Back to top

Aszályban is biztonságosan terem

Helyettesíteni valószínűleg nem fogja, ám a termelők számára a kukorica mellett jó alternatíva lehet a cirok. A takarmány- és az élelmiszeriparnak egyaránt megfelelő alapanyag. Egyelőre az a gond vele, hogy Magyarországon kevesen és keveset termelnek belőle.

A cirok napjainkban egyre népszerűbb. A víziszárnyasok takarmányozásában például kimondottan előnyös hatású, ugyanúgy, mint a sertések etetésében. Mégsem emiatt érdemes különösen nagy figyelmet szentelni neki, hanem mert

a klímaváltozás miatt az aszály és a szárazság egyre nagyobb fenyegetést jelent. Márpedig a vízigényes kukorica helyén a cirok termesztése jelentheti a megoldást.

Ennek fényében nem meglepő, hogy olyan nagy érdeklődés övezte a KITE Zrt. szeptember 4-én, Nádudvaron rendezett konferenciáját, ahol a kukorica- és a szójatermesztés mellett a cirokra fektették a hangsúlyt. A tanácskozáson a KITE Zrt. szakemberei, Hadászi László innovációs főigazgató és Honti László fejlesztőmérnök mellett az Euralis Kft., a Tranzit-Ker Zrt. és a Kurucz Farm Kft. munkatársai is megosztották tapasztalataikat. Szó esett a vetőmagvak kívánatosnak tartott genetikai ismérveiről, a felvásárlásról és feldolgozásról egyaránt, a KITE Zrt. pedig bemutatta, hogy milyen technológiai elemeket javasol a termelőknek, hangsúlyosan a precíziós gazdálkodás lehetőségeit, illetve hogy a termény felvásárlásában hogyan tudja segíteni őket.

Balogh László, az Euralis Kft. területi képviselője ismertette a vállalkozás legfontosabb adatait. A termelői tulajdonú francia vállalkozás a világ legnagyobb ciroknemesítője. Az immár 80 esztendeje működő Eruralis-nak 12 ezer francia farmer a tulajdonosa, és 5000 alkalmazottja van.

A Nádudvaron bemutatott cirokválaszték minden tagja hibrid, úgyhogy aki a 20-30 évvel ezelőtti cirkokra emlékezve alkot véleményt a növényről, annak érdemes felfrissíteni az ismereteit.

Azóta ugyanis ezen a területen is nagyot változott a világ egy alapvető dologban, nevezetesen, hogy a tannintartalom eltűnt belőle, a tannin ma már nem kimutatható ebben a növényben.

ES Monsoon: alacsony növésű, könnyen betakarítható
A gabonafélék termőterület szerinti rangsorában a cirok az 5. helyet foglalja el a világban.

Ennél is fontosabb, hogy GMO- és gluténmentes, és toxintartalma sincs, ugyanis se kórokozója, se kártevője nem nagyon ismert.

Viszont fehérjetartalma 1-3 százalékkal több a kukoricáénál, és kedvezőbb az aminosav-tartalma. Szerény, de nem igénytelen növény, és aszályos körülmények között 10-15 százalékkal nagyobb termésre képes a kukoricánál.

A növényvédelme egyszerűbb és kevésbé költséges, miközben a felvásárlási ára megegyezik a kukoricáéval. Ma már kialakult a vevői piaca, ezért a gazdák is elkezdték keresni, mint lehetséges alternatívát a termelésben. A cirok azért lehet ma megfelelő alternatíva Magyarországon, mert az időjárás egyre szélsőségesebb, ez a termény pedig előnyt élvez a kukoricával szemben a tekintetben, hogy még ilyen aszályos körülmények között is megállja a helyét és jövedelmező tud lenni. A világban 42 millió hektáron termelnek szemes cirkot, amiből Európa 700 ezer hektárral részesedik.

Alapvetően azért lehet érdekes egyre több termelő számára, mert az átlagosnál sokkal jobb a stressztűrése, afrikai származásának köszönhetően.

