0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Feldman Zsolt: hatalmas lehetőségek rejlenek a biomassza alapú gazdaságban

11 közép-kelet-európai ország részvételével vette kezdetét Budapesten a nemzetközi BIOEAST-konferencia. A tanácskozás megnyitóját követően a mezőgazdaságért felelős államtitkár lapunknak elmondta, közös kutatásokkal igyekeznek teret nyitni a fenntarthatóságnak a régióban.

„Biomassza-alapú gazdaság a nemzeti politikák látókörében” címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepének alkalmából az Agrárminisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia. A tanácskozás a Magyarországról indult, 11 közép-kelet-európai országot tömörítő BIOEAST Kezdeményezés részeként biztosított alkalmat a résztvevőknek a biomassza alapú gazdasággal összefüggő kutatási és innovációs törekvéseik népszerűsítésére és összehangolására.

Az együttműködő felek legfőbb céljai közt szerepel a régióban termelt mezőgazdasági, erdészeti és édesvíz alapú biomassza fenntartható módon s helyben történő feldolgozásának segítése – mindebben pedig az Európai Bizottság is partnerséget vállalt velük.

Az esemény megnyitóját követően Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkár foglalta össze lapunknak a témával kapcsolatos aktualitásokat.

„Ma Magyarországon a növénytermesztés és az állattenyésztés évente közel 60 millió tonna, míg az erdők körülbelül 9 millió tonna olyan anyagot termelnek, amelyek minél magasabb hozzáadott értékben történő felhasználása alapvető fontosságú a jövedelemtermelés tekintetében” – hangsúlyozta Feldman Zsolt. Mint mondta, ezek részét képezi egyebek közt a bioetanol, vagy éppen a megújuló energiákban történő hasznosítása például az erdő hulladékainak.

„Mindezeket a lehetőségeket napjainkban alacsony szinten használja ki egész Közép-Kelet-Európa, hisz a régió országai alapvetően inkább az alapanyag-termelésre rendezkedtek be. A mai BIOEAST-konferencián a 11 ország magyar vezetéssel azon dolgozott, hogy a jövőben minél eredményesebben, gazdasági eredményt és magasabb hozzáadott értéket produkálva használhassuk fel ezt a hatalmas mennyiségű, kiaknázatlan potenciált”

– tette hozzá a mezőgazdaságért felelős államtitkár.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu