Back to top

Vegapolis mesevilág ösztönzi a gyerekeket az egészséges életmódra

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fontosnak tartja, hogy a fogyasztók a kiváló minőséget összekapcsolják a magyar eredettel, és hogy erősödjön a gazdálkodók és a hazai élelmiszer-előállítók iránti bizalom. Ezeket szem előtt tartva a köztestület számos eszközzel népszerűsíti a magyar agrárgazdasági termékeket, élelmiszereket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ezen célkitűzés jegyében például tavaly nyáron „Itthonról Otthonra” címmel létrehozott egy életmód témájú Facebook-oldalt, ahol

egész évben olyan látásmód-formáló üzeneteket juttat el szórakoztató formában a fogyasztókhoz, amelyek segítik a hazai termékekbe vetett bizalom erősítését.

Ezt kibővítve, 2017 novembere és 2018 áprilisa közt az „Itthonról Otthonra” nevű iskolai tájékoztató fórumsorozata keretében mind a 19 megyében egy-egy általános- illetve középiskolában összesen 3500 diák hallhatott előadást a mezőgazdaság sokszínűségéről, a tudatos fogyasztásra fókuszálva, mintegy száz helyi termelő bevonásával. A kamara a programot idén nyáron az óvodákra is kiterjesztette: eddig már több száz óvodás tett látogatást különböző helyi termelőknél, köztük gyümölcstermesztőnél, péknél, méhésznél vagy sajtkészítőnél. Az „Itthonról Otthonra” kezdeményezés sikeresnek bizonyult, elfogadottsága a vártnál is nagyobb: egy év után több mint 26 ezer követővel rendelkezik a Facebook-oldal.

A NAK aktív részese a Médiaunió Alapítvány „A Hazai minden előtt!" szlogennel idén elindult társadalmi célú kampányának is, amely a hazai termékek vásárlására ösztönzi a lakosságot. A kampány üzenete szerint a hazai termék vásárlásával a hazai mezőgazdaságot és ipart támogatjuk, Magyarországot erősítjük.

A kamara 2017-ben köztéri kommunikációs kampánnyal is támogatta a hazai termékek népszerűsítését. Óriásplakáttal 168, míg city light poszterekkel 110 központi, illetve kiemelt helyen találkozhattak a hazai zöldség- és gyümölcsfogyasztók.

Ez év tavaszán – a gyermekek egészségének megőrzése céljából – hároméves edukációs kampányt indított el a NAK az Interfel francia zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezettel közösen. A részben uniós finanszírozású program mindkét országban azonos minta szerint zajlik, és azon a felismerésen alapul, hogy az általános iskolai korosztály, a 6-14 évesek rendkívül kevés zöldséget és gyümölcsöt esznek rendszeresen.

Az Európai Friss Kalandok nevű program jelmondata a „Fedezd fel a zöldségek és gyümölcsök valódi erejét”, amit a Vegapolis elnevezésű univerzumon és fiktív karaktereken keresztül tapasztalhatnak meg a családok legfiatalabb tagjai.

A „mesevilág” két központi figurája Frutti és Veggi – a gyümölcs és zöldség testvérpár –, akik játékos kalandjaik, történetük révén igyekeznek népszerűvé tenni a gyermekek számára a zöldség- és gyümölcsfogyasztást. Így rajtuk keresztül a gyermekek játékos, interaktív módon ismerkedhetnek meg a kampány mondanivalójával, valamint szórakoztató, ugyanakkor informatív módon tapasztalhatják meg azt, hogy milyen élvezetes is a zöldség- és gyümölcsfogyasztás.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara célzottan konkrét termékeket és termékcsoportok fogyasztásának ösztönzését is aktívan segítette az elmúlt évben: több kampánnyal is támogatta a gomba, az alma, a dinnye valamint a marhahús és méz népszerűségének növelését. A kampányok a tapasztalatok szerint sikeresek a fogyasztók és a termelők körében is, így a NAK a jövőben is több népszerűsítő akciót indít.

