0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az öntözésfejlesztés a legfőbb célok egyike

Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Országos Szakmai Nap Konferencián foglalta össze az agrárágazat legfőbb aktualitásait. Beszédében kiemelten foglalkozott a 2020 utáni KAP tervezetével, valamint az öntözésfejlesztés szükségességével is.

„Magyarország minden olyan javaslatot ellenez, amely tovább bonyolítja a rendszert, hiszen az elmúlt években hatalmas erőfeszítések történtek az agrárpolitikai szabályozás egyszerűsítésére, a gazdabarát támogatási rendszer megvalósítására”. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a mezőhegyesi Országos Szakmai Nap Konferencián ekképpen foglalta össze a magyar kormány álláspontját az Európai Unió soron következő Közös Agrárpolitikájának tervezete kapcsán. Mint mondta, a támogatások elosztásának új, tervezett modellje nem egyeztethető össze a területalapú kifizetések logikájával, ráadásul mind a tagállamok, mind pedig a gazdák számára jelentősen növelné az adminisztrációs terheket.

Feldman Zsolt agrárágazati aktualitásokkal foglalkozó előadásában a nyári betakarítási munkák kapcsán is összegezte a tapasztalatokat. „Az idei aratás fennakadások nélkül zajlott le; szélsőséges káresemény nem történt” – mondta a helyettes államtitkár, emlékeztetve arra, hogy mindeközben Európa egyes részein komoly gondokat okozott a rendkívül forró s száraz időjárás. Az extrém körülmények komoly terméscsökkenést okoztak az érintett országokban, ezzel párhuzamosan ugyanakkor a magyar gabona iránti külpiaci keresletnek is jót tettek.

A mezőgazdaságért felelős államtitkár elmondta, az elmúlt hetekben látható 5-10%-os áremelkedésből adódóan a hazai gabonatermesztők várhatóan nyereségesen zárják az idei évet, mindez pedig a magyar gabonaágazat közép- s hosszú távú kilátásai kapcsán is megnyugtató. Feldman Zsolt mindezeken felül a most folyó őszi munkákra is kitért. Mint mondta, mind a kukorica, mind pedig a napraforgó betakarítása megkezdődött, de eddig a vetésterületnek csak 10-15 százalékáról került le a termés. Szavai szerint a termésátlagok országos szinten nagy szórást mutatnak, összességében pedig átlagos termést ígérnek.

A konferencia résztvevői ezt követően a szaktárca egyik legfontosabb jövőbeli feladatáról is képet kaphattak.

Az öntözésfejlesztésről esett szó, melyre egy nemrégiben megjelent kormányhatározat 2020 és 2030 között évente 17 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít.

„Létrejön az öntözési ügynökség is, amely az Agrárminisztérium felügyelete alatt kontrollálja majd az ezzel kapcsolatos feladatokat” – tette hozzá a mezőgazdaságért felelős államtitkár, akinek szavai szerint a cél az egymillió hektárnyi öntözött terület elérése, méghozzá húsz éven belül.

Egyebek között e témában szólalt fel a mezőhegyesi rendezvényen Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója is, aki elmondta, hogy részükről mindehhez az erős szakmai hátteret kívánják biztosítani.

Ehhez kapcsolódóan avatta fel a napokban Nagy István agrárminiszter Szarvason az újjáalakult Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézetet is.

„Jelentős változások zajlanak az agráriumban, ezzel együtt a NAIK feladatkörei is bővülnek” – mondta Gyuricza Csaba, akinek szavai szerint ehhez kötődően, az elmúlt években csupán osztályként működött intézetet s annak kutatásait emelték egy magasabb szintre.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság