Back to top

Viaskodó ölyvcsontvázak, okos talpbetét

Az idei FeHoVa is sok újdonsággal szolgált nemcsak a szűken vett szakmabelieknek, hanem azoknak is, akik érdeklődnek az újdonságok, ritkaságok iránt, melyet a gyártók a horgászok, vadászok munkájának hatékonyabbá, kényelmesebbé tételére fejlesztettek ki. De legalább ekkora vonzerőt jelentett a látogatók számára az immár hagyományos kutyakiállítás is.

Hazánkban a vadászat virágzik, s ez kiváló lehetőséget ad arra is, hogy preparátoraink szakmailag fejlődjenek. Így például a tavaly Salzburgban megrendezett preparátor Európa-bajnokságon aranyérmet szereztünk a csontszekcióban egy viaskodó egerészölyveket bemutató preparátummal. Természetesen hagyományos vadásztrófeákban is gyönyörködhettünk, s mivel ma már egyre több az olyan magyar vadász, aki messzi idegenben járja a vadont, nem meglepő, hogy a világ távoli tájairól is láttunk általuk elejtett vadak trófeáit, nem is akármilyeneket.

Fotó: Tóth Zsigmond

Technikai újdonságból is sok meglepő innovációval találkozhattunk, így például azt a fűthető talpbetétet, melyet okostelefonunkkal, Bluetooth segítségével hatékonyan tudunk irányítani.

Talpunkat így akár 45 fokos melegben is tarthatjuk, bár a komfortzóna általában 30-35 fok között van. Az okos talpbetét arról is ad információt, hogy pontosan hol járunk, és mennyi kalóriát égetünk.

A kutyakiállításon örvendetes volt látni a magyar vizslák nagy tömegeit – több száz állatot vonultattak föl. Ez is mutatja, hogy a fajta kiválóan megfelel a XXI. század kihívásainak, megállja a helyét munkakutyaként éppúgy, mint városi családi kedvencként. Pásztorkutyáink közül különösen sok mudit és pumit vonultattak fel, emellett kuvaszból, komondorból és pumiból is szép példányokat láthattunk. Ritkaságokat is felvonultattak a kutyabarátok: szarvasagár mellett egy igazi raritást, a Skye terriert. Ez a fajta Skóciában őshonos, de a hozzánk érkezett példány Finnországban látta meg a napvilágot.

Forrás: 
Kistermelők Lapja

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ipari drónokkal foglalkozó cégbe száll be az MIB Invest Group

Új tulajdonossal bővült az ABZ Drone (Agrobot Kft). A Szekeres István által tulajdonolt MIB Invest Group jelentős részesedést vásárolt az ipari drónok, drónszoftverek kereskedelmével, szakszervizzel és drónpilótaképző tanfolyamokkal foglalkozó cégben.

Csatornába esett kiskacsákat mentettek ki a közutasok

Víznyelő rácsába ragadt egy csoportnyi kiskacsa még múlt vasárnap Egerben. Riasztották is a Magyar Közút dolgozóit, akik végül kimentették őket a fogságból.

mAXI-NET 2.0

Megújítja RTK korrekciósjel-szolgáltatását az AXIÁL Kft. A társaság a meglévő technológiát fejlesztette tovább az Európai Űrügynökségtől nyert pályázati támogatással.

Idén is megrendezik a BorÉRT borturisztikai rendezvényt Budapesten

Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - közölték a szervezők az MTI-vel.

Természetes élőhelyeik mintegy 90 százalékát elveszíthetik a főemlősök Afrikában

Természetes környezetük mintegy 90 százalékát elveszíthetik Afrikában a főemlősök a következő évtizedekben a globális felmelegedés és az élőhelyek elpusztítása miatt egy nemzetközi kutatócsoport előrejelzése szerint.

Később is benyújthatók a borászati beruházások kifizetési kérelmei

A koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szigorú intézkedések miatt más nehézségek mellett a borászati gépek, technológiai berendezések szállítása is több esetben csúszott, ezért az Agrárminisztérium egy újabb, későbbi időszakot is kijelölt a borászok számára kifizetési kérelmeik benyújtására.

Közös tanszéket alapít a MATE és a Tungsram

Közös kutatóintézetet és kihelyezett tanszéket alapít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Tungsram a vállalatcsoport budapesti székhelyén, ahol májusban kutatás-fejlesztést szolgáló vertikális farm nyílt. A tudományos és innovációs együttműködés megkezdését június 7-én jelentették be.

Növekedett a túzokállomány

Magyarországon is növekedett a túzokállomány a MVM Démász sikeresnek bizonyuló túzokvédelmi programjának köszönhetően. Idén összesen 1553 madarat számláltak a kelet-pannon régióban, ebből 957 egyed él az MVM Démász Áramhálózati Kft. üzemeltetési területén, amely a Magyarországon élő túzokok 61,6 százaléka. A Kárpát-medencében összesen 2173 madarat számláltak a program keretén belül.

Jövőre ismét találkozhatunk Berlinben

Jövőre újra személyesen találkozhatnak a zöldség-gyümölcs ágazat szereplői a legnagyobb erre a területre szakosodott kiállításon, a Fruit Logistica 2022-n Berlinben. Mostantól lehet jelentkezni a kiállításra, egészen 2021. július 31-ig. Átlagosan 3300 kiállító és 72 ezer látogató találkozik Berlinben a kiállítás napjaiban, ezzel ez a világ legnagyobb frissáru-kiállítása.

A nagyközönség számára is látogatható lesz Európa egyik legnagyobb állattenyésztési kiállítása

A francia Sommet de l'Élevage, Európa egyik legnagyobb állattenyésztési kiállításának, szervezői megerősítették, hogy idén októberben élő bemutatót tartanak, a franciaországi Covid-19 oltási program befejeztével. A 2021-es kiállítást jelenleg október 5-8-ra tervezik Clermont-Ferrand-ban.