Back to top

Kékfejű juhok Debrecenben

Az idei FarmerExpo egyik legemlékezetesebb momentuma a kékfejű húsjuh vagy más néven Bleu du Maine fajta első magyarországi bemutatása volt. Ezt Dr. Molnár Tamásnak köszönhettük, aki a Borsod megyei Tiszakesziről hozta el nyájának legszebb példányait a cívisvárosba.

Molnár Tamás már gyermekkora óta tartott a ház körül különféle állatokat, de leginkább galambokat és díszbaromfikat tenyésztett, így mondhatni, teljesen kezdőként indította el juhászatra alapuló nem mindennapi mezőgazdasági vállalkozását. Mivel csak hathektárnyi területet tudott bérbe venni, ezért úgy gondolta, hogy egy viszonylag kis állománylétszámú, de kiemelkedően magas genetikai értéket képviselő törzstenyészetet hoz létre.

Fotó: Tóth Zsigmond
A gazda egy holland ismerősétől kért tanácsot, hogy milyen fajtával érdemes kezdeni. Javaslata az volt, hogy próbálja meg a kékfejűt, melynél a bárányok viszonylag keskeny fejjel jönnek világra, így az ellési problémák minimálisak. A jó legelőkészség s a betegségekkel szembeni kimagasló ellenálló képesség is fontos érv volt a választásban, de az is, hogy a zárttartást is jól viselik a kékfejűek. Meg kell említeni, hogy szezonálisan ivarzó, későn érő, jól tejelő húsfajtáról van szó, melynél a bárányok súlygyarapodása 500 g/nap körüli. Az anyajuhok súlya 80-90, a kosoké 100-130 kilogramm.

A fajtahonosító tenyésztő hosszú távú célja, hogy egy 200 anyás állománya legyen, mivel szerinte ez már akkora populáció, melyből könnyen lehet szelektálni, s a felvásárlói mennyiségi igények is könnyen kielégíthetőek.
Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pénzt kapnak a holland gazdák, ha nem tartanak sertést

A holland kormány 180 millió eurót irányzott elő a jövő évi költségvetésből, amelyből azok a sertéstenyésztők részesülnek, akik kivonulnak a termelésből.

Rövid a határidő, ne késlekedjenek a hiánypótlással!

A Magyar Államkincstár (MÁK) megküldte valamennyi érintett baromfitermelőnek az idei állatjóléti támogatások első negyedéves kifizetési kérelmeihez kapcsolód hiánypótlási felhívásokat. A dokumentumok pótlására nincs sok idő – figyelmeztet a szakmai szervezet.

A műhús az elfogadás felé vezető úton

Pszichológusok vizsgálják a műhúsok fogyasztásának hajlandóságát. Azt állítják, jó úton haladunk az elfogadás felé. Minden fejben dől el…

A baromfihús alig, a sertéshús jócskán drágult

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója szerint 2019 augusztusáig - az előző év azonos időszakához képest - az állati termékek árszintje 5,2 százalékkal emelkedett. Szeptemberben a hústermékek közül a baromfihúsért 1,4, a marhahúsért 4, a sertéshúsért viszont 13,3 százalékkal kellett többet fizetni a fogyasztóknak, mint egy éve.

A holland gazdák nem adják könnyen magukat - videó

Összecsapások, letartóztatások. Minden jel arra mutat, hogy a holland mezőgazdasági termelők elvesztették türelmüket azokkal a politikusokkal szemben, akik a mezőgazdaságot okolják a környezetszennyezés növekedéséért.

500 kilós napszámosok a pusztában

Nem mindennapi napszámosokat alkalmaz a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága annak érdekében, hogy a holtágak és vízfolyások, a tavasszal vízzel megtelő szikes tavak ismét gazdag élővilágnak adjanak otthont, ahogyan évszázadokkal ezelőtt.

Sertéságazat - Ami a gazdáknak öröm, a feldolgozóknak nehézség

A sertéstenyésztők az utóbbi hónapokban jó áron tudják eladni az élősertést a felvásárlási árak február óta tapasztalható jelentős emelkedésének köszönhetően, a húsipari szereplők azonban nehezített pályán mozognak. Éder Tamást, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökét kérdeztük a piaci helyzetről és az árakról.

Selyemtyúkot gyerekek mellé is!

Az ősz beköszöntével több és több kisállatbörzére járhatunk, ahol az idei szaporulatot kínálják eladásra jelentős számban a tenyésztők. Ilyenkor vágnak bele sokan a díszbaromfi-tartásba. A kezdőknek ajánlott fajták közül az egyik legkülönlegesebb megjelenésű a selyemtyúk, melyet Ázsiában már évezredek óta tenyésztenek.

Generációról generációra száll a lovak szeretete

Kicsik és nagyok egyforma lelkesedéssel sürögtek-forogtak a lovak körül a Csilló Lovasiskolában tett látogatásomkor. Többségük szüleik példáját követve csöppent a lovaséletbe, s adja majd tovább nagy valószínűség szerint a lovak szeretetét jó néhány évvel később a saját gyermekeinek is.

„Nekem soha nem jelentett üvegplafont, hogy nő vagyok” - A mezőgazdaság női arca

A világ teljes népességének negyede vidéken élő nő, és róluk szól október 15-e, amit 2008 óta a Vidéki Nők Nemzetközi Napjaként tartanak számon az ENSZ-ben. A világszervezet ezzel a nappal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ők jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdaság és a vidék fejlődéséhez, az élelmiszer-biztonsághoz és a vidéki szegénység felszámolásához.