0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A világ szeme rajtunk van

A bábolnai CSI-n beszélgettem a verseny nemzetközi bírónőjével, az osztrák Inés Bejdllel, akiről kiderült, hogy magyar ősökkel rendelkezik. Gyerekkorától lovagol, sikeres fiatal lovas volt díjlovaglásban és díjugratásban is, díjugratóként Európa- és világbajnokságokon szerepelt eredményesen, tagja volt az osztrák díjugrató-válogatottnak.

Úgy tudom, van magyar kötődése. Kérem, meséljen erről és a lovas karrierjenek kezdetéről!

A nagymamám magyar volt, úgyhogy egy kis magyar vér is csörgedezik az ereimben. Nagyon szeretem Magyarországot és a magyarokat. Sokat jártam is itt, mert fiatal koromban, amikor válogatottként versenyeztem, többször megfordultunk Hortobágyon, Kiskunhalason, Budapesten. Most pedig bíróként szoktam Magyarországra látogatni. Gyerekkorom óta lovagolok, családomnak köszönhetően szerencsére mindig nagyon jó lovaim voltak. Igazán izgalmas és különleges életem volt.

Miért volt olyan különleges?

Édesapám orvos volt, nem is akármilyen, ugyanis ő volt a pápa orvosa (fotónkon Inés és édesapja látható II. János Pál pápával). Anyai ági nagyapám a Julius Meinl márka egyik alapítója. Édesanyám pedig egyszerűen csak gazdag.

Milyennek találja Bábolnát, mint versenyhelyszínt?

Harmadik alkalommal vagyok itt Bábolnán, véleményem szerint gyönyörű a hely, ráadásul évről évre egyre jobb és jobb versenyeket rendeznek. A lovasok is imádják, mert kiváló a talaj, ami nagyon fontos a sportunk szempontjából.

Versenyzői pályafutasa alatt melyik volt a legjobb lova?

Gyerekkoromban díjlovaglásban is versenyeztem, osztrák díjlovasbajnok voltam, nagyon jól idomított lovakkal dolgoztam. A legjobb lovamat Ferdinandnak hívták, a híres Ferdinand leszármazottja. Nagyon jó ló volt, 8 éves korában vásároltuk Paul Schockemöhlétől. Ezzel a lóval részt vettem Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon, a moszkvai csapat tagja lettem, de végül nem mentünk Moszkvába olimpiára.

Rotterdamban viszont 15. helyen végeztem. Helyezett voltam Rómában a CSIO-n, amely abban az időben, az 1980-as években egyike volt a legnagyobb versenyeknek. Nagyon büszke vagyok erre, különösen azért, mert olyan fiatalon sikerült jó eredményeket elérnem.

Ráadásul abban az időben még csak néhány nő versenyzett. Számos kiváló osztrák lovassal lovagoltam együtt, például a válogatottban Hugo Simonnal, Thomas Frühmann-nal.

Milyen hatással voltak önre a kor nagy (férfi) lovasai?

Ebben az időben versenyzett Paul Schockemöhle, Hermann Schridde, Eddie Macken és még sokan mások, akiktől nagyon sokat tanultam. Különösen tetszett, hogy a lovaglásuk hasonlított az amerikaiakéhoz. Abban az időben az ő lovaglásuk különbözött az Európában elterjedt német lovaglási stílustól, ez nekem nagyon tetszett, mert mindig heves vérmérsékletű lovaim voltak, illett ez a stílus hozzájuk.

Mikor váltott és miért, a sportról a bíráskodásra?

Súlyos lovasbalesetet szenvedtem, majdnem minden csontom eltörött, egy évet töltöttem kórházban. Egy versenyen történt, a megérkezés napján, amikor a melegítőpályán ügetésben lovagoltam.

Az újonnan érkező lovakat éppen vezették le a lószállítókról, a lovam valamitől megijedt, elvágódott, rám esett és háromszor átfordult rajtam.

