Back to top

Nem az apríték a felelős a tüzifahiányért

Az apríték előállítás hátteréről, jelenlegi használatos technológiájáról és lehetséges jövőbeni fejlesztésről volt szó az EGERERDŐ Zrt. Vevői Nyílt Napján szeptember 13-án, melyen az erdészet a meglévő és potenciális üzleti partnerei vettek részt.

Jung László, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója előadásában elmondta, hogy a 90-es években a gázfűtés elterjedése nagy gondot jelentett a tűzifa értékesítésben. A drasztikusan visszaesett lakossági tűzifakeresletet először a társaság külföldre történő faszén értékesítéssel, majd a Kazincbarcikai Fűtőműbe való nagy mennyiségű faanyag beszállításával oldotta meg.

Jung László az apríték előállítás hátteréről beszélt
Jung László az apríték előállítás hátteréről beszélt
Fotó: Cseh Szilvia

- Az erőmű bezárása után új lehetőség nyílt a piacon, a faapríték előállítása. Ez irányú fejlesztésben partnereink voltak a környékbeli nagyobb szállodák, kórházak és egyes közintézmények - mondta az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Ennek megvalósítása a társaság részéről jelentős beruházást igényélt, melynek része volt az egri Tűzifaudvar kialakítása, mobil aprítógép vásárlása és új apríték tároló csarnokok építése.

A partnerek részéről is nagy beruházást igényelt az apríték tüzelésre való átállás, hiszen a gázkazánokat faapríték tüzelésére alkalmas kazánokra cserélték át, a gazdaságosságot szem előtt tartva.

Az előadás második felében elhangzott, hogy a Tűzifaudvar egyben helyszíne a hasított tűzifa értékesítésnek is.

Daraboló-hasítógép szolgálja ki a lakosság hasított tűzifa-igényét
Daraboló-hasítógép szolgálja ki a lakosság hasított tűzifa-igényét
Fotó: Cseh Szilvia

A konyhakész tűzifának a lakosság körében egyre nagyobb kereslete van, hiszen sokaknak nincs lehetőségük, idejük, helyük, eszközük a méteres vagy nagyobb hosszban vásárolt tűzifa darabolására, hasítására.

Itt a Tűzifaudvaron minőségi hasított téli tüzelővel szolgálják ki a vevőket, hatóságilag előírt dokumentumok és hiteles mázsajegy kiállításával.

A vezérigazgató utalt arra is, hogy tévesek azok a hiedelmek, melyek az apríték előállításával hozzák összefüggésbe a lakossági tűzifaellátásban időszakosan jelentkező zavarokat, hiszen az évente termelt apríték mennyisége alig éri el a társaságnál megtermelt tűzifa 5 százalékát. Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a lakosság tűzifával való ellátása és a szociális tűzifaprogramban jelentkező igények kiszolgálása továbbra is prioritást élvez a Zrt gazdálkodásában.

Aprítógép
Aprítógép
Fotó: Cseh Szilvia

Gyenes István a Felsőtárkányi Erdészet erdészetvezetője a program részeként körbevezette a Tűzifaudvaron az érdeklődőket. A rövid séta során a látogatók testközelből tekinthették meg a gépeket és az apríték előállítás folyamatát.

Forrás: 
EGERERDŐ Zrt. sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kimérák a kertünkben… Miért oltunk növényeket?

A növények oltása elég misztikusnak tűnhet, hiszen két külön növény összenövesztésével jön létre egy harmadik. A művelet fontos célja, hogy az így létrehozott új növény, mindkét eredeti példány jó tulajdonságait ötvözze, egymást segítve…

Allergiásnak is lehet kertje

Akik allergiások, bizonyos pollenek kapcsán úgy érezhetik, hogy házhoz mennek a pofonért, ha kertészkedni kezdenek. Némi tervezéssel azonban lehet olyan kertet kialakítani, ami nem rontja az ott élők egészségi állapotát.

Az önkéntes faültetés elmaradt, a munkát elvégezte a NYÍRERDŐ Zrt.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészet nem tartotta meg a márciusban meghirdetett önkéntes faültetési programjait.

Elmaradhatatlan feladatok a zöldülő erdőben

Beköszöntött a szeszélyes tavasz. Egyszer 20 fok körüli bársonyos meleggel kecsegtet minket, majd egy hirtelen fordulat után, viharos széllel és havazással kacsintunk vissza a télbe. A járványügyi helyzet mellett, sajnos ezek a hektikus időjárási változások is nagy kihívást jelentenek az erdőfelújítási munkák kivitelezésében az EGERERDŐ Zrt.-nél.

Mésztűrő liliomfák

Magyarország kifejezetten alkalmas kertművelésre, legyen az szőlős-, gyümölcsös-,zöldséges-, avagy díszkert. Körülményeinkhez képest azonban szűkében vagyunk a látványos, nagy virágú cserjéknek és fáknak. Az ország legnagyobb részén a talajok meszesek, pH-juk magas, és ezt sok, számunkra kívánatos dísznövény nem szereti. Több évtizedes kísérletezés eredményeként azonban találtam kivételeket.

Majd’ elfeledett gyümölcsfajtáknak viszik hírét

Alighanem sokan vannak azok, akik számára feladná a leckét, ha ötnél több almafajtát kellene felsorolniuk, éppen ezért elgondolkodtató a tény: az Őrségben majd’ 200 található belőlük, ugyanakkor körte-, vagy éppen cseresznyefajból sincs híján a térség. Ezen hagyományos fajták megőrzése, népszerűsítése és szaporítása hosszú évek óta kiemelt feladata az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Növényorvos a közterületen

Három-négy nyári kezeléssel ér föl egy szakszerű lemosópermetezés, ne habozzunk tehát elvégezni közterületi fákon sem: platánon, hárson, juharon, rózsán, szivarfán, szükség esetén vadgesztenyén. A szerválasztásban az a növényorvos tud dönteni, aki évek óta követi az adott terület növényeit, nem mindenhol lesz könnyű dolga.

A koronavírus és az erdőgazdálkodás

A koronavírus-járvány magyarországi terjedése a nemzetgazdaság egészét, így az agrár- és élelmiszergazdaságot is hátrányosan érinti. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján szakmai elemzést készített a vírus agrárgazdaságra gyakorolt várható hatásairól, kockázatairól, és az összefoglalóban megoldási javaslatokat is felvet.

A legszebb kert a táj maga

André Goemaere táj- és kertépítész Belgiumból érkezett a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (Makeosz) meghívására a Balatonalmádiban rendezett szakmai napokra. A szakember tájépítészként megtervezi és meg is valósítja terveit. Harminc éve alapított vállalkozása, a Viridis Belgium legjelentősebb kertépítő cégei között található.

Tájékoztató az erdőgazdasági közjóléti létesítmények bezárásáról

A járvány elleni védekezés keretében, a Kormány által kihirdetett vészhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően az állami erdőgazdaságok 2020. március 17-től szüneteltetik az erdei kisvasutak, erdei szálláshelyek, erdészeti erdei iskolák működését, valamint átmenetileg bezárják a közjóléti turisztikai központokat, erdei múzeumokat és kiállításokat.