0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Bezárta kapuit a Bábolnai Gazdanapok

Idén 31. alkalommal látogathattak az érdeklődők a Bábolnai Gazdanapokra. Ebben az évben több mint húszezer négyzetméternyi kiállítói területen, több mint 200 kiállító, négy napon át várta a szakmai és az érdeklődő közönséget. A kiállítás négy napján közel 30 ezer ember látogatott Bábolnára, ami bizonyítja, hogy sokan kíváncsiak a kiállított termékekre és szakmai programokra.

A kiállítást Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár nyitotta meg. Megnyitójában kiemelte, hogy

a rendezvény a kezdetektől minden évben bemutatja azt, hogy a magyar mezőgazdaság milyen eredményekre képes az európai és az itthoni piacon. 

Szólt arról, hogy tavaly több mint 300 milliárd forintot, idén pedig ezidáig 150 milliárd forintot fordítottak az ágazat szereplői erőgépekre és az ahhoz köthető technológiákra. Hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha a beruházási típusú támogatást minél nagyobb mértékben fenn tudnák tartani az Európai Unió 2020 utáni Közös Agrárpolitikája esetében is.

A kiállítás házigazdája a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, és szervezője a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. Ebben az évben a Bábolnai Gazdanapok díszvendége Hollandia, az országot René van Hell nagykövet képviselte, és a Holland Nagykövetség képviseletében a kiállítás másnapján egy holland és magyar szakemberekből álló szemináriumot rendeztek. A szeminárium témája a jövő gazdálkodása volt, amelyben kiemelt szerepet kap az ökológiai gazdálkodás, ami megteremtheti a precíziós gazdálkodás új korszakát! 

A rendezvény négy napon keresztül számos szakmai és szórakoztató programmal várta a látogatókat.

A Bábolnai Gazdanapok második napján kezdődött a kétnapos SMARTFARM precíziós növénytermesztési konferencia. A rendezvényt Nagy István agrárminiszter nyitotta meg, köszöntőjében hangsúlyozta „Korszakváltás előtt áll a magyar mezőgazdaság”. Mint mondta, jelenleg még csak az út kezdeti szakaszán tartunk, és onnan nézzük azokat, akik már alkalmazzák és használják a legmodernebb gazdálkodási formákat. A konferencia két téma köré csoportosult, a növényvédelem és távérzékelés, valamint a tápanyaggazdálkodás.

A szakmai rendezvény szlogenje így szólt „Amiről beszélünk, azt meg is mutatjuk”. A szakmai előadásokat összekapcsolni a gyakorlati bemutatóval, igazi kuriózumnak számított. Például egy nagyméretű ledfalon mindenki láthatta, hogyan is működik a speciális berendezésekkel felszerelt permetezőgép. A konferencia 2 napján 33 előadás hangzott el, 22 kiállító vett részt és 16 szántóföldi bemutatót láthattak. 

Immár hagyomány, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Agrár- és  Bioműszaki Tudományos Bizottsága  is a rendezvény ideje alatt tartja kihelyezett ülését. Ezúttal a magyar mezőgazdasági gépgyártásbizottság helyzetéről és stratégiájáról volt szó.  

A Bábolnai Gazdanapok egyik legnépszerűbb programja mindig a gyakorlati szántóföldi gépbemutató, ami Bábolnáról indult évtizedekkel ezelőtt. A kiállítás nyitása előtti csapadékos időjárás ellenére sikerült – nagy érdeklődés mellett – három napon át bemutatni az Agrotec által forgalmazott erő- és munkagépeket működés közben.   

A 31. Bábolnai Gazdanapokon tartották a STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntőjét. A döntőben negyven csapat vett részt. A négy fős csapatok két versenyszámban mérték össze tudásukat. A versenyfeladatok a következők voltak: döntés, kombinált darabolás, gallyazás, választékolás, darabolás, hasítás, sarangolás és szerelés. A versenyben legjobbnak a Vértesi Erdő Zrt. Tatabányai Erdészete bizonyult.        

Bábolnán immáron hagyomány, hogy látványos lovas közönségprogram szórakoztatja a látogatókat. A ménesbirtok lovasai igazi különlegességet mutattak be. Néhány ízelítő a programból: lovaglás felsőfokon, molinó ugrás, arab ménesek előlovaglása. Valamint láthatták Hamza Viktória szabadidomító bemutatóját négy lóval és két kutyával. Itt voltak a Hortobágyi Nemzeti Park csikósai, és megtekinthették a Coburg huszárok bemutatóját is. A program része volt Győrffy-Villám András mestersolymász is. A közönségprogram keretében az érdeklődők vezetett látogatást tehettek a ménesbirtok területén.

A kiállítás négy napján közel 30 ezer ember látogatott Bábolnára, ami bizonyítja, hogy sokan kíváncsiak a kiállított termékekre és szakmai programokra.

A 31. Bábolnai Gazdanapok hű maradt hagyományaihoz és egyúttal igazán innovatív irányt képviselt idén, mellyel ismét elősegítette az agrárium számára szükséges lehetőségek kibontakozását. 

Forrás: Bábolnai Gazdanapok