0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Aktualitások a magyar agrárgazdaságban

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd „Aktualitások a magyar agrárgazdaságban” címmel hangzott el Dr. Feldman Zsoltnak, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkárának bevezető előadása az AGROmashEXPOn, a GOSZ szakmai napján.

Ezt követően az Agrárgazdasági aktualitásokról panelbeszélgetésen értekeztek a szakterület kiváló ismerői, Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója, Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) főigazgató-helyettese, Hollósi Dávid, a Takarék Agrár Igazgatóság igazgatója és Baranyai Szabolcs, a Groupama igazgatója.

Petőházi Tamás rámutatott arra, hogy már 10 éve hasonló formában zajlik a szakmai nap, mely így már hagyományosnak nevezhető. Az, hogy a jövőben is sikeresek lehessünk, tudnunk kell, hogy milyen kihívásokra számíthatunk az elkövetkezendőkben. De legalább ilyen fontos, hogy értékeljük az elmúlt évet.

2018 első három hónapjában 29 százalékkal több csapadék esett az átlagosnál, majd igen aszályos időszak következett. Ennek hatására az aratás két héttel korábban zajlott, s mintegy 2-300 ezer tonnával kevesebb kalászos termett.

Az aratás közepén érkezett a hír, hogy Németországban és Lengyelországban jelentős terméskiesés várható, ami a piaci árakban változást okozott. Tavaly viszont nemcsak a betakarítás, hanem a vetés is korábban történt, így ez utóbbit be tudták fejezni. Ám a mintegy 300 ezer hektárnyi repcéből még nem lehet tudni, mennyi fog kikelni tavaszra.

Dr. Feldman Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy

tavaly összesen 172.204 termelő igényelt alaptámogatást, s a jogosult területek mintegy 4,9 millió hektárt tettek ki.

Az alaptámogatás (SAPS) keretösszege 221 milliárd forint volt, melyek közül kiemelendő, hogy az alaptámogatás + zöldítés összege hektáronként 72 ezer 760 forint volt, emellett a fiatal gazdák még 22.025 forinttal több támogatásban részesülhettek hektáronként.

A termeléshez kötött támogatások egyes esetekben igen jelentősek voltak múlt évben: például az ipari zöldségek termesztése esetén hektáronként 63.992forint, míg a zöldségtermesztés esetén 94.605 forint. A gyümölcs extenzív és intenzív támogatása is jelentős: 74.551, illetve 132.333 forint hektáronként. A szemesfehérje-termesztés támogatása 65.160 forint volt hektáronként, míg a szálas fehérjéé 24.270. Az állattenyésztésben a termeléshez kötött támogatások közül ki kell emelni az anyajuh-támogatást – 8030 forint, valamint a tejhasznú tehén támogatást – 105.108Ft/egyed.

A kormány eltökélt az öntözési eljárások könnyítése tekintetében. Fontos, hogy idén már az öntözésre vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedély az eddigi 5 év helyett akár 20 évre is kiadható a talajvédelmi hatóság által előírt felülvizsgálatnak a vízjogi engedélyben történő rögzítése mellett.

A kialakult tulajdonviszonyok ellehetetlenítésének feloldására az öntözési szolgalom bevezetésére is sor kerül.

A termőföld más célú hasznosítása mentes az ingatlanügyi hatóság engedélye alól abban az esetben, ha a termőföldet vízkivételt biztosító vízi létesítmény létesítése céljából veszi igénybe. Fontos változás az is, hogy az osztatlan közös termőföld esetén a földfelszín alatt és felett vezetett öntözési célú vízi létesítmény esetén valamennyi tulajdonostárs hozzájáruló nyilatkozata helyett immár elég csak a többségi hozzájárulás megszerzése.

youtube://v/E4RTJxp7-BU

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu