0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Van elég liba Márton napra

Széles kínálatból válogathatnak a Márton-napi libasült kedvelői, ráadásul drágulástól sem kell tartani az ünnepi időszakot megelőzően. A madárinfluenza hatása mára végérvényesen eltűnt a piac­ról, így a libamáj is olcsóbb lett a tavalyi jelentős drágulás után.

November 11-e, azaz Márton napja itthon is egyre inkább összekapcsolódik a libafogyasztással, a tapasztalatok szerint évről évre több család asztalára kerül ilyenkor libapecsenye.

Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke a Magyar Időknek elmondta: ebben az évben szerencsére semmilyen egészségügyi probléma nem nehezítette a kacsa- és libatartók dolgát, s remélhetőleg a következő hetekben is elkerülik majd az ágazatot a járványok.

A szakember szerint az árak is elfogadhatók, a tavalyi szinthez képest sem a kacsa, sem a liba esetében nem volt drágulás, sőt egyes esetekben enyhe áresés volt tapasztalható.

Az ágazati tapasztalatok szerint az elmúlt években a kacsa fokozatosan napi fogyasztási cikké vált. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a kisebbik víziszárnyast az év minden szakában lehet kapni a áruházláncokban, ahogyan a piacok kínálatában is megtalálható.

Szabó Miklós szerint a libánál is érzékelhető, hogy nemcsak Márton-nap és karácsony környékén keresik a vásárlók, hanem például húsvétra is igényel a kereskedelem friss libát. A fogyasztás szerkezetében is láthatók változások. Az egész kacsa vagy liba helyett egyre többen a darabolt, előkészített, úgynevezett konyhakész termékeket keresik. Ez a tendencia az európai piacon már megszokott volt, míg itthon az elmúlt években jelent meg.

Vége van már annak az időszaknak, amikor Márton-napra egy egész libát vettek a háziasszonyok, ma már szívesebben választják a darabolt árut vagy a félkész terméket

– fogalmazott a szakember.

A kacsa minden része keresett, a libából a legtöbben a mellet és combot teszik a kosarukba.

Míg az elmúlt évben hiány volt a hízottlibamájból, az idén helyreállt a rend, sőt a szakemberek szerint inkább kínálati piac alakult ki ennél a terméknél is.

A madárinfluenza-járvány utolsó esetét 2017 tavaszán észlelték az országban. Azóta a termelés visszazökkent az eredeti kerékvágásba, sőt a kacsa esetében növekedés tapasztalható.

Ezt a belföldi kereslet élénkülése mellett a külföldi piac növekvő igényei is indokolták.

A magyar pecsenyekacsa az ország határain túl is népszerű termék, s kisebb mértékben ugyan, de a libaexport is emelkedik. Az ágazat szereplői jelentős mennyiséget szállítanak a távol-keleti országokba, de sokan keresik a magyar szárnyast a tengerentúlon is.

Forrás: Magyar Idők