Back to top

A Dél-Tiszántúl természeti kincseivel várják a kirándulókat

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark központi épületéből kilépve festői kép tárul elénk: a kastélyparkban évszázados fákkal övezett tanösvényeken juthatunk el a Kárpát-medence jellegzetes állataihoz. Cikkünkből kiderül, mire számíthatunk a tavaszi nyitást követően.

A Szarvas és Békésszentandrás között kanyargó Holt-Körös valódi kincs a természetkedvelők számára: a majd’ harminc kilométer hosszú holtág és környéke ugyanis megannyi állat-, illetve növényfaj otthona, így e terület mára a térség egyik legmeghatározóbb turisztikai központjává nőtte ki magát. Az erre járók számára kínál remek kikapcsolódási lehetőséget a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark is, amelynek területén megannyi természeti érték lelhető fel, s amely a téli hónapokat követően rendszerint számos újdonsággal nyitja meg kapuit. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyéül szolgáló, annak szomszédságában kialakított létesítményről Körömi Krisztina látogatóközpont-vezetővel beszélgettünk.

„A fogadóhelyünkön állandó kiállítással, illetve időszakos tárlatokkal várjuk a látogatókat, akik számára ugyaninnen indítunk például kerékpár- és kenutúrákat is. Mindezek mellett rendszeresen szervezünk állatismertetőket, látványetetéseket és tárlatvezetéseket is”

– mondta Körömi Krisztina, akinek szavai szerint a számos programnak is köszönhető, hogy mára a különböző csoportok, köztük az osztálykirándulók kedvelt helyszínévé váltak.

Mindezek persze mit sem érnének a festői környezet nélkül: a központi épületből kilépve ugyanis gyönyörű látvány tárul elénk. A 26 hektáros terület a Csáky-kastély parkja, évszázados fákkal körülvéve, tanösvényekkel övezve. Vendéglátónk elmondta, az itt helyet kapó állatparkban testközelből ismerhetik meg a látogatók a Kárpát-medence állatvilágát.

„Vannak fokozottan védett fajaink is, illetve olyan, rejtőzködő életmódot folytató állataink is, amelyek természetes környezetben kizárólag ilyen körülmények között figyelhetők meg”

Fotó: Körös-Maros nemzeti Park Igazgatóság
– folytatta a látogatóközpont vezetője, aki elárulta: ebben az időszakban az állatok egy része téli álmot alszik, nem mellesleg pedig ilyenkor számos fejlesztés is folyamatban van a létesítményben. Március közepén a többi között új, interaktív tanösvény-elemekkel nyit majd a park, amelyben idén új állatfajok is láthatók lesznek.

Körömi Krisztina elmondta, fő céljaik az oktatás és nevelés, a természeti látnivalók bemutatása, az ökoturizmus kiszolgálása, így ebben az esztendőre is számos, ezekhez kapcsolódó programot terveznek. A többi között tavaszra nagyszabású húsvéti rendezvénnyel készülnek, nyáron az Állatkertek Éjszakájához kapcsolódóan várják a látogatókat, ősszel pedig gombaismereti börzét tartanak majd.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ők a világ legokosabb állatai

Bármennyire hihetetlennek is tűnik, egyes állatok felveszik velünk a versenyt, ha intelligenciáról, kiváló memóriáról vagy kreativitásról van szó.

Nélkülözhetetlen szerepben a bivalyok

Bő 100 esztendővel ezelőtt még mintegy 150 ezer egyedből állt a magyarországi bivalypopuláció, a mezőgazdaság gépesítése azonban az állomány nagymértékű csökkenését eredményezte.

Milliárdos kárt okoz a kőrispusztulás

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a brit gazdaságot az elkövetkező száz évben összesen 15 milliárd fonttal, vagyis 5,5 billió forinttal terheli meg a kőrisek viszonylag új betegsége, a kőrispusztulás által okozott hajtáspusztulás miatti kár. Ennek az összegnek közel a fele egy évtizeden belül realizálódik, hívják föl a figyelmet a tudósok.

Afrikai sertéspestis elleni vakcina a láthatáron

Csalétkek segítségével lehetne immunizálni az afrikai sertéspestis ellen a vaddisznókat – erről számolt be egy kutatócsoport egy állatorvosi tudományos lapban. A halálos kór elleni ígéretes vakcina nagy reményekkel kecsegteti a sertéságazatot.

Újra medve kóborol az országban

A Heves-Borsodi-dombság területéről már több bejelentést is kaptak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei, Szilvásvárad és Nagyvisnyó határában is látták az állatot.

Idén is lesznek dísznövény és kertművészeti napok a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyparkban

Idén 15. alkalommal rendezi meg a Károlyi József Alapítvány az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat május 31. és június 2. között a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában, amelynek programjában kiállítás, vásár és konferencia is szerepel.

Aránytalan beavatkozás Xylella fastidiosa ellen?

Valencia autonóm tartomány vezetése kérelmet nyújtott be az alicantei bírósághoz, hogy a fölszámolási program keretében két magánbirtokon kivághassák a Xylella fastidiosa baktériummal érintett olajfákat.

Színfolt volt a vadászati kiállítás

A XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági napokon idén is helyet kapott a vadászat Hódmezővásárhelyen. A vadászati konferencia mellet vadászati kiállítással is készültek a rendezők, amit egy nagyobb sátorban látogathattak meg az érdeklődők. A kiállítás minden évben részét képezi az eseménynek, viszont mindig valami újdonsággal kecsegtet, s ez idén sem volt másként.

Kacagó gerlét ne tartsunk házigalambokkal!

A kacagó gerle egyik leggyakrabban tartott díszmadár hazánkban – nem véletlenül. Ennek a kedves hangú madárnak oly sok jó tulajdonsága van, mely vonzóvá teszi szinte minden madártenyésztő számára, függetlenül attól, hogy éppen egzotikus díszpintyek vagy galambok tartására szakosodott.

Az apróvad volt a középpontban

A mezei nyúl állomány felmérésének lehetőségeiről, illetve az intenzív apróvad-gazdálkodás modelljeiről rendeztek vadászati konferenciát május 10-én a hódmezővásárhelyi XXVI. Alföldi Állatenyészési és Mezőgazda Napokon. A konferencián a magyar apróvad helyzetéről kaptak tájékoztatást az érdeklődők.