Back to top

Uborkaszedés kézzel vagy géppel

A szántóföldön termesztett uborka kézzel és géppel egyaránt betakarítható, de mivel nem egyszerre érik, a taroló rendszerű gépi szedésnél tetemes a terméskiesés. Ha sikerül sérülés nélkül osztályozni, különböző méretű uborkák értékesíthetők, hiszen a konzervipar szinte minden méretet fölhasznál.

A taroló rendszerű betakarításnál az okozza a legnagyobb veszteséget, hogy a legkisebb fölhasználható méret alatti termés megsemmisül. Ennek kiküszöbölésére ma is alkalmazzák a kézi betakarítás különböző változatait, ezek adott körülmények között a jelentős költség ellenére is versenyképesek lehetnek.

A hagyományos kézi betakarítás során az állomány a kívánalomnak megfelelően többször bejárható. A szedők ebben az esetben a gyűjtőedényt is magukkal viszik, és a telt edényeket egy szállítójárműre ürítik.

Ezzel a módszerrel az adott esetben kívánt méretű uborka takarítható be, az állományban azonban nagy taposási kár keletkezik és a teljesítmény sem kielégítő. A teljesítményre vetített kézimunkaerő költsége itt a legnagyobb

1. ábra. Járóplatformos segédgépes uborkabetakarítás
1. ábra. Járóplatformos segédgépes uborkabetakarítás
Fotó: focus.de
A segédgépes betakarítás a kézi szedés fejlesztett változata, ahol traktor által hordozott vagy vontatott gyűjtőplatform segíti a termény gyűjtését. Van olyan változat, ahol a traktor csak a szedők számára sorba rendezett ülő- vagy fekvőalkalmatosságokat hordozza (1. ábra). Minden szedő saját, kedvező pozícióban elhelyezett gyűjtőedénnyel rendelkezik, előttük pedig a gép teljes szélességében gyűjtőállvány található. Itt további egy-két munkás foglal helyet, ők emelik ki és helyezik az állványra a telt edényeket, illetve rakják a szedők elé az üreseket. Így a szedőknek csak az állomány áttekintése és a kívánt méretű uborka leszedése, gyűjtőedénybe rakása a feladata.

A segédgép másik megoldásánál az erőgép középtől két oldalra kinyúló, közép felé mozgó, vízszintes szállítószalagot mozgat (2. ábra), az állomány fölött megfelelő magasságban. A szedőmunkások haladhatnak a szállítószalag mögött és a leszedett terményt a szalagra rakják. A taposási kár ebben az esetben jelentős.

Ezért a mai korszerű segédgépes betakarításnál a gyűjtőszalagon ülő-, vagy még gyakrabban fekvőhelyeket képeznek ki, így a szedők az állományhoz közel helyezkednek el, jól átlátják azt és a leszedett uborkát a szalagra helyezik.

2. ábra. Szállítószalagos segédgépes uborkabetakarítás
2. ábra. Szállítószalagos segédgépes uborkabetakarítás
Fotó: odditycentral.com
Ezzel a módszerrel jelentősen növelhető a szedési teljesítmény, csökkenthető a fajlagos munkabér és megfelelő művelőnyom kialakítása esetén kisebb a taposási kár.

A szállítószalagpár által középre hordott terményt a célnak megfelelően manipulálják. Elhelyezhetnek osztályozó-, válogatóegységeket a gépen, amelyen a munkások az osztályozott és válogatott uborkát piackész állapotban rekeszekbe rendezik. Amennyiben az uborka feldolgozóüzembe kerül, akkor a terményt a középső munkafelületen elhelyezett tartályban gyűjtik.

Az egyre nehezebben megfizethető munkabér a teljes gépesítésre sarkallja a fejlesztőket, ezzel párhuzamosan a nemesítőknek is nagy feladatot jelent a géppel betakarítható fajták létrehozása.

A gépi betakarítás technológiájára különböző megoldásokat fejlesztettek ki, figyelembe véve a növény betakarításkori sajátosságait. Az uborka szára a betakarítás idejére az egész területen szétterül, a termés jelentős része a talajon fekszik, ezért a betakarítás során a paradicsomhoz hasonlóan az indákat célszerű megemelni és a gyökeret a talajszint alatt elvágni.

