0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Külföldön is keresettek a magyar borok

Egyre kelendőbb a magyar bor külföldön, az idén augusztus végéig mintegy 64 százalékkal több palackos, illetve folyóbor került a nemzetközi piacokra. A kivitel várhatóan a jövőben is emelkedni fog.

Nemcsak itthon, hanem külföldön is van igény a jó minőségű magyar borokra – írja a Magyar Idők. Mindezt az elmúlt időszak exportadatai is alátámasztják.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint az év első nyolc hónapjában 64 százalékkal több magyar bor került a külpiacokra, mint egy évvel korábban.

A 630 hektoliteres export értéke 18 milliárd forintot ért el, ami 41 százalékos bővülésnek felel meg. A kiszállított tételek 61 százalékát a folyóborok tették ki, ugyanakkor mindkét kategóriában – a lédig és a palackozott termékeknél is – jelentősen nőttek az eladások. A palackos borok kiszállítása 21 százalékkal, 195 ezer hektoliterre, a kivitel értéke 18 százalékkal, csaknem 10 milliárd forintra emelkedett egy év alatt.

A lédig borok kiszállított mennyisége és a kivitel értéke is csaknem a kétszeresére nőtt. Az eladott 435 ezer hektoliter borból származó bevétel megközelítette a 8 milliárd forintot. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint a nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a legkeresettebbek, a kivitel 83 százalékát tették ki.

Az export szempontjából biztatóak az idei eredmények. Míg a nagy nyugati bortermelő régiókban jelentős kiesésről számoltak be a pincészetek, a hazai szőlősgazdák kiváló szezont tudhatnak maguk mögött.

A hektáronkénti termésátlag másfélszerese volt a tavalyinak, a becslések szerint 550 ezer tonnát elérő termésből pedig az előző évinél 1 millió hektoliterrel több, mintegy 2,8 millió hektó új bor készülhet.

Miközben az exportunk emelkedik, egyre kevesebb külföldi termék kerül a hazai piacra. Az ország borimportja idén nyár végéig 70 százalékkal, 35,4 ezer hektoliterre csökkent. Ennél is kedvezőbb hír, hogy míg korábban a kétes minőségű és gyakran bizonytalan eredetű folyóborok domináltak, mára az import jelentős részét a palackozott, minőségi italok teszik ki. Az arányok tovább javultak, miután a palackozott borok behozatala 23 százalékkal, csaknem 33 ezer hektoliterre nőtt, míg a lédig boroké 97 százalékkal, 2,6 ezer hektoliterre csökkent a megfigyelt időszakban.

Forrás: Magyar Idők