Back to top

Az első félévben 287 milliárd forint támogatást fizettek ki

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet elkészítette az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat összegző időszaki jelentését. Ezúttal a 2018. első félévi adatokat összesítették.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra elkülönített 791,1 milliárd forintból 2018. június 30-ig 287,1 milliárd forintot fizettek ki - írja a nak.hu. Az előirányzatok teljesülése azonban a kifizetési rendből adódóan többnyire nem időarányos. Számos támogatás az év második felében teljesül, bizonyos jogcímek esetében pedig lehetnek áthúzódó kifizetések is.

A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a termelőknek nyújtott közvetlen támogatások domináltak az agrár- és vidékfejlesztési támogatások között.

Az első félévben az agrárium és a vidék fejlesztését célzó támogatási összeg 83-17 százalékban oszlott meg az uniós és a nemzeti forrás között:

európai uniós forrásból 238,8 milliárd, hazai forrásból további 48,3milliárd forint kifizetésére került sor.

Ezen belül a társfinanszírozással megvalósult támogatásokra uniós forrásból 49,3, hazai költségvetésből 15,7 milliárd forintot fordítottak.

Az ágazatba érkezett összes támogatás 65,1 százaléka jutott el közvetlen támogatás formájában a kedvezményezettekhez, a támogatási összeg további 21,4 százaléka pedig vidékfejlesztési intézkedésekre irányult. A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 keretében 61,5 milliárd forintot folyósítottak, míg a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programra nem történt kifizetés 2018. június 30-ig.

Mindemellett a hazai költségvetésből finanszírozott nemzeti támogatások keretében további jelentős összeget, 32,6 milliárd forintot vehettek igénybe a gazdálkodók az első félév során. A piac szabályozását célzó intézkedésekre 5,9 milliárd forintot fordítottak, amelynek zöme továbbra is a kiegészítő nemzeti támogatással működő programokat fedezte, nagyobb részben nemzeti forrásból.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások keretében 2018. június 30-ig folyósított összeg az előző év azonos időszakához képest 76 milliárd forinttal volt több. A növekedés a közvetlen termelői támogatásoknál jelentkezett legnagyobb mértékben, főként az áthúzódó kifizetésekből adódóan. A vidékfejlesztési intézkedésekre fordított támogatási összeg 18,8 milliárd forinttal, a nemzeti támogatások összege 804 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbi összegeket, míg a piaci és egyéb támogatások 1,1 milliárd forinttal mérséklődtek.

Forrás: 
nak.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pénzt kapnak a holland gazdák, ha nem tartanak sertést

A holland kormány 180 millió eurót irányzott elő a jövő évi költségvetésből, amelyből azok a sertéstenyésztők részesülnek, akik kivonulnak a termelésből.

A holland gazdák nem adják könnyen magukat - videó

Összecsapások, letartóztatások. Minden jel arra mutat, hogy a holland mezőgazdasági termelők elvesztették türelmüket azokkal a politikusokkal szemben, akik a mezőgazdaságot okolják a környezetszennyezés növekedéséért.

Tanulmányút-sorozatot szervez a kamara kistermelők számára

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatósága a helyi akciócsoportokkal (HACS-okkal) és natúrpark egyesületekkel együttműködve „Kistermelők a diverzifikáció útján” címmel 2019. októberében és novemberében tanulmányút-sorozatot szervez.

Háromezer forinttal nőtt a hektáronkénti területalapú támogatás

Október 16-tól fizethető többféle agrártámogatás előlege, például az egységes területalapú támogatás előlege 33 485 forint, amely közel ezer forinttal több a tavalyinál. A teljes összeg viszont 3 ezer forinttal emelkedett.

Magyarországgal együtt húsz tagállam agrárminisztere utasította el a KAP forrásainak csökkentését

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. október 14-i ülésén Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam agrárminisztere támogatta azt a közös nyilatkozatot, amely a Közös Agrárpolitikára (KAP) fordítható források jelenlegi szinten történő megtartását szorgalmazza a következő uniós költségvetési ciklusban.

„Nekem soha nem jelentett üvegplafont, hogy nő vagyok” - A mezőgazdaság női arca

A világ teljes népességének negyede vidéken élő nő, és róluk szól október 15-e, amit 2008 óta a Vidéki Nők Nemzetközi Napjaként tartanak számon az ENSZ-ben. A világszervezet ezzel a nappal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ők jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdaság és a vidék fejlődéséhez, az élelmiszer-biztonsághoz és a vidéki szegénység felszámolásához.

343 milliárd forint támogatást fizettek ki 2019 első félévében

A NAIK AKI közzétette az agár- és vidékfejlesztési támogatások 2019. első félévi összegzését. Az első félévben az agrárium és a vidék fejlesztését célzó támogatási összeg 84 -16 százalékban oszlott meg az uniós és a nemzeti forrás között.

Támogatás az őszi munkák elvégzéséhez

Megkezdődik az agrártámogatások előlegfizetése október 16-án, mely a Magyar Államkincstáron keresztül kerül folyósításra a mezőgazdasági termelők részére, amely idén összesen 240 milliárd forintot tesz ki.

Növelte az erdőtelepítésre adható támogatás mértékét az Agrárminisztérium

Megjelent a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című felhívásának módosítása, mely megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait.

Újabb külterületi útjavító beruházás a Vidékfejlesztési Program támogatásával

A Vidékfejlesztési Program keretében jelentős forrás jut a helyi infrastruktúra és a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztésére is. A Szank Községi Önkormányzat és a Kiskunmajsai Városi Önkormányzat konzorciumi együttműködésének keretében felújított külterületi út pedig jól példázza a közös munka sikerét – mondta Kis Miklós a projekt ünnepélyes átadóján.