Kelet-Ázsiában elterjedtek, a Himalájától Japánig, kivétel ez alól a Chilében és Argentínában honos monotipikus Boquila és Lardizabala nemzetség. Bár némelyikük termése ehető, és eredeti élőhelyükön fogyasztják is, a nyugati kertészeti kultúrában különleges megjelenésű dísznövényként ismertek.
Az egyetlen
A kékhüvelycserje (Decaisnea insignis) monotipikus faj, nemzetségének egyetlen képviselője.
Váltivarú, egylaki növény. Erőteljes, feltörekvő ágú lombhullató cserje, akár 5 méteresre is megnő. Ágai vaskosak de törékenyek, bélszövete nagy. Jellegzetessége, hogy a tövétől több azonos méretű és értékű főágat növeszt. A kérgén látható nagy, feltűnő paraszemölcsök elliptikusak. Különösen télen feltűnők a nagy, tojásdad, hegyes rügyei. Levelei 13-25 levélkéből szárnyasan összetettek, 30-80 cm hosszúak. Végálló, 25-50 cm hosszú, laza fürtvirágzata bókol, a hím- és nővirágok ugyanazon a bokron, de külön fejlődnek. A virágokból hiányoznak a sziromlevelek, szerepüket a zöldessárga, hatosával álló csészelevelek veszik át.
Talajban nem válogat, de a tápdús, üde, jó vízáteresztő, vályogos talajokat szereti legjobban, a kémhatásra sem érzékeny. Gyors növekedésű, szórt árnyékba vagy napos fekvésbe egyaránt ültethető. Aszályos időszakokban meghálálja az öntözést, metszést egyáltalán nem igényel. Szoliterként vagy facsoportok szegélyébe ültetve mutat a legjobban. Gyakorlatilag kórokozó- és kártevőmentes. Érdemes védett helyre ültetni, mert mínusz 15 °C alatt fagykárt szenvedhet, a lombját megcsíphetik a kései fagyok. Magvetéssel szaporítható, a magokat ősszel rétegezni kell, majd tavasszal hidegágyba, üveg alá vetni.
Igen mutatós növény. Szokatlan, többtörzses habitusa, feltűnő lombozata, különleges, kecses virágzata és rendkívüli színű termései egyaránt nagyon kívánatos díszítőértékűek. Őszi élénksárga lombja a termésekkel hatásos kontrasztot alkot.
A termése ehető, édeskés, zselés terméshúsa kissé a görögdinnyéére emlékeztető ízű. Szokatlan színű és alakú termései miatt némely nyelveken elég furcsa nevet kapott. A kínaiak „macskaürülék” névvel illetik, az angol nyelvterületen „halott ember ujjai” vagy „kékkolbászcserje” a neve.
Eredeti élőhelyén elegyes erdőkben, bozótos hegyvidéki lejtőkön, nyirkos szurdokokban Kína középső és délnyugati tartományaiban, továbbá a Himalájában, 900 és 3600 méter közötti magasságban él.
Furcsa termések
Az akebi (Akebia) nemzetség az akebifélék családjában öt fajt foglal magában, amelyek félörökzöld vagy lombhullató fás kúszónövények. Valamennyien Kínában, Koreában és Japánban őshonosak, két faj közülük elterjedt dísznövény. Tudományos nevük a japán köznyelvi elnevezésükből ered.
A háromlevélkéjű akebi (Akebia trifoliata) fás szárú, lombhullató, gyakran félörökzöld kúszócserje. Váltivarú, egylaki növény, vagyis a hím- és nővirágok ugyanazon a növényen, de egymástól elkülönülve fejlődnek. Ágai szürkésbarnák, finoman bibircsesek, ritkásan paraszemölcsökkel szórtak. A levélkék tojásdad-hosszúkásak vagy széles tojásdadok, a levéllemez kissé bőrnemű, felszíne sötét-, fonáka kékes világoszöld. 6-16 cm hosszú fürtvirágzatai a levelek hónaljában fejlődnek.
A homorú csészelevelek hármasával állnak mindkét ivarú virágban. Ehető termései hamvas világoslilák, bennük fehéres pépszerű állományba ágyazódva számos fényes fekete mag fejlődik. Április–májusban nyílik, virágzása hetekig is tarthat, szeptembertől érnek be a termések.
Kína középső tartományaiban, illetve Tajvanon és Japánban honos, elegyes erdők szegélyén, folyó- és patakparti ligetekben, völgyekben, bozótos hegyoldalakon él 200-2100 méter magasságban.
A csésze díszít
Az ötlevélkéjű akebi (Akebia quinata) lombhullató, fás szárú, váltivarú, egylaki kúszócserje. Szürkésbarna ágai vékonyak, rajtuk feltűnőek az apró, kerekded paraszemölcsök. Szórt állású, akár 10 cm hosszú kocsányú levelei 5, ritkán 7 levélkéből tenyeresen összetettek. A levélhónalji fürtvirágzatok 6-12 cm hosszúak, a 4-8 hímvirág a fürt csúcsa felé, a női virágok a fürt tövében 2-4-esével fejlődnek, a három színes csészelevél csokoládés bíborszínű, néha zöldes. A virágok kellemes fűszeres illatúak. Termése hamvas, okkerbarnától liláig változó színű, elliptikus, benne a lapos, fényes fekete magok fehéres színű, ehető pépbe ágyazódnak. Április–májusban nyílik, a termések augusztus–szeptemberben érnek.
A természetben Közép-Kínában, Dél-Koreában és Japánban fordul elő, ahol erdőszegélyekben, patakok mentén, hegyi bozótosokban él 300-1500 méter magasságban.
Az akebik Kínában és Japánban is ősidők óta alkalmazott gyógynövények, minden részüket felhasználják. A szárakat az őszi begyűjtés után, megszárítva dolgozzák föl. Láz-, fájdalom és gyulladáscsillapító, antibakteriális, víz- és hashajtó, izzasztó, fertőtlenítő, laktációfokozó szerek készülnek belőle. A gyökérből lázcsillapító anyagokat vonnak ki, a termés gyomorerősítő hatású. Újabban a kozmetikai ipar bőrápoló készítményekben használja.
Aminosavakban és zsírsavakban is gazdag. Frissen édes, kissé vaníliaízű, joghurtba, krémekbe, pudingba keverik. Kelet-Ázsiában ültetvényeken termesztik és piacokon árusítják az akebiket. Szárított fiatal leveleikből tea készül, hajlékony, szívós ágaik kiválóan alkalmasak kosárfonásra.
Szokatlan szín és megjelenés
Könnyen és eredményesen szaporíthatók bujtással, vagy a legyökerezett hajtások leválasztásával. A magokat közvetlenül az érés után kell elvetni hidegágyba, de nehezen és rossz arányban csíráznak. Szóba jöhet még a félfás dugványozás a nyár második felében, de a gyökeresedés lassú és gyenge.
A jó vízgazdálkodású, vályogos talajt kedvelik a legjobban, a kémhatására teljesen közömbösek. Félárnyékban és teljes napon is szépen fejlődnek. Teljesen télállók, csak mínusz 20 °C alatt károsodhatnak.
Rendszeres metszést nem igényelnek, ha szükséges, a nyugalmi időben visszavághatók. Magas lombos fákra, pergolára, kerítésekre, támasztékkal falakra futtatva (akár északra nézőre is) jól alkalmazhatók. Kedvező fekvésben gyorsan, erőteljesen nőnek, csavarodva jól kapaszkodnak, akár 10-12 méter hosszú hajtásokat is nevelnek. Különlegesen szép rajzolatú, sötétzöld lombozatuk nagyszerű hatású. Mivel a háromlevélkéjű akebi levelei enyhébb teleken nem hullanak le, akkor is díszít. Elsőszámú díszértékét a szokatlan színű és megjelenésű virágai jelentik, de különös színű, néha csoportosan fejlődő termései is mutatósak.
Mindkét akebi már a 19. század második felében kultúrába került Nyugat-Európában, azóta számos fajtájukat szelektálták. A hazai kertekben is régebben ismertek, amit az is bizonyít, hogy a Nemzeti Botanikus Kertben, Vácrátóton él egy Vigyázó Sándor gróf idejéből megmaradt és máig erőteljesen hajtó, egészséges ötlevélkéjű akebi példány, amely több mint 100 éves. A háromlevélkéjű akebik is jól érzik magukat, rendszeresen teremnek, és rendszerint télen is megtartják lombjukat.
Vácrátóton most kisebb kékhüvelycserjék láthatók, mert gyönyörű háromméteres példányát néhány éve egy éjszaka, több más nagyméretű ritka növénnyel együtt kiásták és ellopták.
Akinek megfelelő területe van hozzá és kedveli a különleges, sokoldalú növényeket, annak melegen ajánlom ültetésre az akebiket és a kékhüvelycserjét is.