Mindenem eltört, amit csak el lehet képzelni. Borzalmas volt. Tizenöt órás műtéten estem át. Olyan súlyos volt a sérülésem, hogy újra meg kellett tanulnom járni, mivel lebénultam. Szerencsére rendbejöttem, lovagolni is tudok. Az FEI szerette volna, hogy legyek bíró. Először tiltakoztam, mert úgy gondoltam, én lovas vagyok, nem bíró. De aztán meggyőztek, hogy jó bíró lehetnék, mert lovasként nagy tapasztalatom van, tudom, mit élnek át a lovasok a pályán. Immár 15 éve bíróként tevékenykedem és nem bántam meg.

Mi változott a sportban és a bíráskodásban?

Minden! Sokkal jobb lovaink vannak, sokkal nemesebbek, magasabb vérhányaddal. A régi időkben a lovaknak nem volt ilyen nagy mozgásuk, nem tudtak olyan technikásan ugrani, mint most, nem voltak ilyen gyorsak.

Az ugrások sokkal távolabb voltak egymástól, ma viszont kis helyen sok akadályt építenek, rendkívül technikás vonalakon kell a maximumot nyújtani a lovaknak.

A bíráskodás a lovakkal együtt változott, lényegesen több dologra kell odafigyelni, mint azelőtt.

Melyek a jó verseny legfőbb ismérvei és mik azok a hibák, amiket szigorúan vesz a bíráskodásban?

Az egyik legfontosabb, hogy a talaj jó legyen, és hogy a pályaépítő jó pályákat építsen. Emellett fontos, hogy pontos legyen az időbeosztás, hiszen nagyon sok pénz van ebben a sportban. Összességében a díjugratósport minden résztvevőjének jól kell dolgozni, a stewardoktól kezdve a pályaépítőkön és a lovasokon át a bírókig, hiszen a modern korban a világ szeme rajtunk van. A másik legfontosabb, hogy mindig előtérbe kell helyezni a lovak jólétét. Itt elsősorban a vér jelenlétére gondolok. Nem megengedhető, pláne azért, mert néhány sarkantyú olyan, mint a pizzaszeletelő kés. A leggyakoribb lovashibák egyebek között a kemény kéz és a rossz távolságok. Mivel versenyzői múlt áll mögöttem, a versenyzők fejével is látom a pályát, néha tanácsot adok a pályaépítőnek, ha úgy látom, egy-egy ugrás ideálisabb is lehetne. És gyakran meg is fogadják a tanácsomat.

Ha újrakezdhetné, mi lenne? Lovas, vagy bíró inkább?

Csodálatos lovas karrierem volt, és most bíróként is nagyon jól érzem magam.

Számos alkalommal volt lehetősége betekintést nyerni a magyar díjugratósportba, a múltban és a jelenben egyaránt. Így nem lesz olyan nehéz válaszolnia a következő kérdésemre. Milyen változást lát a magyar díjugratósportban?

Nemcsak a lovasok fejlődtek, de azt kell, hogy mondjam, a tenyésztés is. Szuper lovaik vannak! Néhány lovas pedig tökéletesen lovagol. Ezen lovasok és lovak nem különböznek a németektől. A lovasok mellett a magyar bírók is nagyon jól képzettek.

Mik a tervei erre a szezonra?

Sok versenyen bíráskodom, évente 30-35- ön. Néhányat említve: most jöttem Olaszországból, a következő állomás Szlovákia és Csehország lesz, októberben pedig Vilamoura, ahol remélem, szép meleg időjárás fogad majd.

Lovagol még?

Néha még lóra ülök, ha valakinek segítség kell, de nincs saját lovam.

Vannak tanítványai?

Nincsenek, nem is lenne időm rá, hiszen a bíráskodás mellett van egy „civil” munkám is, gyógyszerész vagyok.

Mit gondol, mi lesz a következő szint a díjugratósportban?

Nem egyszerű erre a kérdésre válaszolni, hiszen nem tudjuk tovább emelni a magasságot, technikailag sem nagyon lehet már tovább nehezíteni a pályákat. Senki nem tudja még, mi lesz a jövő, milyen úton megy majd a fejlődés.

 

Forrás: Pegazus