0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Három év után újra odaítélték a „mintagazdaság díjat”

Bemutató mintateleppé nyilvánította a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség a Wittmann család vállalkozását. A díj 2011-es megalapítása óta mindössze tizenkét telep érdemelte ki a szövetség elismerését. Évente több százan is ellátogathatnak ezután a családi gazdaságba.

– A mi telepünk lett a tizenkettedik díjazott – mondta a kemma.hu-nak büszkén Wittmann Csaba, aki a szüleivel és testvérével viszi a kecskédi Agrowitt Kft-t.

Hajdu Péter, a szövetség elnöke elmondta:

a cím nem csak elismerés a díjazottaknak, hanem szolgálat is.

Ennek értelmében ismeretátadási feladatot is vállalt a család, ugyanis évente több száz ember fordulhat meg a telepükön. Az ideérkező szakmabelieket, szakiskolákat és egyetemeket is fogadniuk kell, hogy ezzel biztosítsák a lehetőséget az új nemzedéknek a korszerű technológia és módszerek megismerésére – tette hozzá az elnök.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 2011-ben, megünnepelvén huszadik születésnapját, díjat alapított. Céljuk az volt, hogy az országban működő számtalan juh- és kecsketenyésztő gazdaság közül kiemeljék azt a néhányat, melyek minden tekintetben példával szolgálhatnak a többi vállalkozás számára. Évente csupán 1-2 gazdaság érdemelte ki a „juh bemutató mintatelep” címet, az elmúlt három évben azonban nem volt díjazott. A kezdetek óta mostanáig, az országban mindössze tizenegy családi gazdaságot minősítettek ezzel a kiemelkedően fontos szakmai elismeréssel.

A kérdésre, hogy mivel lehet kiérdemelni a mintatelep címet, Hajdu Péter így felelt: különböző feltételeknek kell megfelelni. A díjazottak iránymutatóan használják a legújabb technológiát, betartják a jogszabályi előírásokat és tenyészetüket mintaértékű rend és tisztaság jellemzi.

A cím elnyerésével vállalják, hogy széles kör számára lehetővé teszik juhtenyészetük meglátogatását és a látogatókkal megismertetik a szakmai tevékenységüket.

A Wittmann család állattenyésztéssel és földműveléssel is foglalkozik a falu határában. Ezerszáz anyajuh, hetvenezer csirke, huszonhat kecske, három szürkemarha és nyolc, hobbiból tartott ló adja a családi gazdaság állományát. A környéken 40–50 hektár földön dolgoznak, az állatoknak pedig négy juhász viseli gondját.

Juhászok a juhászatról

A jelenlévő szakemberek beszélgetéséből megtudtuk: a juhászat legnagyobb problémája manapság, hogy ismerethiányban szenvednek a tenyésztők. A 90-es években, amikor a szakma privatizálódni kezdett, az állami gazdaságokból magánkézbe kerülő juhászatokban kezdtek neki a tenyésztésnek. Ebben az időszakban legalább tíz, különböző feladatokat ellátó személy dolgozott egy gazdaságban. Mindenkinek megvolt az a néhány dolga, amit jól el tudott látni.

Manapság viszont polihisztornak kell lennie egy juhásznak, hogy mindent meg tudjon oldani – mondták nevetve a gazdák.

Bíznak benne, hogy a felnövekvő generáció már nem a 30–40 évvel ezelőtti technológiát fogja megismerni, hanem a legújabbat.

Forrás: kemma.hu