Back to top

Tarka Marhafesztivál Bonyhádon: hogy alakul az ágazat jövője 2020 után?

Immár 18. alkalommal rendezték meg 2018. augusztus 10-11-én a Tarka Marhafesztivált. A rendezvény kertében tartott országos agrárfórumom elhangzott, hogy az Agrárminisztérium 2020 után fenn kívánja tartani a szarvasmarha-ágazatot érintő, termeléshez kötött támogatásokat, piaci programokat és nemzeti támogatásokat.

Fotó: Tóth Zsigmond
Immár 18. alkalommal rendezték meg 2018. augusztus 10-11-én a Tarka Marhafesztivált, melynek fővédnökei Dr. Nagy István, az Agrárminisztérium első embere, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség államtitkára és Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere. A megnyitóra augusztus 11-én, pénteken került sor a művelődési központ színháztermében.

Itt tartották a XXII. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozás – országos agrárfórumot.

A tavasz óta tartó alapos szervezésnek köszönhetően mára az esemény valóban országos hírnévre tett szert, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy számos mecénása van, az Agrárminisztériumot is a támogatók között találjuk. Dr. Füllér Imre, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója levezető elnökletével zajló eseményen megtudhattuk azt is, hogy

az ezredforduló tájékán egy kötetlen állatorvosi és állattenyésztői kakasdi találkozón merült föl először egy olyan fórum igénye, ahol a szakemberek tapasztalatot cserélhetnek, megismerkedhetnek a különböző kutatási eredményekkel,

melyeket mindennapi munkájukban is hasznosíthatnak. Bár már elkezdték 2000-ben az első tarkamarha találkozó szervezését, csak 2001-ben sikerült először megvalósítani. A rendezvény sikerét a megfőzött gulyás mennyisége is jól jellemzi: 2001-ben még csak egy üstben forrt a leves, 3 évvel később 2-ben, az elmúlt években pedig már 3 üstnyi gulyás fogyott el, de ehhez immár két sült ökröt is elfogyasztottak a fesztiválozók. Ez 3-4 ezer adag készételt jelent.

A polgármesterasszony ünnepi beszédében kitért arra, hogy ma már Bonyhád városának életében fontos szerepet tölt be a Tarka Marhafesztivál, illetve a XXII. alkalommal megrendezett agrárfórum. A várost egyre többen látogatják a két nap alatt, jellemzően augusztus 2. hétvégéjén, immár 10 ezer körüli látogatóval számolnak. Idén a város 5 millió forintot nyert a még sikeresebb fesztiválszervezésre. A eseményt nem a szokásos rendezvénytéren, hanem a Szabadság téren tartották idén, de szeptember 30-ra elkészül a megújult régi Tarka Marhafesztivál helyszíne. A település ugyanis 12 uniós pályázatot nyert el, mellyel összesen mintegy 6 milliárd forint áll rendelkezésre. Ennek keretében alakul át a rendezvénytér is, s jövőre immár még korszerűbb körülmények között várhatják az érdeklődőket nemzeti élő kincsünk, a magyartarka marha ünnepére Bonyhádon.

Az agrárfórumon az érdeklődők meghallgathatták Hollósi Dávidnak, a Takarék Agrár Igazgatóság „Merre tovább magyar mezőgazdaság? – Helikopternézetből a hazai mezőgazdaság jelene és a következő 10 év reálisan kitűzhető céljai” című előadását, illetve a marhák szaporodásbiológiai problémáiról Horváth József mérnöktanár beszélt. Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárának „Az állattenyésztés megerősítését segítő kormányzati intézkedések”című beszámolójában elmondta:

előtérbe fog kerülni a technológiai és a tudásra alapozott fejlesztés, illetve az állategészségügyi feladatok.

Fotó: MTI - Krizsán Csaba
Kitért arra is, hogy a szarvasmarha-ágazat pozitív piaci folyamatok előtt áll, a török piac stabil, a kivitel nő, az import csökken. A legfrissebb KSH-adatok szerint a magyar szarvasmarha-állomány létszáma a 2017-es 864 ezerről 2018-ra 879 ezerre nőtt.

Ismertetése szerint jelenleg az ágazat szereplői az anyatehenek, a hízott bikák és a tejhasznú tehenek után 44 ezer, 16 ezer és 101 ezer forint termeléshez kötött, nemzeti támogatást kapnak. Átmeneti nemzeti támogatásként húsmarhára 30 ezer, anyatehénre 22 ezer, a szarvasmarha extenzifikációjára 30 ezer forint támogatás jár, a tejtámogatás literenként 5,45 forint.

