Back to top

Két szakágban nyerő - Beszélgetés Koszta Botonddal

Koszta Botond az első olyan lovas a Talent Program eddigi történetében, aki egyszerre két szakágban is felvételt nyert az októberi vizsgán. A fiatal tehetségre már tavaly is felfigyelt az edzői kar, de akkor egy sajnálatos sérülés miatt nem tudta teljesíteni az egész szezont, ezért nem is záróvizsgázhatott. Idén újra nekifutott a felvételinek, amelyet két lóval teljesített két szakágban.

Boti a lovastusa ugrófeladatával kezdett aznap, majd terepszakaszt lovagolt, ezt követően pedig két különböző díjlovasprogramot mutatott be két lóval, egy pónival és a nagy lovával. Mindkét vizsgát sikeresen teljesítette, az edzői kar elégedett volt a párosok teljesítményével, és mindkét szakág képzésére felvételt nyert a lovas. A vizsganap során nyújtott összteljesítmény komoly koncentrációt és eltökéltséget igényelt a gyermek korosztályú lovastól, ennek hátterében tudatos és következetes felkészítőmunka áll. Erről és a lovaglással kapcsolatos céljairól, eddigi élményeiről, tapasztalatairól kérdeztem Botit most, hogy túl vagyunk az első díjlovagló edzőtáboron, hogy jobban megismerjük azt a mosolygós fiút, aki ilyen úttörője a Talent Programnak.

Próbáltál más sportokat is a lovaglás mellett?

Igen, a szüleim igyekeztek minél több sportot megismertetni velem – fociztam, aikidóztam, teniszeztem, úsztam –, de számomra mindig is a lovaglás volt a legfontosabb. Egész pici korom óta különlegesen vonzódom a lovakhoz, semmi máshoz nem hasonlítható érzés a közelükben lennem, el sem tudom képzelni a napjaimat nélkülük.

Kivel, kikkel edzettél a kezdetektől?

2010–2013 között egy kis törökbálinti tanyára hordtak a szüleim lovagolni, egy pici shetlandi póni, Parázs volt a társam a tanulásban. 2013-ban csatlakoztam a Sóskúti Manók csapatához, majd néhány hónappal később a Magyar Póni Klub Szövetség versenyzője lettem. Futószáras és díjlovas számokban 2014-ben indultam először a Póni Klub versenyein. Felkészülésemet Habsburg Eilika segítette. 2014. szeptemberében Tuska Pali bácsinál kezdtem el díjugratni, 2015-ben ismerkedtem meg Németh Gáborral. 2016. január óta dolgozunk együtt napi szinten Gáborral Fóton. Nagyon sokat köszönhetek neki! Militaryversenyen tavaly indulhattam először, az ugró- és terepedzéseimet Schaller Gábor irányítja.

Mennyit lovagolsz jelenleg? Hol tartod a lovaidat?

Heti öt-hat napot edzünk, általában napi két lovat lovagolok. Bicolort Fóton, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás Központban tartjuk, kb. 45 perc alatt érünk ki a lovardába. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Gábor irányítása mellett több különböző méretű és képzettségű lovat is lovagolhatok Fóton.

Hogyan tudod a tanulást a lovaglással, versenyzéssel összeegyeztetni?

Hatodik osztályos magántanuló vagyok a budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában. A mindennapokban egy tanulócsoportba járok, ahol nem jelent gondot a versenyek és edzőtáborok miatti hiányzás. 4-es, 5-ös tanuló vagyok, a matematika a kedvenc tantárgyam.

Két edzővel dolgozol jelenleg, hogy esett rájuk a választásod?

