Milyen hatással vannak a legmodernebb mezőgazdasági technológiák Afrikára? Erre a kérdésre kereste a választ a Disrupt Africa portál, mely kifejezetten a kontinens informatikai, technológiai fejlődésére fókuszál, különös tekintettel a beruházásokra és a sikeres startupokra.
Az elemzés kiemelt több startup vállalkozást is, mely minden képzeletet felülmúló támogatásra tettek szert. Az egyik ilyen a kenyai Twiga Foods, mely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint megreformálni az afrikai kiskereskedelmet.
Végeredményben egy logisztikai projekt, mely során megtervezik a termelő és kiskereskedő között a leghatékonyabb „útvonalat”.
Felmérik a regisztrált farmerek adottságait, a betakarítás idején felvásárolják és elszállítják a terményeket, ráadásul 24 órán belül fizetnek. A termény ezek után a központi raktárba, majd onnan tovább a kiskereskedőkhöz jut. Tudni kell, hogy az ország kiskereskedelmi hálózata a városokban is felettébb sokszínű, eltérő fizetőképességgel és igényekkel rendelkeznek az egyes boltok.
A Twiga vezérigazgatója, Grant Brooke azt nyilatkozta a Disrupt Africa-nak, hogy a mezőgazdaság a technológiai fejlesztések legnagyobb és mindeddig a legkevésbé kihasznált területe.
A másik érdekes példa, melyet a honlap említ egy nigériai startup, a Farmcrowdy. Ez a vállalkozás lehetővé teszi, hogy befektetők „szponzoráljanak” farmerokat annak reményében, hogy majdan a haszonból is részesülnek. Farmcrowdy sem panaszkodhat a saját befektetőire, melyek eddig 1 millió dollár értékben támogatták ezt az agrártechnológiai vállalkozást. Onyeka Akumah, a cég társalapítója úgy nyilatkozott:
A honlap felmérése arra is rámutatott, hogy az afrikai startupok egyharmada valamilyen módon igyekszik fellendíteni az e-kereskedelmet a mezőgazdaságban is.
A második legnépszerűbb téma: miként lehet megosztani a tudást, az információt egymással – erre is számos cég fejleszt alkalmazásokat, közösségi portálokat.
Természetesen a „big data” sem maradhat ki a sorból.
Az adatgyűjtés a termények és a talaj elemzésétől, a vízhasználaton és a környezeti hatásokon át egészen a gazdasági működés hatékonyságnöveléséig terjed.