Egységnyi szárazanyag előállításához 40-50 százalékkal kevesebb vizet használ fel, mint a kukorica. Ezt azzal éri el, hogy a levelén és a szárán aszályos időszakban viaszréteget képez, ezzel csökkentve a növény evaporációját.

Felhasználásában megkülönböztetünk szemes cirkot, ami lehet fehér vagy vörös, valamint silócirkot, ami lehet szemes vagy steril, vagyis mag nélküli. Ez utóbbi az állattenyésztés számára kiemelt jelentőségű. A harmadik változata pedig a biomassza készítésére használható silócirok, ami a biogáz-előállításban jut szerephez. Az étkezési célra szánt szemes cirok azért számíthat sikerre, mert glutén­mentes, így a tudatos fogyasztók és a glutén-intoleranciával küzdők számára egyaránt alternatíva lehet.

Arra, hogy a takarmány-előállításban milyen fontos szerephez juthat a cirok, már a Tranzit-Ker Zrt. munkatársa, Újvári Sándor hívta fel a figyelmet. Előadásában kiemelte, hogy a növény nyersfehérje-értéke nagyobb, mint a kukoricáé, ezért a takarmányipar megfelelő alapanyaga lehet. Szabó Miklós, a Tranzit-Ker Zrt. alapító tulajdonosa is szólt röviden. Eszerint nekik szükségük van rá a víziszár­nya­sok takarmányozásában, és ezért minden felajánlott tételt megvásárolnak.

ES Foehn: átlagos és gyenge körülmények között is megbízhatóan teljesít
Kurucz Ferenc, a Kurucz Farm Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy ők csökkentett talajműveléssel, gyengébb minőségű területen termelnek cirkot, Füzesgyarmaton és Kertészszigeten. A termesztését egyebek közt azzal indokolta, hogy jól beilleszthető a vetésforgóba, stabilan terem, és aszályban jóval kisebb a kiesés, mint a kukoricánál.

Előnyeként sorolta fel továbbá, hogy a gép- és eszközigénye megegyezik a kukoricáéval és a napraforgóéval.

A késztermék jó takarmány-alapanyag, és a termelőknek előnyös, hogy stabilan értékesíthető. A gombás megbetegedésekkel szemben ellenálló, ezért a cirok esetében a toxinok nem jelentenek veszélyt.

A cirokszemről tudni kell, hogy beltartalma megegyezik a kukoricáéval, bár az energiatartalma kisebb, a fehérjetartalma pedig nagyobb. Saját kísérletben ősszel 30 tonna szerves trágyát szórtak ki, és hektáronként 250 ezer csírát vetettek. Vegetációban kiadtak még átlagosan 250 kilogramm 27 százalékos MAS-t. Betakarításkor a 8,7 hektár átlagában 8,3 tonnás hektáronkénti termést takarítottak be, 30 százalékos nedvességtartalom mellett. Ha ezt átszámítjuk 14,5 százalékos nedvességtartalomra, akkor a hektáronkénti termése 7 tonna lett – extenzív körülmények között.

Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója a ciroktermesztés technológiai hátterét mutatta be. Felhívta rá a figyelmet, hogy

a technológia pontos betartása kulcsfontosságú kérdés, ugyanis ha valamelyik sarkalatos ponton hibát vétünk, akkor azon a későbbiekben még nagyobb anyagi ráfordítással sem tudunk javítani.

A bemutatóparcellák Nádudvar határában, Nagy József egyéni gazdálkodó területén, az úgynevezett gazdagtelki területen vannak. A KITE Zrt. itt évek óta jó körülmények között hajtja végre a különböző kísérleteket, ezúttal a cirokét is. A vetés április 17-én történt, ugyanis az idei kora tavaszi időjárási viszonyoknak köszön­hetően a talaj hőmérséklete már ekkor elérte a 20 fokot. A csapadék a vegetációs időszakban egyenletesen és mindig idejében érkezett, összesen 358 milliméter esett július végéig. Így a talaj nedvességtartalma még augusztusban is 20 térfogatszázalék felett volt, ami jó terméshozamokhoz vezetett.

Mivel ezek kísérleti parcellák voltak, a munkaműveleteket a teljesség igényével végezték.

