0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Már akár 20 évre is kaphatnak a gazdák vízjogi üzemeltetési engedélyt az öntözésre

Az év elején megváltozott vízügyi szabályozás szerint a korábbi 5 év helyett immár akár 20 évre is kaphat vízjogi engedélyt az öntözni kívánó gazdálkodó.

A január 1-én megváltozott vízügyi szabályozás lehetővé teszi, hogy már akár 20 évre is megadható legyen az öntözéshez elengedhetetlen vízjogi engedély a korábbi 5 év helyett.

A szabályozással csökkenek a gazdálkodók bürokratikus terhei, kevesebb lesz az engedélyezéssel járó adminisztrációs- és költségteher.

A vízjogi engedélyek kiadásában részt vesz a talajvédelmi hatóság is, amely a talajvédelmi tervek alapján a szakhatósági állásfoglalást 5 évre adja meg. Ehhez igazodott a vízügyi hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedély hatályossága is. 2018 őszén megjelent a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatairól szóló kormányhatározat, amelyben a kamarának közreműködő szerepe van. A kormányhatározat irányozta elő többek közt azt, hogy az öntözésben érintett Belügyminisztérium, valamint Agrárminisztérium a talajvédelmi szabályozás szempontjából vizsgálja felül a vízjogi engedélyezést, és tegyen javaslatot a hosszú távra szóló öntözési vízjogi engedély feltételrendszerére. Ennek eredményeképpen

a gazdák akár 20 évre is kaphatnak vízjogi engedélyt az öntözésre. Az engedély érvényessége függ a vízkészlet hosszú távú rendelkezésre állásától és/vagy a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság állásfoglalásban tett előírásaitól.
Forrás: NAK sajtóközlemény