Back to top

Magyar sikereket várunk a szakmák EB-jén

Nagyszabású megnyitóval indult útjára az EuroSkills Budapesten: a kontinens legjobb fiatal szakemberei 35 szakmában, háromnapos versenyen vívhatják ki hazájuknak a dicsőséget. A magyar miniszterelnök szerint a hozzájuk hasonló fiatalok kinevelésével maradhat fenn a kétezer éves európai örökség is.

Pazar hangulatú megnyitóval vette kezdetét a hazai rendezésű EuroSkills Budapest 2018.

A fiatal szakemberek Európa-bajnokságaként számon tartott megmérettetésen 28 európai tagország 525 versenyzője küzd meg egymással 35 szakmában

– a háromnapos rendezvénynek a Hungexpo Budapesti Vásárközpont ad otthont. Mint az a nyitóceremónián elhangzott, a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő EuroSkills nem pusztán verseny, hanem a kontinens egyik legnagyobb szakmai eseménye is: szakemberek, szakértők és döntéshozók egyfajta nemzetközi csúcstalálkozója is egyúttal. Mindennek fényében nem meglepő, hogy a Papp László Budapest Sportarénában összegyűlt résztvevő országok küldöttségei alaposan kitettek magukért. A versenyzők és kísérőik zászlókkal felszerelkezve, egyenöltözetben érkeztek a helyszínre, s a csatakiáltásukat követően országukra jellemző zenékre vonultak fel.

A megnyitón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki ünnepi beszédében elmondta: Magyarország nyersanyagok, természeti erők és energiaforrások híján arra a szellemi és fizikai erőre, illetve tudásra és munkára támaszkodhat, amelyet a világszínvonalú magyar munkások képviselnek. Szavai szerint márpedig most minden eddiginél nagyobb szükség van a szakképzett fiatalokra egész Európában.

„A kontinens népessége öregszik és fogy, így komoly versenyhátrányban vagyunk más földrészekkel szemben, ám kiváló szakemberek kinevelésével mindez ledolgozható”

– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint a versenyen részt vevő fiatalok a kontinensünk versenyképességének egyfajta aranyfedezetei. „Fel kell vállalni a tanulást, a munkát és a hazát” – egyértelműsített a miniszterelnök, aki szerint csak így biztosítható Európa jövője s történelmi hagyományainak fenntartása.

Beszédet mondott ez alkalomból Dita Traidas, a WordSkills Europe elnöke is, aki szerint Magyarország a rendezéssel azt bizonyítja, hogy kiemelten fontos számára a szakképzés, nem mellesleg pedig jelzi, hogy a magyar fiatalok készek országuk gazdasági sikerességének elősegítésére, hiszen a megmérettetés résztvevői e téren kulcsfontosságú szakmák kiválóságai. Dita Traidas szerint ugyanakkor az EuroSkills nemcsak az egyének s nemzeteiknek sikerének méltatásában játszik szerepet, hanem a kiváló európai szakmaiságot is bemutatja egyúttal. A verseny lényegét összefoglalva a WordSkills Europe elnöke úgy fogalmazott: a fiatalok ösztönzése és támogatása érdekében hozzák őket össze a versenyen egymással, az oktatókkal, illetve az ipari képviselőkkel.

„Ma nyilvánosan és hivatalosan is lezárjuk a szakképzés múltját, helyette pedig egy új korszak születésének lehetünk tanúi” – ezt már Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke mondta, aki szerint mindez egy újfajta, kreatív és tudásalapú szemléletmódban ölthet „testet”. Az MKIK elnöke beszédében kiemelte, hogy ma már nem egy életre választanak szakmát a fiatalok; ha az előrelépéshez váltani kell, akkor bizony nyitni kell az új hivatások felé. „Éppen ezért kell olyan oktatási rendszert működtetnünk, amiben a lehetőségek végtelenek” – hangoztatta Parragh László, aki szerint a kulcs az egyes iskolatípusok és szakmák közötti átjárhatóságon van.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hazai fölény az Országos Gazdászverseny nyitányán

Ahogy az már megszokott, az Országos Gazdászverseny első fordulójának idén is az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok adott otthont. Az elméleti és gyakorlati feladatokból álló izgalmas, egyszersmind pedig vidám hangulatú megmérettetésen az ország valamennyi agrár-felsőoktatási intézménye képviseltette magát. 

Ilyen még nem volt: izgalmasan alakult a húsmarha tenyészállatok versenye

A fajtagyőztesek végső megmérettetésén, ahol a legjobbak legjobbikát választják ki, holtverseny alakult ki. De miután csak egy nyertese lehet a versenynek, a két állat között új szavazást kellett elrendelni. Végül csupán egy ponttal, de a limousin borjas tehéné lett az ez évi győzelem.

A GMO-mentesség óriási lehetőséget rejt

A GMO-mentes politikánk eredményeként soha, egyetlen génmódosított növény sem került köztermesztésbe hazánkban, azt jelenleg is teljes körűen tiltjuk - mondta Nagy István, miniszter az Agrárminisztériumban megtartott GMO-tematikus napon.

Kis Miklós Zsolt: nem tudjuk elfogadni az agrárforrások csökkentését

Az európai uniós Közös Agrárpolitika (KAP) következő időszakra meghatározott céljaival egyet lehet érteni, de annak eszközeit, és az agrárforrások bizottsági javaslatban szereplő csökkentését nem tudjuk elfogadni - mondta Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten a HaszonAgrár "Fókuszban: Közös Agrárpolitika 2020" című konferenciáján.

Flower Port Cup – Aranyérmes a magyar kertépítő csapat

A Wordskills Kazan 2019 Szakmák Világbajnoksága magyar kertépítő válogatottja kerttechnikai aranyérmet nyert Pekingben. A nemzeti válogató két győztese, Homokay Ádám és Stummer Gergő a kínai Skills szervezet és a Kínai Kertépítő Szövetség meghívására a "Flower Port Cup" kertépítő versenyen vettek részt.

Bronzérem a Forestry Versatility 2019 versenyen

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Soproni Egyetem erdőmérnök hallgatóinak 4 fős csapata idén is képviselte hazánkat az Erdőmérnök Hallgatók Európa-bajnokságán. A Baltringer Ajnó, Molnár Dániel, Balogh Erik és Szentkuti Tamás alkotta csapat bronzéremmel térhetett haza Brnóból.

Motorcsónak világrekord kombájnmotorral

Fabio Buzzi, a lombardiai comói tavon sebességi világrekor­dot állított fel egy betakarítógépekben és gabonakombájnokban használatos FPT Cursor 16 típusú dízelmotorral meghajtott motorcsónakkal.

A legjobban lövő erdészek

A Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága közel húsz éves múltra tekint vissza. Az EGERERDŐ Zrt. először idén vett részt az országos verseny szervezésében, melynek a Füzesabonyi Városi Lövészklub lőtere adott otthont.

Győrbe került az Agrárexpó Ászai győztesének járó vándorserleg

A Pápai Agrárexpón a térség mezőgazdasági szakiskoláinak legrátermettebb tanulói is összemérték tudásukat: az Agrárexpó Ászai vetélkedő győztes csapata a szeptemberei OMÉK-on is bizonyíthat.

Szakmai képzés a „Pálócziban”

Az örkényi Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium az ország egyik legrégebbi középfokú agrárszakoktatási intézménye, amely 2013. augusztusa óta működik az agrártárca által fenntartott Agrárszakképző Iskolák Hálózatának (ASZIH) tagjaként.