0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A kecskék és az elsivatagosodás: a legelő állatok csodát tudnak tenni

Persze a címben szereplő elsivatagosodás erős túlzásnak tűnhet Magyarországgal kapcsolatban, de bármennyire furán hangzik, sajnos, vannak már veszélyeztetett területei az országnak.

Korábbi cikkemben már elkezdtem a kecskékről, mint a klímaváltozás egyik kulcsfigurájáról írni, folytassuk hát! Az elsivatagosodáson első körben inkább az „elsivárosodást” kell érteni, aminek a következménye lesz majd az elsivatagosodás.

Elsivárosodáskor a növényvilág fajgazdagsága drasztikusan csökken, ami befolyásolja a mikroklímát, a növények fogékonyabbak a kártevőkre, érzékenyebbek egyes szélsőséges tényezőkre, felgyorsul a fajok eltűnése.

Amikor egy adott területen már csak néhány faj él, akkor már az elsivatagosodás csak egy féllépésnyire van. Erózió, a talajból felvehető tápanyagok eltűnése, mások feldúsulása, a talaj-élet felborulása, vagyis gyakorlatilag minden létező biológiai egyensúly megbomlása a növények fejlődését károsítja, a populáció lecsökken, vagy el is tűnik. A növénylétszám csökkenésével a talajt károsító tényezők felgyorsulnak, a humuszképződés leáll, és már itt is állunk a sivatag szélén.

Mi a helyzet Magyarországon? A kényszerű zöldítési program és a most kihirdetett új program, miszerint csak a terményt szabad behozni a földről, minden más (szár, növényi maradvány stb.) maradjon kinn, pont a humuszképződést segítené, és az elsivatagosodás lehetőségét próbálja hárítani. Persze, a gazdák nem örülnek ennek, hiszen szembemegy a megszokott tapasztalatokkal. Mennyivel egyszerűbb volt régen – mondják. Betakarítás után (és szalma lehordás után), amikor még nem csúcsszuper, nagy teljesítményű gépeket használtak, egyszerűen a falu csordáját, gulyáját, a birkanyájat kihajtották a területre, azok összeszedték, amit lehetett, betaposták a földbe, amit tudtak, és közben trágyáztak is. Mindenki jól járt. Persze, tudom, a termésátlagok elmaradtak a maitól, de: csökkent a takarmányköltség, kevesebb műtrágya és más talajjavító kellett, az állatok egészségesebbek voltak, és a termőföldön megtermelt növény, az azokból fogyasztó állat és ember is egészségesebb volt. Innentől kezdve az ezzel a módszerrel kieső termés árának egy része megtérül, jól gondolom? De ezt a régi szokást már alaposan elfelejtették a gazdák, most újra feltalálják, amit már elődeink tudtak, és zöldítés címszó alatt megpróbálják összefogásra ösztönözni az állattartókat a növénytermesztőkkel az istállótrágya érdekében.

Tehát: megpróbálják a gazdálkodókat rábírni arra, ami egyébként mindkét fél elemi érdeke lenne: a természetes módszerek alkalmazásával növelni a talaj eltartó képességet és csökkenteni kimerülését.

Ami végső soron szikesedéshez vagy elsivatagosodáshoz vezet, a talaj típusának és vízháztartásának függvényében. A monokultúrák, a nagy területen csak gazdasági növények termesztése, az egyéb fajok (gyomok?) kiszorítása kedvez az elsivatagosodásnak, hiszen szembemegy a fajgazdagsággal.

Afrika

Nemrég láttam egy TED előadást (jó régi volt) egy bizonyos Allen Savory nevű előadóval. Az úr Rhodesiában élt és dolgozott fiatalon, többek között, mint biológus és fő munkája (mint szinte mindenkinek arrafele) az elsivatagosodás megállítása volt. A korábbi időkben (a ’70-es években) úgy vélték, hogy a nagytestű növényevők (az elefánttól az őslakosok és farmerek marhájáig minden) irtják ki a növényeket, okoznak sivatagosodást. Így hát a kísérleti területekről kitiltották a gulyákat és lemészároltak több ezernyi vadon élő és kóborló állatot, elefántot, zsiráfot, gnút, gyakorlatilag mindent. El tudjuk ezt képzelni? (Tudom persze, hogy nem ugyanez a helyzet, de azért elgondolkodhatunk rajta, hogy vajon a mai Magyarországon hány csorda, nyáj legelhet háborítatlanul? Ki vannak tiltva az állatok a területek nagy részéről.) Allen az USA-ba került egy ösztöndíjjal és rádöbbent, hogy ahol régen préri volt, ott az USA-ban is sivatag van. Átgondolta a helyzetet és – beszélgetve a helyiekkel, az őslakosokkal és a kutatókkal – rádöbbent, hogy

a sivatagosodás azután gyorsult fel, amikor a nagy bölénycsordák és más vadak eltűntek, illetve a szabadon kóborló nagy marhagulyák is karámok közé lettek szorítva.

