0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Migránsok dolgoznak a földeken

Meghosszabbítják és jelentősen kiterjesztik Svájcban a menekülteket a mezőgazdaságban alkalmazó programot, miután többségében pozitív tapasztalatokkal zárult a termelők és a szaktárca korábbi kezdeményezése.

A program 2015-ben indult be, akkor 30 olyan embert foglalkoztattak, akik menekültek voltak, vagy csak rövid távú vízummal rendelkeztek az országban. Mivel a kezdeményezés sikeresnek bizonyult, ezért most kiterjesztik azt, és meghosszabbítják 2022-ig – írja a thelocal.ch svájci hírportál.

Az eredeti programot a Svájci Termelői Unió és az ország bevándorlásért felelős államtitkársága indította el 2015-ben. A cél az volt, hogy egyszerre két problémára is megoldást találjanak:

integrálni akarták a menekülteket a svájci társadalomba, és enyhíteni akarták az arrafelé is jól ismert mezőgazdasági munkaerő-hiányt.

Az eredeti programban kiválasztott munkások 3200 svájci frankot kaptak havonta (nagyjából 880 ezer forint, ami arrafelé nem számít magas fizetésnek). Ezen felül kaptak még 200 frankot (hozzávetőleg 50 ezer forintot) a szükséges adminisztráció költségeinek fedezésére. A 30 dolgozóból a program letelte után 21 tartós szerződést kapott a munkáltatójától.

A program tapasztalatait áttekintve a svájci kormány a napokban közölte, hogy a kezdeményezést folytatják és kiterjesztik 2022-ig. A mostani körben már jóval több menekültet vonnának be a programba, az elképzelések szerint minimum 800, vagy akár 1200 menekültnek is munkát adnának.

Az eddigiek alapján elmondható, hogy a programban résztvevő menekültek nyelvi, és a beilleszkedést segítő képességei is nagyban javultak az elmúlt években.

A folyamat persze nem megy teljesen simán. Gyakori, hogy a menekülteknek nincs Európában is érvényes jogosítványuk, ezért a munkába járást helyismeret hiányában is tömegközlekedéssel kell megoldaniuk. A résztvevők egy része nem dolgozott még a mezőgazdaság munkarendjében és a kulturális gátak eltűnése is időbe telik.

Mindezek megoldása érdekében a Svájci Termelői Unió azt javasolja, hogy a programot egészítsék ki nyelvtanfolyammal, és a svájci dolgozókat készítsék fel menekült munkatársaik helyzetének megértését elősegítő tréningekkel.

Az egész fejlett világ mezőgazdaságában bekövetkező drámai munkaerő-hiány egyre több országot késztet arra, hogy vendégmunkásokkal enyhítse a problémát. Az USA-ban közismert, hogy főleg mexikói munkavállalók dolgoznak a farmokon, Nyugat-Európában a keleti tagállamokból és a világ számos tájáról toboroznak munkaerőt, míg a lengyel farmokon jelentős számú ukrán vendégmunkás dolgozik.

Magyarországon is van már két olyan tehenészet, amely egymástól függetlenül alkalmaz indiai vendégmunkásokat, mert helyben nem talált dolgozni akaró embereket.
Forrás: thelocal.ch