Forrás: 
NAK sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A teaivás jótékony hatással van az agyra

A Szingapúri Nemzeti Egyetem új kutatása szerint a rendszeres teafogyasztók agyi régiói szervezettebb felépítést mutatnak azokéhoz képest, akik nem fogyasztják rendszeresen ezt az italt. Az agyi régiók közötti zökkenőmentesebb kapcsolat összefüggésben áll az egészséges kognitív funkciókkal, amelyek az öregedési folyamatok lassításáért felelnek – olvasható a The Independent hírei között.

Édes répa, keserű karotin?

Nem könnyű megfelelő sárgarépát választani. Főként, ha a megrendelőnek egészen mások az elvárásai,mint amit mi elképzelünk. Legyen édes, hiszen akkor jó az íze, de legyen alacsony a nitrát tartalma, miközben a színe is nagyon fontos értékmérő. Ugyanakkor arról nem feledkezhetünk meg, hogy mind az alfa-, mind a bétakarotin keserű ízzel rendelkezik.

A sör és a tudásvágy hozta össze a NAK szakmai programjának résztvevőit

A sörkészítés témájával kezdte az őszi félévet a NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának nagy sikerű „TANULJUNK EGYÜTT!” programsorozata 2019. szeptember 6-án, Budapesten. A résztvevők érkezését követő rövid bemutatkozás során kiderült, hogy bár mindenki különböző területről érkezett, egy néhány közös pont biztosan akadt: a sör szeretete, valamint az előállítása utáni érdeklődés, a tudásvágy.

A szélsőséges időjárás rosszul érintette a zöldségágazatot

Az idei szélsőséges időjárás nem volt jó hatással a zöldségfélék hozamára, és termelésük jövedelmezőségét is csökkentette - idézte a Világgazdaság csütörtöki számában a FruitVeb - Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács helyzetértékelését.

Növényvédelmi előrejelzés – Sok az idén a beteg diófa

Az utóbbi időszakban lehullott bőséges csapadék egyrészt kedvezően hat az őszi érésű növények fejlődésére és minőségére, másrészt azonban növényvédelmi vonatkozása is van, hiszen a nedvesség és a tartós harmatképződés segíti a kórokozók egy részének fejlődését. Ugyanakkor számos kártevő is aktív még.

Megújult a kunszentmiklósi falugazdász-iroda

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felavatta a megújult kunszentmiklósi falugazdász-irodáját, ami a térség közel nyolcszáz gazdálkodójának tevékenységét segíti. A kamara falugazdászai számos szakterületen támogatják az országosan mintegy 400 ezer fős tagság munkáját, például 2014 óta több mint 1000 milliárd forint támogatás megszerzésében segítették a gazdálkodókat.

Évi 17 milliárd öntözésfejlesztésre

A klímaváltozás miatt is kulcsfontosságú az öntözésfejlesztés, a vízgazdálkodás hatékonyabbá tétele a hazai agrárium versenyképességének növeléséhez. E téren – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével – számos előremutató lépést tett és tesz a kormányzat.

A vegetáriánus étrendnél jobb a mértékletes húsfogyasztás

A kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos tejet-tojást fogyasztó vegetáriánusé egy új amerikai tanulmány szerint.

Hogyan ismerjük föl a láthatatlan veszteségeket?

A konyhakész saláták piacán kiemelkedő Eisberg Hungary Kft. hatékony működtetéséhez nagyban támaszkodnak a Lean módszertan eszközeire és a munkatársak, munkafolyamatok fejlesztéséhez külső szakértőket is bevonnak. Gazsi Zoltán ügyvezető szerint megérte a tudatos szemléletváltás, mert a sokszor láthatatlan veszteségek felismerése és kiküszöbölése révén sok pénzt „találtak”.

2020 a növényi egészség nemzetközi éve

Tavaly decemberben fogadta el az ENSZ közgyűlése, hogy 2020-at a növényi egészség nemzetközi évének nyilvánítsák. Ez reményeik szerint fölhívja a nagyközönség és a döntéshozók figyelmét a növényvédelem fontosságára. Napjainkban a világ növénytermelésének körülbelül 40 százaléka megy veszendőbe a károsítók miatt, ami 220 milliárd dolláros kár. Az invazív rovarok számlájára 70 milliárd dolláros kiesés írható.