3. ábra. Uborkabetakarító gépek működési vázlata
3. ábra. Uborkabetakarító gépek működési vázlata
Fotó: tankonyvtar.hu
A merevkéses uborkabetakarító gép (3. ábra, a) esetén a szomszéd sorba is átfolyó indákat fogazott síktárcsa (1) választja el. A gyökereket a haladási iránnyal szögben álló passzív késpár (2) vágja el, emeli meg és továbbítja a felhordóhevederek közé. Az indákat hullámos hevederpár szállítja (3) a termésleválasztó, egymással szembe forgó hengerpárok közé (4). Az indák hengerek közé vezetését és a könnyű részek eltávolítását ventilátor (5) nyomólevegője segíti. A hengerpárok a szárat áthúzzák, a vastagabb termést azonban leszakítják, és az a kihordó rostélyláncra (6) jut. A kihordószerkezet ládát tölthet, vagy a gép kiegészíthető puffertartállyal, esetleg közvetlen kocsirakó kihordóval.

A forgókéses uborkabetakarító gép (3. ábra, b) esetén az indákat szintén egy csipkés síktárcsa (1) választja el. A gyökereket azonban egymással szembe forgó kések (2) vágják el, amelyekre a rend szűkítéséhez hullámos felületű hengert (3) erősíthetnek. Az uborkabetakarító gépeknél a paradicsom-betakarítókhoz hasonlóan alternáló kaszás vágószerkezetet is alkalmazhatnak. Az indákat gumiujjas heveder (4) emeli föl, visszacsúszásukat hullámos lombtámasztó heveder (5) akadályozza meg. Az indákat hullámos heveder (6) szállítja a termésleválasztó hengerekhez (7), amelyek az indákat áthúzzák, a termést pedig leszakítják. Az indákat ventilátor (8) nyomólevegője segíti a leválasztó hengerek közé. A leválasztott uborkák keresztrostélyra (9) hullnak, amely azokat a kocsirakó ferde felhordójára (10) juttatja. Az anyagáramban még előforduló könnyebb részeket szívóventilátor (11) távolítja el.

A vázlatokon bemutatott elemek felhasználásával számos uborkabetakarító gépet fejlesztettek. Ezek közül kettőt mutatunk be.

4. ábra. Pik Rite uborkabetakarító gép
4. ábra. Pik Rite uborkabetakarító gép
Fotó: pikrite.com
A Pik Rite cég uborkabetakarító gépeket is gyárt. A traktorvontatású gép két egymással szembe forgó, előre döntött vágótárcsával, 1-2 centiméterrel a talajszint alatt vágja el az indákat és továbbítja azt felhordó rostélyláncra (4. ábra, a). A tárcsákra függőleges tengelyű, három görgőn futó terelőláncokat integráltak, amelyek az indát, a talajt és az uborkát a felhordó rostélyláncra továbbítják. A rostélylánc a talajt kirostálja, az indákat és az uborkát a ferde leválasztó hengersorhoz juttatja. A hengerek az indákat áthúzzák és a talajra ejtik, az uborka keresztrostélyra, majd pedig felfelé mozgó, ferde gumiujjas tisztítóra kerül. A ráhullott anyagból az uborkák legördülnek, a szármaradványokat és egyéb nem gördülő anyagokat a szalag fölfelé mozgatja és átforduláskor a talajra szórja. Az uborkát sűrű osztású, összetett rostélylánc továbbítja a puffertartályba, ahol átmenetileg gyűjtik, majd a szállítójárműre ürítik. A terményt nyomóventilátor tisztítja. A gép üzemeltetéséhez 95 kW (130 LE) teljesítményű erőgép szükséges. A gép vezérlése elektrohidraulikus rendszerű. Készült olyan változata is (4. ábra, b), ahol az indákat két ferde beállítású csillagkerék tereli az ásószerkezethez és függőleges tárcsapár választja el a betakarítandó növényt. A cég különböző teljesítményű változatokat (Pik Rite 190, 3000, 3100) kínál, különböző nagyságú területekre.

5. ábra. Vogel Engineering uborkabetakarító gép
5. ábra. Vogel Engineering uborkabetakarító gép
Fotó: yelp.com
A másik bemutatott uborkabetakarító gépet a Vogel Engineering cég fejlesztette. A magajáró, passzív ásórendszerű gép (5. ábra, b) több ágyás egyidejű betakarítására alkalmas. A haladási irányra merőleges, kissé döntött ásószerkezet rostélyláncra továbbítja a kivágott földet és a terméses indákat. A ferde felhordó a földet és a kisebb szennyeződéseket kirostálja, az indákat pedig a leválasztóhenger- sorhoz juttatja, ahonnan ritka osztású kihordóláncon jutnak ki a talajra. Közben az uborkák fölfelé mozgó ferde gumiujjas tisztítószalagra kerülnek, amelyen legördülnek és az alsó rostélyláncra jutnak. A nem gördülékeny részek a gumiujjakon fennakadva, a szalag átfordulásakor a földre esnek (5. ábra, a). Az uborkát rostélykerék emeli föl a tartálytöltő rostély szintjére, miközben ventilátor tisztítja a terményt. A puffertartály (5. ábra, c) lehetővé teszi a szállítójármű nélküli üzemeltetést. A szállítójármű töltése a tartály aljáról induló kihordó rostélylánc segítségével történik. Az 5. ábra, d a gépet munka közben mutatja.

