Ez, a háziasszonyok által kedvelt növény közép-ázsiai géncentrumból vándorolt nyugat felé, és feltehetően a mórok telepítették át az Ibériai-félszigetre, s innen jutott el spanyol közvetítéssel Európa többi országába. Fajai szinte minden kontinensen megtalálhatók.
Egyesek szerint igen régi eredetű kultúrnövény, ebben viszont megoszlanak a vélemények. A sárgarépa (Daucus carota subsp. sativus) valószínűleg csak az i. sz. 1. század óta szerepel az emberiség étlapján. Korábban a pasztinák töltötte be azt a szerepet, amit most a sárgarépa.
Az első írásbeli emlék a sárgarépa fogyasztásáról Ibn Al Avam, arab tudóstól származik a 12. századból; ő már különbséget tesz az ízletes, vörös színű és a zöldesbe hajló, sárgás színű répa között. Ez utóbbi magasan kiemelkedett a földből – akárcsak a mostani takarmányrépák némelyike -, mert csak attól zöldülhetett meg, hogy a koronáját a napfény érte.
Más típusok, mint például az Imperator, a Flakkee, a Berlicum, a Chantenay és a Kuroda, a különböző régiókban kedveltek (például Japánban a Kuroda) vagy különböző célú felhasználásokhoz (például a feldolgozáshoz szükséges Imperator és Berlicum típusok) nemesítették.
Ez a vegyület az A-vitamin előanyaga, aminek a hiánya különféle szembetegségeket és látási elégtelenséget – mint a farkasvakságot – okoz.
A sárgarépa az egyik legfontosabb zöldségnövény világszerte, Kína termeli a legnagyobb területen (130 000 hektár), őket az Egyesült Államok (78 000 hektár), Oroszország (25 000 hektár) és Brazília (22 250 hektár) követi.
A sárgarépa-típusok és termelési technológiák sokféleségének másik oka, hogy a gasztronómia minden területén használható zöldség.
Ki ne ismerné a sárgarépalevest, ifjú korunk finomfőzelékét, a sárgarépasnack-et és salátát, valamint a sárgarépa tortát?