Az átmeneti nemzeti támogatások 2020-ig biztosan fennmaradnak, 2018-ban tervezik az előlegfizetést, amire október 16-a után kerülhet sor.

Közlése szerint a minisztérium 2019-ben is biztosítja az állatbetegségek megelőzését szolgáló, jelenleg 10,5 milliárd forintos támogatást. Idén 1,5 milliárd jut a vemhes üszők állategészségügyi szolgáltatásaira, gyógykezelésére és immunizálására, 3,6 milliárd forint az elhullott állatok ártalmatlanítására. 2018-ban a tárca 1,3 milliárd forint tenyésztés-szervezési támogatást biztosít, a cél ennek fenntartása.

Juhász Anikó az Európai Unió 2020-tól életbe lépő, Közös Agrárpolitikájáról (KAP) elmondta:

a keretösszeg csökkenése elsősorban a vidékfejlesztési támogatásokat érinti, megmaradnak a termeléshez kötött támogatások és a fiatal gazdák támogatása.

Beszámolt arról, hogy egy terv szerint minden tagállamnak be kell mutatnia, hogyan kívánja növelni a gazdálkodók tudását. Az unió kutatásfejlesztési alapja számára növekvő forrás áll majd rendelkezésre, ezen belül több mint kétszeresére, tízmilliárd euróra nő az agrártudományok által elhozható összeg.

Mint mondta, új lesz az is, hogy a környezet- és klímavédelem szempontjának közvetlen indikátor értéke lesz, azaz mérhetővé válik az érvényesítése. Az európai fogyasztók szemében az agrárium támogatása csak akkor elfogadható, ha klíma- és környezetvédelmi céloknak megfelel, ez az állattartóknak is különösen a szarvasmarha-tartásnak nagy kihívás – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság/MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A tehenész-gumicsizma már a múlté

Egy pályakezdő agrármérnöknek hatalmas megpróbáltatás a semmiből felépíteni egy vállalkozást, ugyanakkor nem is lehetetlen. Hogy megvalósuljon, folyamatos tapasztalatszerzésre van szükség: meg kell ismerni a szakma legalját, a kétkezi munkát, az alkalmazottak gondolkodásmódját, az állatok életét, és ezekből építkezve létrehozni a vállalkozást, máskülönben a cég ingatag alapokon nyugszik.

A kutyák tartós stressze összefügg a gazdával való kapcsolattal

A kutyák által tartósan megélt stressz összefügg a gazdával való kapcsolattal - állapították meg a svédországi Linköpingi Egyetem kutatói.

5G és agrár drónok: ezekhez is érteniük kell a mai agrárszakembereknek

A digitális technológia hatalmas lehetőséget jelent a mezőgazdaságnak, mert a hatékonyság növelése mellett környezetkímélő megoldásokat tesz lehetővő. Egyúttal azonban új igényeket is támaszt az agrárképzéssel szemben.

Miniszteri biztos a Balaton élővilágának megóvásáért

A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot az agrárminiszter május 1-től.

Érdemes élni a fejlesztési pályázatok lehetőségével

A hazai élelmiszeripar a következő években példátlan mértékű forráshoz jut, amelynek köszönhetően komoly fejlesztések várnak az ágazatra. A pályázatok lehetőségével pedig érdemes élni – jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Tolna megyében.

Jubilál idén a Farmer Expó

Járvány ide vagy oda, a szervezők 30. alkalommal is „nekifutnak” az agrár-seregszemlének.

Folytatódik a Magyarok Kenyere program

Az idei rendezvénysorozat a Tisza parti vajdasági városban, Zentán kezdődött, a búzavetés megszentelésével. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei ünnepségén Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta, a magyarság a mostaninál sokkal nagyobb nehézségeket is túlélt, de mindig újra tudta kezdeni – és ez most is így lesz.

A mennyasszony segített világra egy borjút a saját esküvőjén

A hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető esküvőn a menyasszony az 1200 dolláros ruhájában sárba bukott, az esküvői fogadáson pedig 100 vendég előtt megszületett egy borjú.

Nyílt napot tartanak a kisüzemi sörfőzdék

A Nyitott Főzdék Napján kitárják kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek. 2021 június 5-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek!

A pálmaolajmentes termékeket keresik a magyarok

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói részletesen megvizsgálták a pálmaolajat tartalmazó termékek fogyasztói megítélését. A magyar fogyasztók ezen ismeretei meglehetősen szűkösek, a fogyasztók a vásárlások során mégis a pálmaolajmentes termékeket keresik – írja a Sustainability szaklapban frissen megjelent tanulmány.