Sokat vívódott mielőtt kimondta: az egész addigi elképzelés hibás, az állatok „éltették” a fűtengert. Kísérletképpen Afrikában, elsivatagosodott területre óriási birkacsordákat hajtottak ki. Ettek, amit találtak, legeltek, tiportak, ürítettek, és láss csodát, néhány év alatt a növényzet visszatért.

USA

Hasonló kísérletbe kezdtek az USA több államában is, a hagyományosan legeltető állattartással foglalkozó (ma inkább gabonatermesztő) területeken. Az eredmény ugyanez lett. Itt szarvasmarhával „kezelték” a területet, váltogató legeltetéssel. Állítólag az így „előállított” hús értékesebb, jobb minőségű, ízű (szerintem teljesen logikus), mint az istállózott vagy intenzív tartású marháké, és a terület is zöld, és jó karban van. (Ők is feltalálták a spanyolviaszt újra.) A lényeg: az állatok „mindennapi működése”, bizonyos irányelvek szerint, visszafordíthatja a sivatagosodási folyamatokat.

Egy kis utóirat Afrikához… Az állatokat éjszakára a ragadozóveszély miatt hatalmas karámokba zárták. Egy-egy karámban, mivel váltogatták a legelőterületet, kb. 3 hónapot töltöttek a jószágok. Ezeknek a karámoknak a helyét, amikor tovább költöztették a nyájat, felszántották, bevetették, és kukoricát meg más növényeket termeltek rajta. Több legyet egy csapásra! És még valami: irányított égetéssel próbáltak eleinte a legeltetés mellett legelőt megújítani, de hosszú távon ez nem volt sikeres.

Hogy is van ez? Az állatok megeszik a növényeket, fekáliájukban, bundájukon magukkal cipelik és elhullatják a gyommagvakat. Ezt minden kisiskolás tudja.

Trágyájukkal, vizeletükkel termékenyebbé teszik a talajt, és ha ne adj’ Isten, bomló tetemük is ott marad valahol, az külön „élmény” a mikrobáknak. Taposásukkal (nem akkor, ha minden nap ugyanazon a nyomvonalon halad át 100 vagy több birka!), túrásukkal, kaparásukkal lazítják a talaj felső rétegét, levegőztetik, a trágyát betapossák. Betapossák a letört növényi részeket is, ami szintén tápanyagot juttat bomlásával a talajba, esetleg újra hajt, vagy a letaposott kalász magjai hajtanak ki. Egy növényből tehát több lesz. Természetesen ehhez az kell, hogy a legelő állatok ne terheljék túl a környezetüket, ne vájjanak sztrádát és hatalmas kagylókat a területben, ne egy helyen legyenek itatva hosszú heteken keresztül. Ezt elkerülendő a legeltetést szakaszosan, vagy pásztorolva, a pihenő és itatóhelyeket áthelyezve kell végezni. De az tény és való, a jól karbantartott legelők, gyepek fajgazdagsága sokszorosa a magára hagyott területekének.

Mai magyar valóság, mit hozhat a jövő?

A Natura2000-es területek bevonásával új lehetőség nyílt a természet közeli, legeltetéses állattartásra, hiszen ezeket a területeket gyakorlatilag csak így lehet hasznosítani. De mi lenne, ha az elvadult gyümölcsösökbe, kihaló szőlőkbe, a parlagon maradt műveletlen területekre legelő állatot hajtanánk? Mi lenne, ha a kaszálóknak is hagynánk néhány évente pihenést, és legelőként hasznosítanánk őket (amúgy van valaki, aki trágyázza a kaszálóját?).

Mi lenne, ha betakarítás után kihajtanánk a nyájat az őszi-téli földekre? Ha erdőirtás után, telepítés előtt beengednénk a kecskéket a területre? Persze, munkaigényes feladat és hozzáértésre is szükség lenne. De a megtermelt hús és tej ára, a vásárolt takarmány mennyiségének csökkentése, az állomány egészségének növelése jó részben kompenzálna.

Nem utolsó sorban a jövőnket is biztosabbá tenné: növelné a növénytakaró változatosságát, egészségesebbé tenné a termőföldet, élhetőbbé a környezetet. A változó mikroklímák (CO2 megkötés, a napfény és a napsütés energiájának felhasználása, vízmegkötés, a víz és a szél okozta erózió csökkenése) jótékony hatással lennének a klímaváltozásra is. Ez bizonyos. Természetesen ennek a kutatásnak és módszernek is vannak támadói, sőt, valószínű, hogy a korábban leírtak nem minden esetben állják meg a helyüket. Hiszem azonban, hogy az igazság ott van, ahol mindig, valahol az arany középúton. Lépnünk kell tehát, nekünk gazdálkodóknak is, és nem megvárni, amíg erre (elkésett) kormányrendeletek vagy elsivárosodott kaszálóink, legelőink kényszerítenek. Mindezt hogyan? Okszerű legeltetéssel.

Pallagi Zsuzsanna

GerecseKecske

Forrás: Kistermelők Lapja