Németh Gáborral úgy ismerkedtünk meg, hogy néhány edzését végignézve nagyon megtetszett az edzésmódszere és precíz magyarázatai. Fótra kerülve lehetőségem nyílt sok különböző lovat lovagolni, akkor még nem volt saját lovam. Schaller Gábort az első futószáras Póni Klub versenyemen, mint bírót ismertem meg, akkor elérhetetlennek tűnt, hogy egyszer ő is fog engem tanítani. Aztán az élet úgy hozta, hogy elkezdett Fótra járni edzéseket tartani, és egy idő után már én is ugorhattam nála.

Hogyan épül fel a heti edzésmunkád?

A díjlovammal heti 3-4 díjlovasedzésem van, heti egyszer vagy ugrok vele, vagy terepre megyünk. A military-pónimmal 3-4 napot síkon dolgozunk, és heti kétszer ugrunk.

Nagy szerencsém, hogy Fóton saját militarypálya és egy vágtapálya is rendelkezésünkre áll, így nagyon változatosan tudjuk edzeni a lovakat.

Az edzések mellett milyen módon fejleszted magad lovasként?

Sportpszichológus és gyógytornász segíti a fejlődésemet.

Fotó: Somogyvári Anett

Ki biztatott, támogatott az úton, amit eddig bejártál?

Legfőképpen a szüleim és az edzőm, hiszen ők teszik lehetővé, hogy ennyi edzésre és versenyre eljuthassak. Természetesen a családom többi tagja és a nagyszüleim is, akik gyakran szurkolnak nekem a versenyeken. Nagyon hálás vagyok és sokat jelent nekem ez a támogató háttér.

Milyen eredményedre, teljesítményedre vagy a legbüszkébb?

Nagy öröm volt számomra, hogy az idei országos bajnokságon csapatban L kategóriában második helyen végeztünk. Karvalics Eszter, Lőkös Larissza Anna és Lőkös Lúcia voltak a csapattársaim. Egyéniben pedig negyedik lettem. Fontos megmérettetés volt még számomra az idei fóti verseny, ahol nemzetközi bírók előtt két alkalommal is sikerült Bicolorral 69% felett teljesítenünk.

Milyen célkitűzéseid voltak a kezdetekben?

Ugrólovasként képzeltem el magamat, de Gábor és Bicolor megismertette és nagyon megszerettette velem a díjlovaglás szépségeit. A mai napig nagyon szívesen ugrok a lovaimmal, de mára a díjlovaglás számomra a legfontosabb.

Milyen terveid vannak a 2018/ 2019-es szezonra?

Nagyon komolyan készülünk a következő szezonra, szeretném minél hamarabb megszerezni a minősülést a gyermek Európabajnokságra. A legfontosabb rövid távú cél, hogy ezen a rangos versenyen Bicolorral méltó módon helytálljunk.

És mik a hosszú távú céljaid a lovaglással kapcsolatban?

Évről évre szeretnék folyamatosan fejlődni és egyre magasabb osztályokban versenyezni, egészen a nagydíjig. Felnőttként hivatászszerűen szeretnék lovakkal foglalkozni. Nagy álmom a felnőtt Európa-bajnokságon való részvétel.

Véleményed szerint milyen tulajdonságokkal kell bírnia egy hivatásos lovasnak? És annak, aki válogatottként képviseli az országot?

Az a szépsége ennek a sportnak, ami a nehézsége is. Szerintem a legfontosabb a ló és a sport iránti alázat és szeretet. Egy sikeres profi lovasnak emellett elengedhetetlen, hogy kellő elméleti tudása, türelme, kitartása és precizitása legyen. Ahogy ez alatt a néhány év alatt szembesültem vele, az anyagi háttér is nélkülözhetetlen ebben a sportban.

Kit tartasz példaképednek? Miért?

Ingrid Klimkét és az edzőmet, Gábort. A lovakhoz való hozzáállásuk példaértékű és mindketten több szakágban is saját képzésű lovakkal versenyeznek eredményesen. Gábor olyan edző, aki önzetlenül tanít és mutat nekem újabb és újabb technikákat, elméleti és gyakorlati ismereteket. Az ő segítségével ismerhettem meg és edzhetek olyan fantasztikus lovas szakemberekkel, mint Isabelle von Neumann-Cosel, Susanne von Dietze-Pollak és Joachim Winter.

