnak, ahol az afrikai sertéspestis (ASP) vírusa már megjelent, hetente jelentenie kell a járványhelyzet alakulását az Állategészségügyi Világszervezetnek (OIE). Ez akkor sem maradhat el, ha nem történt újabb megbetegedés, elhullás. Belgium az elmúlt héten először hagyhatta üresen az újabb esetek/megbetegedések közlésére szolgáló sort az adatlapon.

Búza Egyiptomba, disznóhús Kínába

A Vajdaságban jól tűrik a nyári meleget a tavasszal elvetett haszonnövények, a legnagyobb területen termesztett kukorica és szója már virágzik. A májusban és júniusban jegyzett 250–300 milliméter csapadéknak köszönhetően úgy néz ki, egyelőre nem lesz gond a növényzettel, nedvesség a földben van elegendő.