A speciális állványrendszeren termesztett uborka robotokkal is betakarítható. Ebben az esetben a program határozza meg, hogy a robot milyen méretű uborkát szed le. A robotok fogószerkezete (manipulálókarja) kíméletesen fogja meg az uborkát, szakítja le és rendezetten, piacképes állapotban helyezi a gyűjtőrekeszbe.
Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2018/31 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Innovatív mezőgazdaság – A KITE Zrt. sorozata, I. rész

Mosonmagyaróvár csodálatos kis városában él és dolgozik dr. Milics Gábor egyetemi docens. Az egyebek mellett a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület alapító elnökét a digitális agrárium jelenlegi helyzetéről kérdeztük.

Új lengyel bálaszállító pótkocsik uniós engedéllyel

Új bálaszállító mezőgazdasági pótkocsi gyártását kezdték meg Lengyelországban, a gyártó cég megszerezte az Európai Uniós forgalmazási engedélyt, így bármelyik uniós országban használhatók a pótkocsik.

Búza Egyiptomba, disznóhús Kínába

A Vajdaságban jól tűrik a nyári meleget a tavasszal elvetett haszonnövények, a legnagyobb területen termesztett kukorica és szója már virágzik. A májusban és júniusban jegyzett 250–300 milliméter csapadéknak köszönhetően úgy néz ki, egyelőre nem lesz gond a növényzettel, nedvesség a földben van elegendő.

Beérett a hazai hagyma, az ára pedig rekordokat döntöget

A mezőgazdasági termelői árak tekintetében az idei rekor­der alighanem a vörös­hagyma. Majdnem dupla pénzt kérnek érte a piacon a tavaly ilyenkori árához képes.

A megtermelt zöldséget savanyítják

Járvás Miklós és felesége közel 40 éve üzemeltetnek savanyítót Nagykőrösön, és az alapanyagok többségét maguk termesztik 13 hektáros kertészetükben a település határában. Két fiuk és menyeik is velük dolgoznak, és már az unokák is besegítenek. Tevékenységüket leginkább az utóbbi időben elfajult munkaerőhiány nehezíti, bár amit lehet, gépesítenek.

A tojáshéj csodákra képes a kertben 

Ha tojást használunk a konyhában, semmiképp ne dobjuk ki a héját! Inkább törjük össze, és vigyük ki a kertünkbe, mert nem csak a talajt táplálja, de még a kártevőket is elűzi.

Bálint György: Műveljük a kertünket

A 100. születésnapjához közeledve dr. Bálint György kertészmérnököt, az ország Bálint gazdáját otthonában kerestük föl. Gyurka bácsi, mint általában, most is nagyon jól öltözött volt, kényelmes fotelben ülve várt. Antónia asszony teával, kávéval, frissen sült gyümölcskenyérrel kínált.

Kajsziidény közepén Tordason

A világ kajszinemesítői elsősorban korai és még koraibb fajták létrehozásán dolgoznak, a fajtaoltalomra bejelentett újdonságok kétharmada a korai és középkorai érésidőbe tartozik. A középidőben érő fajták száma csak az utóbbi években kezdett gyarapodni. Ezeket a mi fő fajtánkkal, a Magyar kajszival egy csoportban érő kajszikat mutatták be a Nébih tordasi fajtakísérleti állomásán.

Génszerkesztés: elkerülhetetlen a szemléletváltás?

Fontos elválasztani a CRISPR és a GMO témáját, de mindkét terület kutatására szükség van Európában – vélekedett lapunknak adott interjújában Louise Fresco. A Wageningen University & Research professzora és az intézmény igazgatóságának elnöke szerint éppen a kockázatok mérséklésének igénye teszi indokolttá a kutatásokat, és még a réspiacok kiszolgálása sem indokolja a teljes szigor fenntartását.

Jövő héttől mindenhol lesz hazai görögdinnye

A jövő hét elején már az egész országban elérhető lesz a hazai, minőségi, friss görögdinnye – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. A magyar dinnyetermesztők igazodtak a vevői igényekhez és a klimatikus változásokhoz: még szeptember közepén is lesz friss dinnye a piacon, illetve például magszegény és mini dinnyék színesítik a kínálatot.