Back to top

Hiába röpködnek a drónok, az ekére mindig szükség lesz

Összesen 19 fiatal mérte össze tudását pénteken a 9. Középiskolás Szántóversenyen: két kategóriában – ágyeke és váltva forgató eke – gyűjtötték a pontokat. A zsűri szerint erős volt a mezőny, s lelkesedésből sem volt hiány: diáktársak szurkoltak az agráros tanulóknak.

– A szántás alaptevékenység, enélkül a jövőben is elképzelhetetlen a mezőgazdasági munka – mondta a sonline.hu-nak Soós Sándor, a Magyar Szántóverseny Egyesület elnöke.

– Agrár és műszaki ismeretekre egyaránt szükség van, s bármilyen drónok is repkednek manapság a levegőben, erre a munkafázisra mindig szükség lesz.

Fotó: sonline.hu
Az ágyeke kategóriában 20 méter széles és száz méter hosszú területet szántottak fel a fiatalok, míg a váltva forgató eke csoport tagjai egy trapéz alakú részen bizonyították felkészültségüket a fészerlaki pályán. Nyitóbarázda-, illetve kezdőparcella-készítés, ékszántás, s a végén záróbarázdával zárult a produkció.

Torma Sándor, a rendezvény egyik ötletgazdája azt mondta: öröm látni, hogy ennyi elhivatott, felkészült diák mutatja meg tudása legjavát. Tihanyi József, a szántóverseny egyesület tagja szerint a siker titka a fegyelmezett, tempós munka, az időtúllépésért ugyanis büntetés jár. A 19 tagú mezőnyben három somogyi iskola – a csurgói, a szőcsénypusztai és a kaposvári – tanulói is bejutottak.

Fotó: sonline.hu
– Aztán stabilan őrizd majd a vezető helyet – biztatta egy tizenéves fiú barátját. Vati Flórián, a kaposvári Móricz Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola tanulója szerint

döntő, hogy egyenes legyen a nyitóbarázda, s kifogástalanul sikerüljön a szántás fedettsége.

A 17 éves fiatalember semmit nem bízott a véletlenre: verseny előtt gyakorolt a családi gazdaságukban. A jánoshalmai László Gábor egy 120 lóerős traktort vezetett: közvetlenül a rajt előtt izgalmakban bővelkedő megméretésre számított.

– Küzdelem nélkül nincs verseny – mondta. – Korábban az országos szakmai versenyen hatodik helyen végeztem, de minden megméretés eltérő. Kiválóan érzem magam Kaposváron, kedvezőek a körülmények, remélem, hogy minél jobb helyezést érek el.

Az eseményről készült képgaléria itt érhető el.

Forrás: 
sonline.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Vezető nélküli traktor

Ez a futurisztikus Case-IH traktor számítógéppel vagy tablettel irányítható, és munkája is nyomon követhető. A modern erőgépet a legkülönfélébb technikával szerelték fel, ez pedig azt jelenti, hogy a szántóföldön a traktor teljes mértékben önállóan képes dolgozni, nincs szüksége vezetőre, így fülkére sem.

Növényvédelmi Szakmérnök képzés a Georgikonon

A keszthelyi Georgikon Európa legpatinásabb agrárfelsőoktatási intézménye. A Pannon Egyetem Georgikon Karának Növényvédelmi Intézete az elmúlt évtizedekben, posztgraduális képzés keretében folyamatosan képez agrárszakembereket Növényvédő Szakmérnöki szakon. A Növényvédelmi Szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak magyar nyelvű négy félévet felölelő levelező képzés.

Kocsis István 2019 erdésze

Az Országos Erdészeti Egyesület jubileumi, 150. Vándorgyűléséhez kapcsolódva rendezték meg a Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn az Év Erdésze 2019 szakmai verseny országos döntőjét. A kétnapos megmérettetésen a NYÍRERDŐ Zrt. Halápi Erdészetének kerületvezető erdésze, Kocsis István szerezte meg a győzelmet.

Soproni Sörrally: a rajtrácson a Magyar Mezőgazdaság csapata

Néhány nap, és ismét elrajtol a Soproni Sörrally – ezúttal a Magyar Mezőgazdaság csapatának részvételével! A versenyt szervező Heineken Hungária célja, hogy felhívja a széles közönség figyelmét a hazai alapanyagok fontosságára. A főszerepet idén a komlóé.

Bővíti az Országos Iskolakert-fejlesztési Programot az Agrárminisztérium

Az agrártárca számára fontos célkitűzés a városi zöldfelületek megőrzése és bővítése, a helyi közösségek fejlesztése – jelentette ki László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár az Országos Iskolakert-fejlesztési Program rendezvényén, kedden, Budapesten.

Don’t Forget Gabó!

Nagy várakozás előzte meg 2019 második Grand Prix-fordulóját. Bábolna után rengeteg versenyen vehettek részt a különböző korosztályok legjobbjai, ezért félő volt, hogy kevesebben jönnek el a magyar díjugrató „álmok színházába”, a Tattersallba. Ennek ellenére itt volt az összes GP-nyerő Bábolnáról, a zduchovicei fiatal lovas hősök, és természetesen az ország legjobb párosai feszültek egymásnak.

Az ország borversenye

Május 21-én és 22-én Kecskeméten rendezte a 40. Országos Borversenyt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). Az ország legnagyobb ágazati rendezvényén 908 tétellel 262 hazai borászat nevezett. A szőlész-borász szakmai önkormányzat az idei évben a Kunsági borvidéket választotta a verseny házigazdájának, követve azt a hagyományt, mely szerint minden évben más hazai borvidék ad otthont a versenynek.

Rekordot döntött a BAUMA

A Münchenben kétévente megrendezett építőipari gépkiállítás az idén minden rekordot megdöntött. A kiállítók 63 országból érkeztek, és összesen 3800 négyzetméteren mutatták be újdonságaikat. Ezzel a világ legnagyobb építőiparigép-seregszemléjét 620 ezren tekintették meg.

Különleges szakestek

Szakestélyt nem csak akkor rendeznek, amikor egy közösség vidám mulatozásra vágyik, a selmeci diákhagyományok őrzése során vannak bizony kötelező alkalmak is. Ezekbe a különleges szakestekbe pillantunk most be.

Az agrár-felsőoktatás aktualitásairól egyeztettek

A Kaposvári Egyetem volt a házigazdája a Magyar Rektori Konferencia Agrártudományi Bizottsága szerdai ülésének, amelyen mintegy 30 dékán és egyetemi vezető vett részt. A bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontban tartott tanácskozásról Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese, az Agrár-és Környezettudományi Kar dékánja, a bizottság elnöke számolt be a Magyar Mezőgazdaságnak.