0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Állattartó telep félmilliárd forintból

Sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnek a természetvédelmi területek, nemzeti parkok - jelentette ki az agrárminiszter kedden Makó-Rákoson.

Nagy István a mintegy félmilliárd forintból létrehozott Montág-pusztai Állattartótelep átadásán elmondta, a kormány ebben az európai uniós ciklusban 37 milliárd forintot fordított arra, hogy 92 projektben 100 ezer hektárnyi terület környezetvédelmi megújítása valósuljon meg.

Emellett 4,4 milliárd forintot költöttek ökoturisztikai látványosságok, szolgáltatások fejlesztésére, valamint a Life programok és egyéb projektek keretében további 19 milliárd forintot a természet értékek megőrzésére – közölte a miniszter.

Ezek a beruházások a környezet védelme, a városi emberek számára biztosított kikapcsolódás lehetősége mellett azzal, hogy a fiatalokkal is megszerettetik a természetet, fontos szerepet játszanak agrárium utánpótlásának megteremtésében

– mondta Nagy István.

A politikus leszögezte, nem lehet gazdasági szempontokból felülírni a jövő örökségét. A Makó közelében megvalósult fejlesztésnek köszönhetően egy 700 jószágból álló újabb szürkemarha törzstenyészet jött létre, amelynek elsődleges feladata a génmegőrzés – tette hozzá.

Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója elmondta, a Montág-pusztai Állattartótelep komplex fejlesztésére több mint 496 millió forintot fordítottak. Elkészült egy új, 1280 négyzetméter alapterületű, három oldalról zárt istálló és a hozzá csatlakozó 7850 négyzetméteres karámrendszer, amely

mintegy hétszáz magyar szürkemarha teleléséhez biztosít megfelelő feltételeket.

Egy iroda- és fogadóépületet, valamint egy 320 négyzetméteres kiszolgáló épületet is emeltek, elkészült a szervestrágya-tároló, a csurgalékvízgyűjtő-akna és a szikkasztóárok-rendszer.

A nemzeti park 2620 egyedes szürkemarha-állományával az egyik legnagyobb hazai tenyésztőnek számít. A fejlesztés eredményeként a meglévő állatállomány bővítésével Csongrád megye legnagyobb szürkemarha-tenyészállománya jött létre – tudatta a szakember.

A projekt részeként mintegy 105 millió forintból Békés megyében, Tótkomlós térségében a puszták eredeti vízháztartásának helyreállítása, s ezzel a tavaszi vízborítások biztosítása érdekében két új műtárgy és három átjáró épült, és átalakítottak több csatornaszakaszt.

A 881 hektárnyi pusztát érintő beavatkozás hatására javulnak a védett vízi és mocsári fajok életfeltételei.

Lázár János, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, fontos az együttműködés a térség települései és a nemzeti park között a természet és ember közötti egyensúly helyreállítása érdekében. Hozzátette: a térségre kétszáz éve még jellemző pusztai életforma ma már csak szigetszerűen lelhető fel, ezért fontos a még megmaradt területek megóvása.

Forrás: MTI