Az eddigi tapasztalataid alapján hogyan vélekedsz a Talent Programról?

Megtiszteltetés részese lenni ennek a csapatnak! A tavalyi és az idei edzőtáboron is nagyon jól éreztem magam, hasznos és jó hangulatú napokat töltünk együtt. Jó érzés megtapasztalni, hogy milyen egy segítőkész csapat tagjának lenni. Sajnos a tavalyi záróvizsgán nem tudtam részt venni, mert egy szerencsétlen rollerbaleset miatt eltörtem a lábamat, ennek ellenére az elméleti képzésen részt vehettem, ami szintén nagyon érdekes és tanulságos volt. A tavalyi pozitív tapasztalataim alapján mindenképpen szerettem volna részese lenni a programnak az idei évben is. A jelentkezési szabályok változása miatt lehetőségem nyílt a military szakágba is felvételizni. A díjlovaglás mellett a military is közel áll a szívemhez. Hullámmal, a pónimmal két éve versenyzek ebben a szakágban is. Nagy lehetőséget éreztem abban, hogy vele is részt vegyek a programban. A felvételi vizsga díjlovas részénél izgultam a legjobban, ott voltak az elvárásaim a legmagasabbak magammal szemben.

Vannak olyan barátaid, akiket a Talenton keresztül ismertél meg?

Igen! Sokakkal a Talent edzőtábor alatt barátkoztam össze, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak már tavaly is, idén pedig már összeszokott csapatként kezdtük meg a programot.

Mi a véleményed arról, hogy 2016 óta külföldi edző bevonásával dolgoztok a Talent-szezon alatt? Hogy tetszettek Johan Rockx edzései? Milyen embert és milyen edzőt ismertél meg a személyében?

Nagyon örültem annak, hogy a magyar edzők mellett lehetőségünk nyílt Johan Rockx-szal is megismerkedni és edzeni.

Johan nagyon profi módon, pillanatok alatt átlátja a ló-lovas páros erősségeit és gyengeségeit.

Az edzések alatt meglepő összefüggésekre vezet rá, ami hosszú távon segítheti a fejlődésünket. Nagyon közvetlen, vicces, de mindemellett nagyon komoly szakember, akitől rengeteget lehet tanulni. Érthetően magyaráz, és egyszerű, de nagyon hatékony rávezető feladatokkal segít az edzések alatt.

Végül, de nem utolsósorban kérlek, hogy mutasd be nekünk a programban résztvevő lovaidat!

Bicolor II egy 11 éves hannoveri kanca, 2016 decembere óta van velünk, Németh Gábor segítségével választottuk ki őt. Jó képességű, de nem könnyű lovaglású ló, nagyon sokat tanulhatok tőle. Versenyhelyzetben nagyon segítőkész, de közben érzem rajta, hogy ő is igen izgul. Hullám egy hétéves, lewitzi származású póni. Fóton született, ötéves kora óta lovagolom szintén Gábor segítségével. Hálás vagyok dr. Edvi Péternek és a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítványnak is, hogy mindenben támogatnak, lassan három éve, hogy együtt fejlődhetek és versenyezhetek Hullámmal. Fiatal kora ellenére nagyon tudatos, jó ugróképességű, gyors, robbanékony és fáradhatatlan kis póni. Versenyhelyzetben ő is nagyon segítőkész, ő sem hagyna soha cserben. Mindkettőjükkel nagyon közeli a kapcsolatom, sokat foglalkozom velük az edzések előtt és után is. Nagyon fontos nekem, hogy jól érezzék magukat, és ne mindig csak dolgozzanak. Járok velük terepre, sétálni, és persze karámozva is vannak napi szinten. Odafigyelek nagyon a takarmányozásukra, az egészségükre és az ápolásukra is.

