Back to top

Út az Euroskills döntőjéig - 100 nap, 4 cég, különböző géptípusok, hatalmas tapasztalatok

2018. április 23-a és 25-e között került megrendezésre a SkillsHungary verseny, ahol a nehézgép-szerelő kategóriában Szerletics Máté került be az Euroskills 2018-as versenymezőnyébe. Mátéra ezzel a győzelmével egy nagyon hosszú, de annál is izgalmasabb 100 nap várt, hiszen május 7-én megkezdhette felkészülését a 2018-as Euroskills versenyre.

Felkészülését a második helyezett Papp Martinnal együtt kezdte el, hiszen Magyarországot mindenképpen képviselni kell, így Martin a háttérben minden ugyanolyan ismeretet elsajátíthatott, hogy amennyiben szükséges Máté helyett képviselhesse az országunkat ebben a kategóriában.

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége pályázatot hirdetett tagjai körében, hogy kik azok a cégek, akik felkészítik versenyzőinket és 100 nap alatt elsajátítható tudást és tapasztalatot át tudnak adni a fiúknak. Nagyon fontos volt, hogy több típusú és fajtájú mezőgazdasági gépet megismerjenek és tudásuk és gyakorlatuk minél szélesebb körben fejlődhessen. A száz nap alatt négy cég vállalta a felkészítésüket: Axiál Kft., DM-Ker Kft, Dorker Kft. és KITE Zrt.

Versenyzőinket megkérdezve, nagyon elégedettek voltak a cégek felkészítésével, az ott dolgozók segítőkészségével és nagyon sok mindent tanulhattak a motorfelújító műhelyekben a különböző típusú traktorok szervizelésén át még a Bobcateket is megismerték és szerelték. Mindemellett, hogy nagyon sok típusú géppel találkozhattak és nagyon sok gyakorlati órát tölthettek el ezekkel a gépekkel, eszközökkel, kiemelten fontosnak tartották a cégek a szakmai angol gyakorlását is, melyben szintén folyamatosan segítségükre voltak a gyakorlati oktatók.

Mivel Szerletics Máté az, aki hivatalosan is képviselheti a nehézgép-szerelő szakmában országunkat, ezért neki a szervező Magyar Kereskedelmi és Iparkamara programjain is részt kellett venni. Nagyon fontos volt, hogy minden magyar részvevő összekovácsolódjon és mentálisan, valamint pszichológiailag is fel tudjanak készülni a versenyre, hiszen minden szakterületen, több ország versenyzője fogja megmérettetni magát és képviselni hazánkat.

Mátét kérdeztük, hogy mi az általa kitűzött cél a versenyen:

„Én úgy indultam el az előválogatón és a döntőben is, hogy nyerni mentem, itt is ez a célom, és az, hogy kihozzam magamból a 120%-os teljesítményt.”

Drukkoljunk együtt a magyar csapatnak és kiemelten a nehézgép-szerelő kategóriában induló Szerletics Máténak!

Az Euroskills versenyt az idei évben Magyarországon szervezik a verseny helyszíne a Hungexpo Vásárközpont, látogatása díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi linken lehet elvégezni: http://www.euroskills2018.com/hu/egyeni-latogatoi-regisztracio

Szerletics Máté - nehézgépszerelő - Dunafalva | Skills Hungary 2018

 

Forrás: 
MEGFOSZ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az idei év legszebb szőlőbirtokai

Tizedik éve hirdetik ki a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka díj győzteseit, a díjat a Bor és Piac szaklap 2012-ben alapította, amelynek díjkiosztója a napokban volt. Az idei kategóriagyőztesek pedig a Tringa Borpince, a Borbély Családi Pincészet, a Günzer Tamás Pincészete, illetve a Schieber Pincészet lettek.

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Száznál is több innovátor és start-up nyújtott be projekteket a fenntartható fejlődés köré szervezett versenyre

Szeptember 30-ig meghosszabbította a jelentkezési határidőt a BASF Innovation Hub versenyére.

Bábolnán mindig lehet tanulni!

Fazekas Miklós, 4 éve a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – RMGE - maros megyei szervezetének elnöke. Közösségi ember, aki 26 éve tagja az egyesületnek, s éppen ennyi ideje gazdálkodó. Zöldségtermesztő Nyárádkarácsonyfalván, egy hektárnyi fóliával, s még több szabadföldi területtel rendelkezik.

Mire jó egy mezőgazdasági drón?

Talán sokak számára misztikusnak tűnik a drónkérdés, de már ott kopogtat a hétköznapjainkban. Innovatív technológiáról van szó, az ABZ Drone Kft. négy éve folytat kísérleteket a mezőgazdasági hasznosítás területén.

Magyar-vándor a spenótföldön

A Galliform Kft. 600 hektáron gazdálkodik Bábolnán és Tárkányban. Mint a nevük utal rá, a rendszerváltozás után baromfival kezdtek el foglalkozni, ám az örökös válságoktól hamar megkeseredett a szájízük. Végül szinte 180 fokos fordulatot vettek, és még az állattartással is felhagytak, és 2016-ban leveles zöldségek termesztésébe kezdtek.

92,4 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket az első fél évben

Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 92,4 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket az első fél évben, ami 1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Alkatrészekre 35 milliárd forintot fordítottak, ez 15 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kiadványából.

Szőlőkombájnt is „nyúzhattak” a gyerekek-(is)

A Bábolnai Gazdanapokon rengeteg gépet felsorakoztattak a forgalmazók, melyekből többe be lehetett ülni, némelyiket ki lehetett próbálni. Az egyik legfuturisztikusabb gép az Agrotec Kft. standján található New Holland 9000 L szőlőkombájn volt, amin mindig nagy volt a nyüzsgés.

Sláger kerti eszközök

A Wolf Garten, Club Cadet és MTD gyártó termékeit is forgalmazó P.E.L. Kft. Móron, Székesfehérváron és Budapesten boltot üzemeltet, Veszprémben pedig bemutatótermük van. Fekete Zoltán szerint ugyanis a vásárlók bizonyos értékhatár fölött szeretik látni, vagy akár kipróbálni a gépeket. Így van ez a Club Cadet fűnyírógépeivel is, amelyek közül az XZ széria két képviselőjét Bábolnán is láthattuk.

Benzinmotor helyett akkumulátor

A több mint 100 éves japán Makita a 1990-es évektől a Dolmar vállalat megvásárlásával kezdett befektetni kerti gépek fejlesztésébe. A legújabban pedig az akkumulátoros gépek, eszközök gyártására, forgalmazására álltak át, tudtuk meg Törzsök Péter műszaki tanácsadótól a Bábolnai Gazdanapokon.