– Inkább ne menjünk be hozzájuk. Nem mintha vadak lennének és félnünk kellene, de a hirtelen mozdulatokra általában nem jól reagálnak, a csillogó dolgokat pedig kissé erőszakosan próbálják megszerezni – mondta a zalaszentlászlói gazda, aki egyébként rögtön hozzátette, hogy az emu így is, úgy is nagyon szerethető madár.

– Az egyik lányom és a barátja valami különleges dolgot szerettek volna a háztájiban, de végül én dobtam fel, hogy legyen strucc vagy emu. Végül az utóbbi mellett döntöttünk, elsősorban azért, mert nem annyira vad állatról van szó, ki lehet vele jönni – idézte fel a kezdeteket Targuba Miklós őstermelő. – Bíztunk benne, hogy ha nem is a hús, de a tojások miatt plusz jövedelemre tehetünk szert. A terveket tettek követték: utánanéztünk az emukkal kapcsolatos ismereteknek, annak, hogy a madarat hol lehet beszerezni és hogyan kell tartani. Gyorsan rájöttünk, hogy saját tapasztalatokból tanulhatunk a legtöbbet. Tény: egy tenyésztőtől megvásároltuk az első emuinkat.
Mit is kell tudni az emuról? Az emu a világ második legnagyobb madara. Magassága 150–190 centiméter, súlya 30–60 kilogramm. A tojók valamivel nagyobbak és sötétebbek a hímeknél. Három ujjban végződő, igen erőteljes lábainak és medenceizmainak köszönhetően 50 km/h sebességgel is tud futni. Szárnyuk csonk, mindössze húsz centiméter hosszú. Érdekesség, hogy párzási időszakban jellegzetes, messzire elhangzó „doboló” hangot hallatnak, amit a hosszú, felfújt légzacskójuk erősít fel. Mély hívóhangjuk akár két kilométerre is elhallatszik, és emellett röfögni és sziszegni is tudnak.
Az első évben voltak gondjaink. Először is vártuk, hogy tojjanak, naponta többször is néztük, hogy van-e már eredmény. Nem volt. Felhívtuk a tenyésztőt, akitől megtudtuk, hogy az emu kétéves korában lesz ivarérett, akkortól van tojása is. Mit tehettünk: vártunk, tovább etettük őket. Azért ez, valljuk be, nem túl megerőltető, hiszen naponta kétszer kapnak a darált búza, kukorica, árpa és zab keverékéből. Arra figyelni kell, hogy a táp ne legyen túl daraszerű, mert azt nem szeretik, a túl nagy darabokat viszont nem tudják megemészteni.

A tojásokra visszatérve: a második télen húsz tojásra tettünk szert. Ezzel kapcsolatban ismét akadtak kérdések, hiszen hét ivarérett madarunk volt, amik közül csak kettő volt tojó.
Kiderült, hogy a tojókat és a kakasokat egyszerűen nem lehet megkülönböztetni egymástól, annyira egyformák. Leginkább akkor derül ki, hogy melyik a kakas, amikor már a tojáson ül.
De erről egy picit később! Szóval, húsz tojásunk volt az első télen, de soha nem ettünk belőle, pedig a nejem állandóan piszkált, hogy miért nem törünk fel egyet legalább kíváncsiságból. De én nem akartam – meg nem is tudtunk volna, mert szinte rögtön elvitték őket. Került belőlük Ausztriába, Horvátországba, és természetesen hazai vásárlók is akadtak. Aztán eljött a harmadik tél, amikor már harminc-negyven tojást kaptunk az emuktól. Ez volt az első év, hogy megkóstoltuk. Pechemre, vagy inkább nejem szerencséjére egyszer sütés közepette elfogyott otthon a tyúktojás, és mondta, hogy törjünk fel egyet.
Feltörésről hallani sem akartam, hiszen maga az ép tojáshéj is nagyon keresett, inkább a kifújása mellett döntöttem.
A vastagabb fúróval másodjára sikerült is. Csak fújtam, fújtam a szívószállal, és csodálkoztam, hogy milyen rengeteg anyag jön a belsejéből. A nejem annyit sütött belőle, hogy aznap és másnap is jócskán falatozhattuk. A kifejlett állat tojásának „beltartalma” nyolc-tíz tyúktojásénak felel meg. Az elején természetesen kevesebb. Mindenesetre, örömmel állapítottuk meg, hogy milyen finom az emutojás, nem kellett csalódtunk az ízében. Egy normál emutojás amúgy 3,5–6 ezer forintot kóstál. Keresik, nagyon kedvelt, bár túl sok nincs belőle. Egy madár négy-öt naponként tojik egyet.

A futómadarak jellemzője, hogy nincs mellhúsuk, a szárnymozgató izmok elsatnyultak. A combjuk viszont annál nagyobb.
Egy 40 kilós emuból 10 kiló színhús jön ki. Annak a nagy része a comb. Az emunak kiváló – a szárnyasok körében egyedülálló módon – vörös húsa van. Antibiotikumot nem kapnak, így a húsuk nagyon egészséges. Nincsen benne zsírszövet, így hamar elkészül, steakhúsként vagy levesként is.
– Sajnos az emuhúsból úgy ettünk, hogy két esztendeje egy ónos esőtől korcsolyapályává változott a gyümölcsös. Az egyik szegény madárkám szaladt, nem tudott megállni, lába közé kapta az egyik fát, és eltört a keresztcsontja. Kényszervágás volt. Sajnos ugyanakkor még egy ilyen eset történt, így fel kellett dolgozni a húsukat. Főztünk, kóstoltunk, ismerősöknek is adtunk a húsból. Az ízek és egyéb jellemzők tekintetben – a tojáshoz hasonlóan – a hús sem volt csalódás, sőt!
A családi gazdaság jelenleg huszonkét emut tart. Targuba Miklós azt mondja, a hangsúlyt továbbra is a tojásra szeretnék fektetni, de már egy igazi különlegességben is gondolkoznak.
– Akkor jöjjön az érdekesség, amit már említettem: amint a tojó leszáll a tojásról, a hím rögtön ráül, és addig étlen-szomjan marad, nem is mozdul, amíg a kis emu ki nem kel belőle. Ezt ugye nem mindig lehet hagyni, a szaporulatot kézben kell tartani.
Minta alapján készítettem egy gipsztojást, amit kicserélek az igazival. Működik a dolog, mert annyira élethű lett, hogy egyszer a róka elvitte a hamis tojást.
Nem volt szerencséje, de csak a második szomszéd területén jött rá, hogy tévedett. Ott is hagyta. A tervek: szeretnénk a tojók és a hímek arányán változtatni, az előbbiek javára. Utóbbiak közül többet feldolgoznánk. Van egy ismerős gazda, aki mangalicákat tart. Vele közösen azt tervezzük, hogy mangalica-emu kolbászt töltünk. És persze marad füstölt sonkának való is.

A gazda azt mondja, látta és tapasztalta, hogy az emunak nemcsak a tojását és a húsát, hanem minden porcikáját feldolgozzák, a zsírjától a bőrén át a tolláig. Keresik is a madarat, hazánkban és külföldön egyaránt. Ha Magyarországon nem is annyira, Nyugat-Európában – a többi között Angliában – egyre népszerűbbek az „emutermékek”. A leginkább keresett emuportéka egyértelműen a tojás, ami egyébként csak egyetlen dologban különbözik a tyúktojástól. Miben? Abban, hogy nem lehet belőle tükörtojást készíteni – már csak azért sem, mert egy átlagos háztartásban nincs akkora serpenyő vagy tányér, amiben elférne.