Back to top

Fipronil a varroa elleni szerben

Fipronil szennyezés miatt megtiltotta az Oxxovar 5%-os oldat összes gyártási tételének forgalmazását, felhasználását és felhasználói szintig kivonta a terméket a piacról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az oxálsav tartalmú gyógyhatású készítmény a mézelő méhek varroa atka okozta fertőzésének kiegészítő kezelésre szolgál.

November-december folyamán több alkalommal is Oxxovar oldattal kezelt méhek elhullását jelentették a méhészek.

Az eset felderítését a Nébih komplex laborhálózata és vizsgálati rendszere tette végül lehetővé. A méhészek által leadott termékminták hatóanyagtartalma ugyanis megfelelő volt, a gyanú alapján vizsgált szennyezőanyag is negatív laboreredményt adott. Az egyik esetből származó méhhullákból viszont fipronilt mutatott ki az erre szakosodott laboratórium, így a kezelésre használt termékek is gyanúsak lettek a fipronil szennyezettségre.

A szakemberek a méhészek által beküldött bontott és a kereskedelemben fellelhető bontatlan kiszereléseket egyaránt vizsgáltak, és a gyógyhatású termék 4 gyártási tételében is kimutatták a fipronil jelenlétét.

Az eredmények alapján a Nébih megtiltotta az Oxxovar 5% oldat valamennyi gyártási tételének forgalmazását és felhasználását, valamint elrendelte a hazai piacról történő kivonást. A szakemberek vizsgálják, hogyan kerülhetett bele a méhekre veszélyes hatóanyag a gyógyhatású készítménybe.

A gyártó további készítményeinek és termékeinek vizsgálata is folyamatban van. Ennek során a hivatal szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a mézelő méhek készítményeire.

A Nébih kéri, hogy aki rendelkezik az Oxxovar 5% oldat termékkel, semmiképp se használja fel. A varroózis gyógykezelésére jelenleg 21 állatgyógyászati készítmény áll rendelkezésre, és számos gyógyhatású készítmény alkalmas a kiegészítő kezelésre, így a mézelő méhek védelme más szerekkel továbbra is megoldható.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhészeti dendrológia 3. rész - a tavaszi fás hordásnövények

Ahogyan a hőmérő higanyszála napról-napra egyre följebb húzódik, úgy kezdenek tömegével virítani a tavaszi aszpektus fás hordásnövényei: a vadgyümölcsök. Ilyenkor már a napi középhőmérséklet tartósan 10 oC fölött van, ez kedvez a méhek gyűjtögető-megporzó munkájának.

Kölyökkutyákra veszélyes vírus jelent meg a fővárosban

A pesterzsébeti Tölgyesi Állatorvosi rendelő tette közzé felhívását, miszerint a parvo vírus által okozott betegségben, a parvovírusos bélgyulladásban szenvedő kutyák száma annyira megnőtt a térségben, hogy a járvány veszélye is felmerült.

Változások az állategészségügyi bizonyítványmintákban

Módosultak az állategészségügyi bizonyítványminták, és az egyes patás állatok és a friss hús Európai Unióba történő behozatalára engedéllyel rendelkező harmadik országok jegyzékei.

Tej Terméktanács: emelkedhet a tej és a tejtermékek ára

Nőhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára a nyerstej csökkenő mennyisége, valamint az előállítási költségek, az infláció és a munkabérek emelkedése miatt - közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSzSz) az MTI-vel csütörtökön.

Egy kis méretű juh nálunk is hódít

Több tenyésztő is tart állatszeretetből vagy a szakmai kihívástól vezérelve olyan fajtákat, amelyek külső megjelenésükben eltérnek az adott fajra jellemző általános sajátosságoktól. Ide sorolhatjuk a juhfajon belül a babydoll southdownt is, amely kis termeténél fogva joggal tarthat számot érdeklődésünkre.

Szigorúbb gazdálkodási szabályok a méhek védelméért

Ahogy arról még az év elején beszámoltunk, a bajor választópolgárok eddig még soha nem látott mértékben csatlakoztak a „Mentsétek meg a méheket” népi kezdeményezéshez. A kezdeményezést a törvényhozás a héten megszavazta.

Itt a grillszezon, a Nébih a debreceniket vizsgálata

A grillszezon kedvelt termékeit, debreceni húskészítményeket vizsgált a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Élelmiszerbiztonsági szempontból a 20 különböző termék mindegyike megfelelt, minőségi, illetve jelölési hibák miatt azonban 18 esetben kellett figyelmeztetni az előállítókat.

A korai tavasz miatt lekésik a méhek a virágzást

A túl korai hóolvadás miatt korábban virágoznak egyes növények, a méhek azonban még nem ébrednek fel, hogy beporozzák őket. Így viszont csökken a virágok maghozama.

Az Egyesült Királyságban is felbukkant az ASP

Az erősen fertőző, és a disznókra nézve halálos afrikai sertéspestis vírussal fertőzött húst foglaltak le Észak-Írországban. Ez az első eset, hogy a betegség az Egyesült Királyság területén is felbukkant.

A kocák szeretik az állandóságot

Egy új vizsgálat kiderítette, hogy a különböző elletőrendszerekben tartott és többször fialtatott kocáknál a rendszerek cserélgetése miként hat a malacok mortalitására. A kezdeti eredmények szerint, azok a kocák teljesítettek jobban és azoknál volt alacsonyabb a malacok elhullása, amelyeket ugyanabba az elletőrendszerbe vittek vissza.