Back to top

Elengedhetetlen a vidékfejlesztési források megtartása a jelenlegi szinten

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 28-i brüsszeli ülésén tizenhét tagállam állt ki közös nyilatkozatban a vidékfejlesztési források legalább jelenlegi szinten történő megtartása mellett.

„Elfogadhatatlan az a bizottsági javaslat, amely több mint 26%-kal csökkentené a Magyarországnak 2021 után jutó vidékfejlesztési forrásokat” – emelte ki felszólalásában a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter.

Az ágazati kihívások kezeléséhez, a magyar gazdák versenyképességét biztosító beruházási támogatások megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy a következő pénzügyi időszakban is megfelelő nagyságú uniós források álljanak rendelkezésre.

Nagy István hangsúlyozta, hogy nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy a Közös Agrárpolitika jövőbeni szabályaira tett javaslatában, az Európai Bizottság az eddigieknél is magasabb követelményeket ír elő a gazdák számára, amit a javasolt forráscsökkenéssel együtt nem tart kivitelezhetőnek.

Nem kérhetünk a gazdáktól többet úgy, hogy közben csökkentjük a támogatásaikat, ráadásul a jelenleginél bonyolultabb szabályrendszerben - tette hozzá.

Az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről, benne az agrártámogatások mértékéről, az állam és kormányfőket tömörítő Európai Tanács hoz majd döntést várhatóan idén ősszel.

A mezőgazdasági miniszterek folytatták a vitát az új KAP végrehajtásának részletszabályairól is.

Magyarország csak olyan megállapodást tud elfogadni, amely valódi egyszerűsítést jelent majd a gazdák számára.

Egyszerű szabályok szükségesek, hogy a gazdák a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben juthassanak hozzá az őket megillető támogatásokhoz – mondta hozzászólásában a magyar tárcavezető.

A Közös Agrárpolitika 2021 utáni szabályairól szóló tárgyalások a költségvetési vitával párhuzamosan zajlanak Brüsszelben. A mezőgazdasági miniszterek várhatóan 2019 őszéig alakíthatják ki közös álláspontjukat az új KAP részletszabályairól.

 

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az utolsó pillanatban menekültek meg az európai búzamezők

A száraz, tavaszi időjárás kis híján megtizedelte az európai búzatermést, de a májusi eső időben érkezett és a legnagyobb búzatermesztő országok számításai szerint jó év vár a gazdákra.

Miért a külföldi húst?

Matej Korpáš, az SPPK sajóosztályának a munkatársa elmondta, hogy az üzletekben minden húsnál fel kell tüntetni, hogy az állatot hol nevelték, hol vágták le és a húsát hol dolgozták fel, valamint hogy hol csomagolták. A kamara ismételten figyelmezteti a vásárlókat, hogy figyelmesen, alaposan olvassák el ezeket az információkat.

Nőtt az agrárvállalatok hitelállománya 2018 végén

Az agrárgazdaság mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásainak hitelállománya 2018. utolsó negyedévének végére az előző negyedévhez képest 0,57 százalékkal, míg az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,07 százalékkal nőtt, 1124,9 milliárd forint volt - derült ki a kormány.hu-n közzétett jelentésből.

Jönnek a biztonságosabb tehergépjárművek

Az Európai Tanács jóváhagyta a tehergépjárművek biztonságosabb és környezetbarátabb kialakításának a tervezettnél korábban történő bevezetését, így 2020. szeptember 1-jétől megnyílnak az európai utak a lekerekített orrú vezetőfülkével rendelkező teherautók előtt.

A következő évtizedek sikerágazatát építik

30 éves jubileumi küldöttgyűlését rendezte meg a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete. Az ünnepi rendezvény díszvendége Nagy István agrárminiszter volt, aki úgy fogalmazott, fejet hajt az ágazatban tevékenykedők elmúlt 3 évtizedben véghezvitt teljesítménye előtt.

Felépült az Alföldi Tej Kft. 15 milliárd forintos sajtgyára

Végéhez közelítenek az Alföldi Tej Kft. debreceni új üzemének építési és szerelési munkálatai. A négyéves intervallumot felölelő beruházás révén Magyarország második legnagyobb tejipari cégének tejtermék-portfóliója a saját gyártású tej, tejföl, vaj, túró, kefir és joghurt mellett sajttal és tejporral egészül ki.

Kétségbeesett európai gazdák - Svájcban sem jobb

Az európai gazdák körében az átlagosnál magasabb az öngyilkossági arány. Bár erről hivatalosan csak francia és svájci adatok állnak rendelkezésre, a helyzet valószínűleg a többi európai országban sem jobb - erre hívja fel a figyelmet az agrarheute.de német agrárhírportál cikke.

Made in Italy – hamisítva

Az olasz élelmiszereket egyre gyakrabban hamisítják és utánozzák az egész világon. A legnépszerűbbek a sajt, a kolbász és az olívaolaj. A hamisítás oka főleg a kereskedelmi konfliktusokhoz vezethető vissza.

Az EU új szabályokat fogadott el a trágyák forgalomba hozataláról

Az Európai Unió új szabályokat fogadott el a termésnövelő anyagok forgalomba hozataláról az uniós piacon - közölte az uniós tanács kedden.

Harapni lehet a csendet

Városi származásúak lévén nagyon büszkék rá, hogy a csibéket saját kotlósaik keltik ki, és hogy a kecskéik tejéből készített sajtot, joghurtot tudnak az asztalra tenni. Az állatok abrakját is meg tudják termelni maguknak, valamint veteményesük és gyümölcsösük egyre több zöldséget, gyümölcsöt ad.