Köszönöm szépen, Boti! További eredményes felkészülést és sikeres versenyzést kívánok neked!

 

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2018/12 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Látogatóknak és versenyzőknek is izgalmas lesz az idei lovasíjász világkupa

Új versenyszámmal, valamint felnőtteknek és gyermekeknek szóló interaktív családi programokkal készülnek a szervezők az idei Nemzetközi Lovasíjász Világkupára és Nagydíjra.

Világörökségi listára kerülhet a lipicai ló tenyésztése

Ausztria és Szlovénia közösen kezdeményezi, hogy a lipicai ló tenyésztését vegyék fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára – erről kedden állapodott meg a két ország külügyminisztere.

Nehézsúlyban kezdjük az Állattenyésztési Napokat

Csütörtökön indul a 26. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A kiállítást kiállítást Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese nyitja meg, utána indul a szarvasmarhák és lovak bírálata. Este juh ágazati konferencia lesz. Mi végig itt leszünk és tudósítunk az eseményekről, kövesse a magyarmezogazdasag.hu-t.

Hölgyek nyeregben

Mezőhegyes 235 esztendővel ezelőtt alapított ménesbirtoka adott otthont a Lovász Szakma Kiváló Tanulója Országos Verseny idei döntőjének. A szervezők a hazai lovaskultúra szimbolikus helyszínének értékeit bemutatva igyekeztek ráirányítani a szélesebb közönség figyelmét e tradicionális hivatásra. Mint kiderült, a képzés különösen népszerű a hölgyek között: a döntőbe ugyanis kizárólag lányok jutottak be.

Gazdaság, génbank és gyakorlati helyszín egy helyen

A magyar mezőgazdaságnak szinte nincs olyan ágazata, amelyet a Georgikon Tanüzemben nem művelnek. Amellett, hogy termelnek, gazdálkodnak, génbankként és az egyetem hallgatóinak gyakorlati képzésének helyszíneként működnek, szakmai kísérleteikkel a környékbeli gazdákat is segítik.

Egy rövid kilovaglás is aranyat ér a lónak

Egy új kutatás szerint már napi 25 perc kevésbé megerőltető mozgás is jótékony hatással lehet a lovak egészségére, függetlenül attól, hozzájárul-e a súlyvesztésükhöz vagy sem.

Nem csak állva alszanak: a lovak pihenési szokásai

Mint minden élőlénynek, a lovaknak is szükségük van pihenésre, alvásra. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy sokszor lótulajdonosok sincsenek teljesen tisztában azzal, mikor pihen egy ló, és mikor van baja. A laikusok pedig végképp képesek pánikba esni egy fekvő ló láttán.

Így keltettek nagy hírverést az agrárszakmáknak

Mint arról beszámoltunk, véget ért az I. Agrár Szakma Sztár Fesztivál, amelyet a jó hangulat és a feszült pillanatok egyaránt jellemeztek. A hagyományteremtő célú rendezvényen alaposan körbenéztünk – következzenek bővebb tapasztalataink.

Új utakon a szaporítás - asszisztált reprodukció

A művi szaporítási eljárások térhódítása forradalmasította az állattenyésztést. Napjainkban is tart ez a folyamat, sőt mind nagyobb jelentősége lesz az újabb eljárásoknak, hiszen a termelés gazdaságosságának egyik kulcselemét jelenti.

Ménvizsga Tiszaföldváron

Idén április negyedikén immár harmadik alkalommal rendezték meg Tiszaföldvár határában, Homokréten a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület (MHLOE) tagjai által tenyésztett hidegvérű ménjelöltek saját teljesítményvizsgáját. A rendezvényt eredetileg azért is szervezték a Tiszántúlra, mert szerettek volna lehetőséget biztosítani a Kaposvártól messzebb lakóknak is.