Back to top

Viaskodó ölyvcsontvázak, okos talpbetét

Az idei FeHoVa is sok újdonsággal szolgált nemcsak a szűken vett szakmabelieknek, hanem azoknak is, akik érdeklődnek az újdonságok, ritkaságok iránt, melyet a gyártók a horgászok, vadászok munkájának hatékonyabbá, kényelmesebbé tételére fejlesztettek ki. De legalább ekkora vonzerőt jelentett a látogatók számára az immár hagyományos kutyakiállítás is.

Hazánkban a vadászat virágzik, s ez kiváló lehetőséget ad arra is, hogy preparátoraink szakmailag fejlődjenek. Így például a tavaly Salzburgban megrendezett preparátor Európa-bajnokságon aranyérmet szereztünk a csontszekcióban egy viaskodó egerészölyveket bemutató preparátummal. Természetesen hagyományos vadásztrófeákban is gyönyörködhettünk, s mivel ma már egyre több az olyan magyar vadász, aki messzi idegenben járja a vadont, nem meglepő, hogy a világ távoli tájairól is láttunk általuk elejtett vadak trófeáit, nem is akármilyeneket.

Fotó: Tóth Zsigmond

Technikai újdonságból is sok meglepő innovációval találkozhattunk, így például azt a fűthető talpbetétet, melyet okostelefonunkkal, Bluetooth segítségével hatékonyan tudunk irányítani.

Talpunkat így akár 45 fokos melegben is tarthatjuk, bár a komfortzóna általában 30-35 fok között van. Az okos talpbetét arról is ad információt, hogy pontosan hol járunk, és mennyi kalóriát égetünk.

A kutyakiállításon örvendetes volt látni a magyar vizslák nagy tömegeit – több száz állatot vonultattak föl. Ez is mutatja, hogy a fajta kiválóan megfelel a XXI. század kihívásainak, megállja a helyét munkakutyaként éppúgy, mint városi családi kedvencként. Pásztorkutyáink közül különösen sok mudit és pumit vonultattak fel, emellett kuvaszból, komondorból és pumiból is szép példányokat láthattunk. Ritkaságokat is felvonultattak a kutyabarátok: szarvasagár mellett egy igazi raritást, a Skye terriert. Ez a fajta Skóciában őshonos, de a hozzánk érkezett példány Finnországban látta meg a napvilágot.

Forrás: 
Kistermelők Lapja

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Törpe görögdinnye üvegházban?

Egy belgiumi paradicsomtermesztő üvegházban érdekes ötlettel álltak elő: görögdinnyét kezdtek termeszteni hidropóniás technológiával.

Napenergiával működő takarmányozó robot

Közösen fejlesztett napenergiát hasznosító elektromos takarmányozó robotot a Lemmer Fullwood az osztrák Hetwin céggel.

Ne bízza az életét a Google Mapsre

A skót hegymászó szervezet, a Mountaineering Scotland és a John Muir Trust skót jótékonysági szervezet azzal vádolta a Google Maps-et, hogy olyan utakat kínál a Ben Nevisre, amelyek "potenciálisan halálosak". A Ben Nevis a Brit-szigetek legmagasabb hegye, magassága 1345 méter.

Egy dolog egyszerű: FendtONE és a Fendt 500, 900 és 1000 Vario új generációja

A rövid betakarítási időszakok, a változó éghajlati viszonyok és a jogszabályi korlátozások világszerte egyre nagyobb követelményeket támasztanak a gazdálkodókkal, és így a mezőgazdasági technológiával szemben is. Az új, jövőorientált FendtONE üzemeltetési koncepció egyszerű megoldásokat kínál ezen követelmények könnyebb teljesítésére.

Hétvégén startol az első Csemői Vágta

Július 24-én, szombaton először rendez Elővágtát a Pest megyei település, azonban Csemő neve nem első alkalommal szerepel a Vágta történetében: 2017-ben Petrik Tamás a község képviseletében nyerte meg a budapesti döntőt.

Magyar innováció oldhatja meg a globális raklaphiányt

Évente megközelítőleg ötmilliárd raklap biztosítja a világ logisztikai vérkeringésének fenntartását, amelynek előállítása 50 milliárd dollár nagyságrendű iparág. A forgalomba kerülő raklapok legnagyobb része fából készül, amelyhez fák millióit vágják ki. Ez nemcsak környezetvédelmi probléma, mert a raklaphiány egyre nagyobb gazdasági nehézségeket is okoz Európa-szerte.

Gyomirtás lézerrel

A lézertechnológia mezőgazdasági alkalmazásának új lehetőségeit kutatják a tavaly elindított WeLASER című, 3 éves projekt keretében. A kutatásban Spanyolország, Német­ország, Franciaország, Dánia, Olasz­ország, Belgium, Hollandia és Lengyelország kilenc intézménye működik együtt.

AGCO/Fendt: pozitív kilátások

A 2020-as különleges év után még az idei esztendőt is erősen befolyásolja a globális koronavírus-járvány, különösen az áruforgalom és -szállítás nehézségei miatt. Ezzel együtt a német és a nemzetközi mezőgazdaságigép-piac kedvezően alakul, ami a Fendt számára is jó kilátásokat jelent, hangzott el az AGCO/Fendt sajtótájékoztatóján a napokban.

A baleset zöme az üzekedés alatt következik be

Az őz a legelterjedtebb, hazánkban legnagyobb egyedszámban előforduló nagyvadunk. Üzekedése (párzási időszak) július második felétől egészen augusztus elejéig-közepéig tart. Ebben az időszakban többet mozogva nagyobb területet bejárnak, mint általában, útjuk gyakran keresztezi a közutakat. Felhívjuk olvasóink szíves figyelmét, hogy ebben az időszakban hatványozott figyeljenek vezetés közben!

Magyarország Digitális Agrárgazdaság Fejlesztéséért díjak

A díjazottak Jakab István, a MAGOSZ elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke, dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője és Farkas László, a zimányi Farkas Kft. tulajdonosa.