Back to top

Viaskodó ölyvcsontvázak, okos talpbetét

Az idei FeHoVa is sok újdonsággal szolgált nemcsak a szűken vett szakmabelieknek, hanem azoknak is, akik érdeklődnek az újdonságok, ritkaságok iránt, melyet a gyártók a horgászok, vadászok munkájának hatékonyabbá, kényelmesebbé tételére fejlesztettek ki. De legalább ekkora vonzerőt jelentett a látogatók számára az immár hagyományos kutyakiállítás is.

Hazánkban a vadászat virágzik, s ez kiváló lehetőséget ad arra is, hogy preparátoraink szakmailag fejlődjenek. Így például a tavaly Salzburgban megrendezett preparátor Európa-bajnokságon aranyérmet szereztünk a csontszekcióban egy viaskodó egerészölyveket bemutató preparátummal. Természetesen hagyományos vadásztrófeákban is gyönyörködhettünk, s mivel ma már egyre több az olyan magyar vadász, aki messzi idegenben járja a vadont, nem meglepő, hogy a világ távoli tájairól is láttunk általuk elejtett vadak trófeáit, nem is akármilyeneket.

Fotó: Tóth Zsigmond

Technikai újdonságból is sok meglepő innovációval találkozhattunk, így például azt a fűthető talpbetétet, melyet okostelefonunkkal, Bluetooth segítségével hatékonyan tudunk irányítani.

Talpunkat így akár 45 fokos melegben is tarthatjuk, bár a komfortzóna általában 30-35 fok között van. Az okos talpbetét arról is ad információt, hogy pontosan hol járunk, és mennyi kalóriát égetünk.

A kutyakiállításon örvendetes volt látni a magyar vizslák nagy tömegeit – több száz állatot vonultattak föl. Ez is mutatja, hogy a fajta kiválóan megfelel a XXI. század kihívásainak, megállja a helyét munkakutyaként éppúgy, mint városi családi kedvencként. Pásztorkutyáink közül különösen sok mudit és pumit vonultattak fel, emellett kuvaszból, komondorból és pumiból is szép példányokat láthattunk. Ritkaságokat is felvonultattak a kutyabarátok: szarvasagár mellett egy igazi raritást, a Skye terriert. Ez a fajta Skóciában őshonos, de a hozzánk érkezett példány Finnországban látta meg a napvilágot.

Forrás: 
Kistermelők Lapja

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A mezőgazdaság versenyképességét is javíthatja a drónok használatának elterjedése

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alapító tagként részt vesz a Magyarországi Drón Koalícióban, amely május 4-én alakult meg. A drónok használata a mezőgazdaság versenyképességének növekedéséhez is hozzájárulhat, az új technológiák elterjesztését a NAK is segíti tagjai körében.

Orvvadászt ítélt börtönbüntetésre a bíróság Debrecenben

Folytatólagosan elkövetett orvvadászat miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy férfit, aki légpuskájával több állatot is elejtett Debrecen külterületén - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.

Magyar Tavak Fesztiválja - Zene és pihenés a Tisza-tónál és a Velencei-tónál is

A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amely évről évre növekvő népszerűségű találkahelye a természet, a sport és a kultúra szerelmeseinek, idéntől Magyar Tavak Fesztiváljaként folytatja és már a Velencei-tónál is elérhetővé válik.

Mesterséges erszényben nevelkedik Prücsök, a szegedi kengurubébi

Kiváló hírrel örvendeztetett meg mindenkit csütörtök este a Szegedi Vadaspark, amely honlapján és Facebook-oldalán is arról számolt be, hogy Prücsök szépen cseperedik és jó egészségnek örvend. Prücsök nem más, mint egy idén született Bennett-kenguru, akinek anyja születése után elpusztult, ám szerencsére már elég nagy volt ahhoz, hogy a gondozója átvegye a nevelését.

Eperszedő robotok Kaliforniában

A magaságyáson termelt érett, piros színű földieper betakarítására használhatók a kaliforniai advanced.farm nevű startup által kifejlesztett és gyártott TX Harvester földieperszedő robotok. Egyszerre két, egyenként négy sor epret magába foglaló ágyás betakarítását képesek elvégezni.

Jeladós barátkeselyűt lőhettek le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Jeladós barátkeselyűt lőhettek le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai egy bolgár szervezet riasztása alapján kezdték keresni a fokozottan védett madarat, amelynek csak jeladóját találták meg.

Trófeaszemle: a hagyomány és megújulás szellemében

Beléptünk a világkiállítás évébe. A munkálatok az ütemterv szerint zajlanak, a programok és a szakmai konferenciák szervezése célegyenesbe ért. A szervezőknek azonban továbbra sincs szusszanásnyi idejük, hiszen a hátralévő finomhangolásokkal is végezniük kell, és szeptember hamarabb itt lesz, mint gondolnánk.

A nagy mocsári csigában keresik a megoldást az öregedés lassítására kutatók

A nagy mocsári csiga segítségével modellezik az öregedési folyamatokat az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben (BLKI) működő Ökofiziológiai és Környezettoxikológiai Kutatócsoport munkatársai. Új vizsgálatukkal olyan új géneket azonosítottak az állatban, amelyek a gerincesek öregedésében is kulcsszerepet játszanak.

Exportra tör a hordozható magyar találmány, mely tenyészállatok spermáját minősíti

Magyar fejlesztés teheti egyszerűbbé és egyúttal precízebbé a tenyészállatoktól levett sperma minősítését. Az ONGO Vettech egy hordozható, egyszerűen használható készülék, amely a CASA-technológiát a laboratóriumokból az állattenyésztő telepekre viszi, és gyors, szakszerű eredményt ad.

Jó hír a természet szerelmeseinek

Távcső segítségével vagy akár szabad szemmel is megleshető a főutak mellett a túzok kakasok látványos násztánca. S hogy miként? Bemutatjuk helyszínt, és azt, ahogyan bárki részese lehet ennek a természeti csodának Budapesttől mindössze 60 kilométerre.