A tarlóhántás, az alapművelés, a magágykészítés, a vetés, a startertrágyázás, a háromszori mechanikai gyomirtás, a kémiai gyomirtás és a betakarítás sorából a kultivátorozások száma lehet a meghökkentő, de az igazgató szerint üzemi körülmények között elegendő lehet két alkalom is. Ezzel a menetszámmal azt kívánták kitapasztalni, hogy meddig lehet bemenni az állományba. Arra jutottak, hogy a virágzó, sőt legvégső esetben még a betakarítás előtti állapotban lévő állományban is végezhető mechanikai gyomirtás, mert a növények szára elhajlik, kibírja a ráhatást, és még ekkor sem tapasztaltak pergést.

ES Alize: ez a szemes cirok vezet Európában
A termesztéstechnológiáról és a KITE által ajánlott hibridekről Honti László fejlesztőmérnök tartott tájékoztatást. Összesen 11 alkalommal művelték a területet, ami a kukoricatermesztés során alkalmazott menetszámhoz hasonló. A termelők számára kulcsfontosságú információ, hogy cirok termesztéséhez a gabona, a kukorica és a napraforgó eszközrendszere egyaránt megfelelő, vagyis külön beruházásra nincs szükség, a betakarításánál viszont napraforgó-adaptert kell használni.

A precíziós gazdálkodásba is beilleszthető a cirok termesztése, és ezt meg is hálálja.

A ciroknál is értelmezhető a négy alapelv, vagyis a kihagyás- és átfedés­mentes technológia, a sor és a sorköz megkülönböztetésének az elve, a műveletek összevonása és a menetszám-csökkentés, valamint a differenciált és pozícionált tápanyag-kijuttatás.

Hadászi László a rendezvény után megmutatott kísérleti parcellákon elvégzett meghatározó munkaműveleteket ismertette: a vetést, a gyomszabályozást, a betakarítást és a szármaradványok kezelését.

Vetés témakörben a cirok vetőmagjának méretét érdemes kiemelni, ugyanis az apró és a nagymagvú vetemények közé esik, ezért speciális vetőtárcsát igényel. Jó termőhelyi körülmények között 300 ezer vetőmag szükséges belőle hektáronként, amiből 80-90 százalékos használati érték mellett 250-260 ezer terménytőre nagy biztonsággal számíthatunk. A vetés mélysége nem lehet több 3-4 centiméternél. A KITE javaslata 76 centiméteres sortáv, ugyanis ez a többi műveleti pontot is kiszolgálja.

A gyomszabályozásban megkülönböztethetünk kémiai és mechanikai gyomirtást, amelyek közül az utóbbi nagy hangsúlyt kap ebben a kultúrában, ugyanis a cirok kezelésére kevés gyomirtó szer engedélyezett.

Kémiai gyomirtásra korai poszt­emergens kezelés a KITE javaslata, a cirok 3 leveles állapotában. Kísérleteik szerint a fejtrágyázás akkor hatásosabb, ha ugyanebben az időszakban történik, a kultivátorozással együtt. Fontos, hogy készülni kell a kultivátorral végzett kezelésekre, ugyanis nem akkor kell döntést hozni róla, amikor már látszik, hogy a kémiai gyomirtás nem sikerült, akkor már nem tudunk eredményesen beavatkozni.

Betakarításkor nem halad át a gépen az egész szár, hanem csak a buga és az az alatti szárrész. Ez 76 centiméteres sortávú technológiában napraforgó-adapterrel, sűrűbb technológiában kalászosadapterrel történhet. A szárzúzóval felszerelt napraforgó-adapterek ma már megbirkóznak nagyobb mennyiségű szármaradvánnyal is, és megfelelő talajfelszínt hagynak maguk után. A szármaradványok kezelése tehát sarkalatos probléma, mert ha figyelembe vesszük, hogy a cirok jó előveteménye a búzának, akkor rájövünk, hogy a nagy zöldtömeggel még ősszel kezdenünk kell valamit. Ez a már említett módon a betakarítással egy menetben kezelhető.

