Back to top

A soproni Károly-kilátó

Ha a soproni táj egy ékszerdoboz, abban a kilátók a legszebb csiszolt gyémántok. Többet jelentenek az emberi kéz által létrehozott építményeknél. Őrei a hűség városának. Az elemekkel dacolva föltárják a természetkedvelő ember előtt a magaslatok és mélységek titkait, összekapcsolják a közelt a távollal, a múltat a jelennel.

Alkalmat teremtenek a csendes gyönyörködésre, a gondolkozásra. Kiemelik a táj szépségeit, erősítik az ember és a természet összetartozását.

A Soproni Parkerdő létrehozásának gondolata Muck Endre erdőmester-erdőgondnok (1851−1925) nevéhez kötődik. Már abban az időben kijelöltek turistautakat, építettek pihenőhelyeket, glorietteket. A közelség szempontjából legkedvezőbb magaslatokon pedig sorra épültek a kilátók. A Sopront délnyugatról koszorúzó hegység − amelynek legmagasabb pontja a Magas-bérc (557 méter) − kitűnő rálátást kínál a városra, a Fertő tóra és környékére, Ausztria Burgenland tartományának településeire, az Osztrák-Mészkő-Alpok kétezreseire (Schneeberg, Rax). A legkorábbi kilátók egyikét Romwalter Károly (1825−1902) és fia Alfréd fából ácsoltatta a Soproni-hegység város felőli, 398 méter magasságú hegyormán, 1876-ban.

A magaslat és a kilátó, a város polgárainak javaslatára 1920 óta őrzi a Károly névben egyik építtetője emlékét.

A zord telek miatt megrongálódott kilátót le kellett bontani. Helyére épült fel Winkler Oszkár (1907–1984) Ybl-díjas soproni építész tervei alapján, gneisz kőzetből a 21 méter magas, három zárt emelettel rendelkező épület, amelyet Heimler Károly (1877−1954), a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke avatott fel 1936 nyarán. Megnyitó beszédében felvetette azt a javaslatot, hogy a kilátó valamilyen formában mutassa be a környék természeti értékeit feltáró, soproni kötődésű tudósok emlékét. Javaslatát a II. világháború, majd a hatalom évtizedekkel elodázta. Az egyesület 1947-től 21 éven keresztül nem működhetett, és a kilátót is csak 1996-ban kapta vissza, önkormányzati közgyűlési határozattal.

A tulajdonos az elhanyagolt épületet, a Soproni Parkerdőt gondozó Tanulmányi Erdőgazdaság kezelésébe adta:

„Annak reményében, hogy biztosított legyen a szakszerű felújítás, karbantartás és a folyamatos üzemeltetés.”

A jó döntés lehetőséget adott a heimleri javaslat megvalósítására is. Széles körű összefogás eredményeként készült el 1999 nyarára, a fogadószint és az első emeleti állandó kiállítás, amely Kitaibel Pál, Gombocz Endre és Kárpáti Zoltán munkásságát mutatja be. A kilátó közvetlen közelében 2001-ben megnyílt a Gombocz Endre Természetismereti Ház, majd egy évvel később, a kilátó második emeletén az Elődeink voltak kiállítás, ahol Roth Gyula, Csapody István és Winkler Oszkár alkotó életével ismerkedhet meg a látogató.

A múzeumi állandó kiállítások üveges tárlói, a fali képes összeállítások sokrétű, értékes dokumentumokat (kézírásos feljegyzések, levelek, fotók, kitüntetések stb.) mutatnak be. Külön ki kell emelnünk Csapody Vera (1890–1985) akvarelljeit, amelyeken a Kitaibel és kutatótársa, Waldstein által leírt növényfajok láthatók az első emeleti teremben.

Idén tavasszal vehették birtokba a gyerekek a Boszorkány Meseösvényt
Idén tavasszal vehették birtokba a gyerekek a Boszorkány Meseösvényt

A belső munkákkal párhuzamosan elkészült az épületek körül a látogatók pihenését (padok, asztalok, gyermekjátszó), tájékozódását, ismeretszerzését szolgáló (információs táblák, az egyes növények jelölései) tereprendezés.

A kőfal oldalában kapott helyet a Babits Elemér (1921-2003) növénynemesítő tevékenységét bemutató nagyméretű poszter. Ennek közelében ma mintegy száz növényfaj-, fajta és változat látható.

A kiemelkedő kultúrtörténeti értéket képviselő, évenként 30 ezernél is több vendéget fogadó építmény a Soproni-hegység tájvédelmi körzetté válásának 35. évfordulóján, 2012-ben Gyűjteményes kiállítással gazdagodott. A Természetismereti-ház belső termében lévő gyűjtemény a felsorolt személyiségekhez, a kilátó történetéhez kapcsolódó írásos dokumentumokat és a hegyvidék legjellegzetesebb, több mint száz állat- és növényfaját, illetve az egyes növényekből készíthető termékeket mutatja be.

A kilátó kétszintes tetőteraszáról csodálatos panoráma nyílik, tiszta időben a pozsonyi várban és a Pannonhalmi Apátságban is gyönyörködhetünk.

Ingyenesen látogatható a vadászati múzeum
Ingyenesen látogatható a vadászati múzeum
Tavaly a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. soproni Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpontja kapta az év Ökoturisztikai Látogatóközpontja címet. Legnagyobb múltú része a város jelképévé vált 82 éves Károly-kilátó, a Gombocz Endre Természetismereti Házzal. Ezekhez társult 2016 őszén a Kőhalmy Vadászati Múzeum és Látogatóközpont, az erdei élménypark és a 2018 tavaszán átadott Boszorkány Meseösvény. Az új beruházások azt is kifejezték, hogy a Tanulmányi Erdőgazdaság a legfontosabb közcélú feladatának tekintett oktatási-kutatási tevékenység mellett céltudatosan törekszik az ökoturizmus követelményeinek teljesítésére, a környezetért vállalt felelősség erősítésére, a viszonylag zavartalan természeti területek megismerését, a kulturális örökség védelmét szolgálva.

Fotók: Sosztarich Krisztián, Molnár László

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2018/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Menedék és újrakezdés

Másfél évtizede segítséget nyújtottunk a Talpalatnyi zöld Hollós Lászlóval ismeretterjesztő műsorhoz. A Kis-Sárréttel foglalkozó fejezetnek végül a Megtartó sárrét címet adtuk, majd a Menedék és újrakezdés alcímet is hozzáragasztottuk.

Megkerüli Hubertlakot

Bakonybéltől nem messze, a Magas-Bakony rengetegén át halad a Bakonyerdő Zrt. Hubertlaki Tanösvénye. Kalandos túra végigjárni, miközben sok érdekes információval gazdagodhatunk a térség élővilágáról, az erdőgazdálkodásról, és megcsodálhatjuk a környék gyöngyszemét, a bakonyi Gyilkos-tavat is.

30 év története

A fél évszázados jubileum apropóján igényes megjelenésű, a teljes időszak történetét átfogó kiadványt adott ki az év végén a Zalaerdő Erdészeti Zrt. A könyv részletezi az elmúlt évtizedek eredményeit, nehézségeit, bemutatja az öt erdészet tevékenységét és munkatársait.

Mit játszik az Ökocsiga?

Egy természetszerető óvónő és egy fáért rajongó, ügyes kezű ezermester találkozásából és színes ötleteikből született az Ökocsiga játszóház. A fantáziadús családi vállalkozást legegyszerűbben talán természet-, gyerek- és állatbarát tevékenységként lehetne bemutatni.

Hogy visszaálljon az eredeti állapot

A Peszéri-erdő a Duna-Tisza köze fajokban leggazdagabb erdeje, kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület.

Jó úton vagyunk

Tavaly Kiss Lászlót választották az Országos Erdészeti Egyesület elnökének. A hazai erdésztársadalom egyik tapasztalt alakjával a magyar erdészet és a magyar erdők jövőjéről beszélgettünk.

Valóságos főszereplők

Hajdanán az emberek szíve együtt lüktetett a természettel. Bár nem voltak tudósok vagy zsenik, jól ismerték a természet törvényeit. Olvastak a csillagok állásából, követték az állatok rejtett ösvényeit, és alaposan megfigyelték a növények törékenységét. S hogy mindez nem csak mese, arra Fekete István, korunk egyik legkiemelkedőbb írójának életműve a bizonyíték.

Határon innen

Minden magyar ember szíve hevesebben dobog a Trianon szó hallatára, hiszen az I. világháború után aláírt szerződés tragikusan megpecsételte Magyarország sorsát. A Magyarbirodalom 325 ezer négyzetkilométeres területének elcsatolták a 72 százalékát, és idegen uralom alá került a lakosság kétharmada. Az erdeink megcsonkítása ennél is csúfosabb képet mutat.

Ha sok az autó az erdőszélen

A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is érezteti hatását. A fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára természetes kikapcsolódást kínáló, Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága rekordot döntött 2020-ban. A helyzet több helyen hasonló az országban.

Nyárindító programkínálat a nemzeti parkjainkban

Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés, madárhangverseny – változatos kínálattal várja az érdekélődőket Magyarország tíz nemzeti parkja. A nyár közeledtével biztonságos és megfizethető programok közül válogathatnak a látogatók. Az igazgatóságok ökoturisztikai létesítményei és programjai minden korosztály számára kínálnak tartalmas kikapcsolódást.