0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Vessünk direktbe!

Még gyakorlott francia gazdák is azt vallják, hogy a forgatás nélküli talajművelés minden évben egy-egy újabb kísérlet. Egészen más hozzáállást igényel egy csapadékosabb, mint egy szárazabb évjáratban. Az Agri Szerviz Kft. szervezésében Somogyfajszon, Berend Ferenc birtokán mutatták be a francia Sky MaxiDrill mulcs vetőgépet.

A talajok romlása a világszinten problémát jelent, az ENSZ 2015-ös jelentése szerint ugyanis a Föld összes talajának 33 százaléka szenvedett el valamilyen fokú károsodást, bár ennek a helytelen szántási technológiákon kívül számos oka van. Miután az USA-ban elkezdett terjedni a no-till – a szántás nélküli, direkt vetéses – technológia, a termőföld eróziója 1982 és 1997 között közel negyven százalékkal csökkent.

A takarónövényes no-till művelésben a legfontosabb elem, hogy a gazda figyelme nem csak a növényre, hanem a talajra is fókuszál. A talajban ugyanis a homok, az agyag, a víz és a térfogat harmadát-felét kitevő levegőn túl, a mikrobiális élet is lényeges.

„A mezőgazdaság az egyik legnagyobb kibocsájtója az üvegházhatású gázoknak, minden szántással elveszít valamennyit a talaj a lekötött szénből, amely szén-dioxid formájában vegyül a levegőbe”

– hangsúlyozta a házigazda Berend Ferenc. A no-till technológiához képest 14-szer annyi szén-dioxidot szántanak ki a levegőbe a gazdák, és ebbe nincs benne a többszörös talajművelés – szántás, elmunkálás, magágyelőkészítés, vetés – miatti sokszoros károsanyag-kibocsátás.

A no-till technológiánál a magvakat speciális vetőgéppel vetik el a felszín alá, a talaj forgatása nélkül.

Ez akár az aratással párhuzamosan is megtörténhet, mert a technológia lényege, hogy nem szántják fel, s ezzel nem zavarják meg a talajt, hanem inkább folyamatosan élettel látják el.

A munka közben bemutatott Sky MaxiDrill legnagyobb erénye a tárcsasor és a vetőegységek közötti nagy távolság, amely lehetővé teszi a munkavégzést akár nedves, ragadós talajban, valamint egyenetlenebb terepviszonyok között is. Amikor más vetőgépek a szélsőséges talajállapotok miatt már nem használhatók, a Sky akkor is megbízhatóan dolgozik.

Forrás: magyarmezogazdasag