A terméseredmények igazolták a feszes intenzív technológia létjogosultságát. A betakarítás utáni 13,2 százalékos nedvességtartalomnál hektáronként 10,5 tonnás hozamot tudtak elérni. Helyénvaló tehát a megállapítás, a ciroknak helye van a növénytermesztésben és a takarmányozásban.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2018/38 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kukoricakása történelem...

Erdélyben szinte népeledel volt a puliszka: reggelinél, vacsoránál főételként, ebédnél köretként ették. Kemény változatát hidegen tarisznyába csomagolták útravalónak, mezei illetve erdei munkákhoz. A puliszka, málé, görhe és társaik változatok, ugyanazon alapanyagból...

A rekordtermést elvitte a hűvös idő

Változatlanul a koronavírus diktál. Ezt úgy kell értenünk, hogy egy-egy eseményt akár az utolsó pillanatban is lemondanak, ha a helyzetet úgy ítélik meg az illetékesek. A tervek szerint szeptember 2-án tartották volna az idei kukorica-, napraforgó- és szójabemutatót a látóképi kísérleti telepen Debrecenben, de sajnos az egész elmaradt.

A korábban vártnál bőségesebb termésre számítanak

A szlovák statisztikai hivatal augusztusi előrejelzése szerint a korábban becsültnél bőségesebb termésre számíthat az ország kalászos gabonafélékből, napraforgóból, kukoricából és cukorrépából is. A statisztikai hivatal adatai szerint Szlovákiában mintegy 390 ezer hektáron termesztettek búzát, az árpa termőterülete 133 ezer, a repcéé csaknem 147 ezer hektár volt az idén.

A világ legnagyobb paprikamutáns-gyűjteménye

A Szentes környéki fóliasátrak labirintusában található három nagy termesztőház, melyekben viszonylag szokatlan kinézetű paprikák élnek. Csilléry Gábor genetikai és nemesítési munkája mellett hosszú évtizedek óta gyűjt mutáns paprikákat, és néha paprikanemesítő kollégáitól is kap ilyen különlegességeket.

Fokozódik a csapadékhiány

A szeptember eleje tartó csapadékmentes idő miatt az elvetett repcének már égető szüksége lenne egy kiadós, áztató esőre. Erre sajnos az előttünk álló 6-8 nap során sem mutatkozik esély. A mai hidegfront csak elszórt záporokat, zivatarokat okoz, a nappali felmelegedést viszont jócskán visszaveti. A front nyomában megerősödő szél többfelé okozhat gyümölcshullást és ezzel károkat.

Magyar fejlesztésű művelőrobot

Magyar fejlesztésű, teljesen önjáró, lánctalpas erőgépeket állított ki a Hári Tech Kft. A faiskolák automata művelésére, permetezésére tervezett gépet már az idei AGROmashEXPO kiállításon is láttuk, Bábolnán bemutatták a szőlő- és gyümölcsültetvények permetezésére alkalmas, szélesebb változatát.

Hogyan élték meg a gazdák az idei nehéz évet? - Kihívások és lehetőségek

Különös év az idei, a gazdák a megszokottnál is több kihívással szembesültek. A vírushelyzet, a szélsőséges időjárás mellett állatbetegségek, valamint az euró/forint árfolyam kedvezőtlen alakulása is nehezítette a dolgukat. Hogy élték ezt meg? Erről beszélgettek gazdálkodók, kereskedők, szaktanácsadók a 33. Bábolnai Gazdanapokon.

Gyógynövényekkel a gombás bőrbetegségek ellen

A gombás bőrbetegségek általában hosszas kezelés után szüntethetők csak meg, de így is gyakorta visszatérhetnek. E betegségek kialakulásáért sok tényező okolható. Itt egy fertőzésről van szó, csak kérdés, hogy szervezetünk mennyire ellenálló, vagy mennyire fogékony erre. Erről pedig már mi magunk is tehetünk, életmódunkból adódóan.

Tengeri hulladékból csinálnának fehérjeforrást a tudósok

Partra vetett hínár, algák, tengeri biohulladék és kagylóhéj: tudósok egy csoportja egy újfajta módszerrel tengeri hulladékból készítene értékes termékeket.

Mérsékelt ármozgások

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.