0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hosszú élet a kaptárban

A “téli” méhek a hideg évszakban 6-8 hónapot, míg a nyáriak pusztán 5-6 hetet élnek. Ennek szabályozója egy fehérje, a vitellogenin, melyet a zsírtestükben halmoznak fel.

A hagyományos méhészfelfogás szerint augusztus végén, szeptember elején kikelnek a fiasításból a téli méhek, melyek aztán túlélik a telet, hogy a családot tavasszal újra lendületbe hozzák.

Ezek a méhek vastagabb zsírtesttel kell, hogy rendelkezzenek, mint a már meglévők.

A zsírtest ugyanis az a szerv, mely többek között a fehérjék felhalmozására és előállítására képes. Emberrel összevetve ez a májnak felel meg.

A „téli” méhek zsírtestében télen 50% vitellogeninnek nevezett fehérje  található, mely a juvenilhormonra gátló hatással van.

Egyértelműen megállapítható, hogy a nyár végén kikelő méhek és a még dajkaméh stádiumban levő méhek testalkata igen hasonló, és a garatmirigyük is ugyanolyan fejlett. Míg a tavasszal, illetve nyáron kikelő méhek előbb-utóbb kijáró méhekké válnak, addig a téliek csak tavasszal kezdenek kijárni, ha arra szükség van. Lehetséges tehát, hogy a téli méhek pusztán egy meghosszabbított dajka-fázisban maradnak.

Ha tavasszal a kaptárban mesterségesen magas szinten tartják a Vitellogenint, akkor annak ellenére, hogy a méhek gyűjtővé válnak, valamivel hosszabb ideig élnek, mint anélkül.

De az ő élettartamuk is csökkenni kezd, ha 10 napon túl is gyűjtőméhként dolgoznak.

Tudományos szempontból nem eldöntött tehát, hogy a nyár végén kikelő méhek valóban téli méheknek tekinthetőek-e, vagy pusztán annyi különbség van köztük és elődeik között, hogy nem válnak gyűjtővé és nem amortizálódik le a testük.

Forrás: Deutsches Bienenjournal 2018/10