0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Agrárellenes a ketreces állattartás elleni kampány

Agrárellenes, tényektől elrugaszkodott kezdeményezésnek ítéli az európai gazdák legnagyobb érdekképviseleti szervezeteként működő Copa-Cogeca azt az aláírásgyűjtési akciót, amely az európai ketreces állattartás teljes betiltására irányul. A Copa-Cogeca az aláírásgyűjtési kampányt méltánytalan lépésnek minősíti, amely nem veszi figyelembe a gazdasági és társadalmi következményeket.

A NAK, a MÁSZ és a BTT szerint európai szintű szakmai összefogással kellene fellépni a szélsőséges és tisztességtelen kezdeményezés ellen.

Az európai gazdálkodók az elmúlt húsz évben folyamatos beruházásokat hajtottak végre annak érdekében, hogy az állatjóléti feltételeket jelentősen javítsák – állapította meg a legnagyobb uniós agrártermelői érdekképviseletként működő Copa-Cogeca nemrég kiadott állásfoglalásában.

Az érdekképviselet szerint a mezőgazdaság jövője érdekében szükség lenne arra, hogy a valós helyzetet „szenzációhajhász” felhangok ne homályosítsák el, illetve véget lehessen vetni a tapasztalható „agrár-ellenességnek”.

Ez utóbbit jól példázza az egyes szélsőséges állatvédő szervezetek által indított „Vessünk véget a ketrecek korszakának!” (End of the cage age!) elnevezésű európai polgári kezdeményezés, amelyet 2018. szeptember 11-én vett nyilvántartásba az Európai Bizottság (EB). Az akció célja az európai ketreces állattartás teljes felszámolása, ezért a szervezők az EB-től olyan jogszabályi javaslat benyújtását kérik, amely megtiltaná a jogszabályoknak és állatjóléti szabályoknak megfelelően kialakított technológiák használatát is. E lépés rendkívül kedvezőtlenül érintené az állattartók jelentős hányadát, így például a baromfitermelő ágazatokat, de hátrányosan érinti a sertés- és a szarvasmarha-tartást is.

Közleményében a Copa-Cogeca a kezdeményezést a mezőgazdaságot sértő, méltánytalan kampánynak minősíti.

A szervezet szerint a tiltást szorgalmazó akció, illetve annak feszültséggerjesztő online petíciós oldala nem tisztességes és nem tényszerű érvelésre támaszkodik, hanem alapvetően a fogyasztók érzelmeire kíván hatni, miközben nem tér ki a gazdasági és a társadalmi következményekre.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége egyetért abban, hogy a fogyasztók figyelmét fel kell hívni arra is, hogy az unióban előállított, ketreces tartásból származó állati termékeket nagyrészt unión kívüli országokból beáramló importáru váltaná fel, amely előállítását pedig sokkal fejletlenebb, illetve kevésbé szigorú állatjóléti, élelmiszerbiztonsági stb. előírások szabályozzák. Ez meglehetősen álszent – és vélhetően egyéb gazdasági/politikai érdekeket szolgáló – megoldást jelentene, a nyomon követhetőség, illetve a termelési körülmények ellenőrizhetősége, így végső soron a fogyasztó rovására.

Az uniós szabályozás értelmében a nyilvántartásba vételtől számított egy év áll rendelkezésre, hogy a szervezők legalább hét különböző tagállamban egymillió aláírást gyűjtsenek. A petíciós honlap szerint a kezdeményezéshez közel 330 ezren csatlakoztak. Ha az egymillió aláírás összegyűlne, az Európai Bizottságnak a kezdeményezéssel kötelezően foglalkoznia kellene. A testület eldönthetné, hogy helyt ad-e a kérelemnek vagy elutasítja azt, de állásfoglalását mindkét esetben indokolnia kellene.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a tisztességtelen akció ellen fel kell lépni, ezért a Baromfi Termék Tanács törekvéseit támogatva segíti a visegrádi országok (V4) agrárkamaráinak közreműködését és összefogását a témában. A BTT úgy ítéli meg, hogy a bizottság meggyőzésére

az egész Európai Unióra kiterjedő tanulmányt kellene készíteni arról, milyen élelmiszerellátási és munkaerőpiaci problémák adódnának, ha az érintett állattenyésztési ágazatokban a ketreces tartást megszüntetnék.

Ezen kívül olyan polgári kezdeményezést is indítani kellene, amely a hatékony és biztonságos ketreces állattartás megőrzése érdekben gyűjtene uniós aláírásokat – hangsúlyozza a BTT.

Forrás: NAK/BTT