Back to top

Csak ellenőrzött vetőmagot!

Minden termesztéstechnológiai elem kiindulópontja a vetőmag, hiszen erre lehet a talajművelést, a növényvédelmet vagy éppen a betakarítást alapozni. „A hazai vetőmagvak hivatalos laboratóriumi vizsgálatának kezdete 1878-ra datálódik”- magyarázta Károlyi Gyula a Fórum Sátorban tartott előadásában, aki a fémzárolt vetőmaghasználat fontosságára hívta fel a figyelmet.

A NÉBIH igazgatóhelyettese elmondta, a munkák Mosonmagyaróvárhoz, a Magyar Királyi Vetőmagvizsgáló és Növényélettani Kísérleti Állomáson folytak. A nemzetközi előírásoknak – ISTA – megfelelően már 1924 óta zajlanak a vizsgálatok, s 1954-ben már létrejött az Országos Vetőmagfelügyelőség hálózata. Mára Európa egyik legnagyobb vetőmag előállító országává váltunk. Ebben nagy szerepe van a megfelelő éghajlatnak, talajtani adottságoknak, a szakértelemnek és a magas minőséget garantáló, szigorú ellenőrzési rendszernek.

Károlyi Gyula: Nyugaton a feldolgozóipar mondja meg, milyen fajtát keres
Fotó: viniczai

Hazánk 2000-2010 között a minősített vetőmagmennyiség tekintetében – az OECD adatai szerint - Franciaország mögött a második helyen végzett, ha a szaporító terület nagyságát nézzük, akkor az unióban a hetedikek vagyunk. A vetőmag kivitel mennyiségét tekintve hazánk a világ hatodik legnagyobb exportőre, a megtermelt mennyiség közel harmada kerül külföldön felhasználásra.

Talán a nagy mennyiségű itthon maradt szaporítóanyagnak is köszönhető, hogy nem éri meg hamisítani. Kukoricából például az országos vetésterület kétszeresére való mennyiséget termelünk.

A vetőmagtermesztés a magyar mezőgazdaság nagy hagyományokkal rendelkező ágazata. Az elmúlt években a hazai termőterület 3-4 százalékán folyt vetőmag előállítás, így évente közel száz növényfaj mintegy 1650 fajtájának vetőmagját szaporítják és minősítik. Az elmúlt évben 316 ezer tonna fémzárolt vetőmag mennyiséget állítottunk elő, ami 20 ezer vizsgált tételt jelentett.

„Az uniós csatlakozást követően lecsökkent a vetőmag szaporító területünk”- mutatott rá a szakember, hogy ez elsősorban a kalászos gabonákat érintette. Rövid időn belül a 40-50 százalékról felére csökkent a fémzárolt vetőmag használatának aránya, míg a cseheknél ez 62, a franciáknál és az angoloknál 55, s az olaszoknál is 50 százalék. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy 2004 után a támogatások többségéhez nem kapcsolódik a fémzárolt vetőmagok használatának kötelezettsége. Ezzel egyidőben megnövekedtek a vetőmag előállítás költségei, megszűnt a vetőmag minősítési hatósági díjak visszaigényelhetőségének lehetősége.

Károlyi Gyula felhívta a figyelmet, hogy az ellenőrizetlen vetőmag használatával nem élünk a fajtában rejlő genetikai előnyökkel. „Aki tudja, hogy milyen fajtát vetett, ismerve a tenyészidőt, a kombájnt is időre megrendelheti”- figyelmeztetett a szakember, hogy egy kis késésnek köszönhetően, ha megjön az eső, kimossa a sikért a búzából. M

inden termesztéstechnológiai elem kiindulópontja a vetőmag, hiszen erre lehet a talajművelést, a növényvédelmet vagy éppen a betakarítást alapozni.

Emellett egyre fontosabb a „nyomonkövethetőség”, az exportőrök és a feldolgozók is mindinkább megkövetelik az eredetigazolást.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növényvédelmi előrejelzés – Bőven van tennivaló

Monília, cseresznyelégy, molytetvek, bagolylepkék, szőlőmoly… Rengeteg a növényvédelmi teendő, az időjárás pedig hol ezért, hol azért, de nem igazán játszik a kertészek kezére.

Itt jelentheti be, ha méhpusztulást észlel

Hamarosan megkezdődik a napraforgó virágzása, amikor is a méhészek gyakran tapasztalják a méhcsaládok gyengülését, pusztulását. A méhelhullási esetek hatékony és szakszerű kivizsgálása érdekében az Agrárminisztérium kéri, hogy a méhészek haladéktalanul jelentsék az eseteket a Nébih ZöldSzámán (06-80/263-244).

Növényvédelmi Szakmérnök képzés a Georgikonon

A keszthelyi Georgikon Európa legpatinásabb agrárfelsőoktatási intézménye. A Pannon Egyetem Georgikon Karának Növényvédelmi Intézete az elmúlt évtizedekben, posztgraduális képzés keretében folyamatosan képez agrárszakembereket Növényvédő Szakmérnöki szakon. A Növényvédelmi Szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak magyar nyelvű négy félévet felölelő levelező képzés.

A Kínában tomboló ASP miatt Amerikában csökken a tej ára

A kínai sertéseket pusztító afrikai sertéspestis leszorítja a sertéstápok készítésére használt különféle termékek – így a tej – globális árát. Az árak már most elérték a történelmi legalacsonyabb szintet – olyan alacsonyak, hogy nem fedezik a bekerülési költségeket. A járvány előtt az USA szállította a legtöbb tejsavót Kínába.

Marad az orosz élelmiszer-embargó

Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő év végig meghosszabbította az Oroszországot szankciókkal sújtó országokra, egyebek között az Európai Unió tagállamaira vonatkozó élelmiszer-behozatali embargót hétfőn aláírt rendeletében.

Jön az érést segítő, száraz idő

Az elmúlt napokban az ország jelentős részén ismét feltöltődött a talaj nedvességgel. A folytatásban száraz, meleg idő jön, így ideálisak a körülmények a nyári kapásnövények fejlődésére, a kalászosok és a repce érésére, de a most érő gyümölcsök számára is. Ezzel együtt a gyomokkal, a kártevőkkel és a kórokozókkal is számolni kell.

Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó - mondta Nagy István agrárminiszter a külgazdasági attasék éves értekezletén, Budapesten.

A csalán hat nem tipikus használata

A csalán az egyik leginkább zavaró gyomnövény: gyorsan növekszik, gyorsan terjed, elveszi a helyet más növények elől és nem mellesleg kellemetlenül csíp. Mégis jobb, ha nem szabadulunk meg tőle a kertben. Miért? Ismerje meg a csalán hat nem tipikus használatát!

Egyszerűbb közös agrárpolitikát kívánnak a visegrádi országok agrárkamarái

A Visegrádi Országok agrárkamaráinak soros ülésén a szervezeteket vezetői többek között a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni reformjával kapcsolatban ismét egyértelmű kéréseket fogalmaztak meg. A szakemberek szerint az agrár-élelmiszeripari ágazatnak erősebb, tisztességesebb és egyszerűbb KAP-ra van szüksége.

Nagy erőkkel küzdenek a Távol-Keleten a sertéspestis ellen

Az afrikai sertéspestis okozta helyzet súlyosságát jelzi, hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete hetente készíti majd el aktuális jelentését a fertőzés mértékével kapcsolatban. Mindeközben egyre több országban számolnak be kitörésekről.