0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Végig megőrizte vezető pozícióját a szavazáson az év vadvirága

A beérkezett szavazatok alapján az év vadvirága 2019-ben a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum). A szavazatok 47 százalékával maga mögé utasította a tündérfátyolt (32 százalék) és a macskaherét (21 százalék) is.

Bár sokan biztosak voltak a nevével és megjelenésével is kitűnő tündérfátyol győzelmében, mások bíztak a kevésbé feltűnő, de természetvédelmi szempontból kiemelt fontosságú macskahere elsőségében, a magyar zergevirág mégis a szavazás elejétől fogva végig messze a legtöbb szavazatot kapta – olvasható a Magyar Természettudományi Múzeum blogján.

A magyar zergevirág száraz, nyílt tölgyesek, erdőszegélyek növénye, hazánkban elsősorban a Dunazug-hegyvidék környékén, leginkább talán a Vértesben, valamint a Mátrában és a Bükkben fordul elő. Máshol már kimondottan ritka, így a Mecsekben, a Mezőföldön és a Duna–Tisza-közén csak igen elszórtan található meg. Európában is csak kis területre korlátozódik: a Kárpát-medencén kívül a Balkán-félsziget keleti felén található meg elszórtan Észak-Görögországig.

Hazai és nemzetközi ritkasága miatt hazánkban 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Hazánkban és a környező országokban a nemzetség több rokon faja is előfordul. A hegyvidéki fajok – nevükhöz méltóan – valóban sziklaszirtek, hasadékok növényei. De sokan valószínűleg kerti dísznövényként is találkoztak már velük.

Mikor láthatjuk a magyar zergevirágot? Áprilisban már előjönnek a magyar zergevirág jellegzetes tőlevelei, majd hamarosan nagy méretű sárga virágai is megjelennek. Igyekeznünk kell, mert május végétől már alig láthatunk majd virágzó példányokat!

Forrás: mttmuzeum.blog.hu