Back to top

Ausztria: a bio-termelés térnyerése

Az osztrák mezőgazdaságban magasabb a bio-módon megművelt termőföld aránya, mint Európa számos más országában; arányait tekintve pedig az Európában bio-módon megművelt földterület öt százaléka Ausztriában található.

Nyugati szomszédainknál az elmúlt évben nagyjából minden ötödik gazda foglalkozott bio-termeléssel és az általuk megművelt 638 ezer hektár a mezőgazdaságilag hasznosított összes terület mintegy negyede, (melynél nagyobb termőterület-nagyság az EU-országok közül mindössze háromban található.) Ebből 45 ezer hektárt, egy Bécs területével megegyező nagyságú területet az elmúlt három évben, ezen belül 17 ezer hektárt, naponta 63 futballpálya nagyságú területet 2018-ban nyilvánítottak bio-módon megművelt földterületté;

a bio-módon működő gazdaságok száma pedig – szintén három év alatt 1.300-zal, csaknem 23,5 ezerre emelkedett.

(Összehasonlításul megjegyezzük, hogy 1990-ben az akkori bio-üzemek száma még mintegy másfél ezer volt.) Ausztria tartományai közül a legmagasabb a bio-módon megművelt terület aránya (58,0 százalék) Salzburgban, megelőzve Burgenlandot (33,8 százalék) és Bécs szövetségi fővárost (32,3 százalék).

Fotó: ÖMKI

A bio-élelmiszerek iránt évről évre élénkebb a kereslet. Az AMA marketingszervezet adatai szerint az osztrák élelmiszer-kereskedelem biotermék-forgalma a 2013. évi 361 millió euróról 2015-re 423, 2017-re 509, 2018-ra pedig 542 millió euróra, az egy háztartásra jutó kiadás nagysága pedig a 2013. évi 105-ről 2015-re 120, 2017-re 141, 2018-ra pedig 148 euróra emelkedett. Egy, a Der Standard c. napilap által idézett felmérés szerint

az osztrák polgárok több mint fele fogyaszt heti legalább egy alkalommal bio-élelmiszert, melyek sorában a tej, a tojás, a burgonya és a friss zöldség a legkeresettebb.

A hús- és baromfifogyasztás évek óta stagnál. Egyébként minden száz, Ausztriában tenyésztett sertésből három található bio-gazdaságban, miközben a baromfinál 20, a szarvasmarháknál 22, a juhoknál 30, a kecskéknél pedig 50 százalék felett van ez arány. Az osztrák bio-termékek kétharmada ez idő szerint exportra kerül.

A fogyasztási szokásokkal kapcsolatban figyelemre méltó, hogy az osztrák polgárok hűtőszekrényeiben jóval több a bio-élelmiszer, mint az éttermek kínálatában, mondta Gertraud Grabmann, a Bio-Austria elnöke egy, a közelmúltban a nürnbergi BioFach szakkiállítás megnyitása alkalmából tartott tájékoztatón, hozzátéve, hogy a bio-élelmiszerek fogyasztását növelendő további erőfeszítésekre van szükség a felvilágosító munkában és a piacfejlesztés állami forrásokból történő támogatásában.

A termelés és fogyasztás a belátható jövőben várhatóan tovább növekszik.

A bécsi mezőgazdasági minisztérium előrejelzése szerint a bio-módon művelt területek nagysága az idén kétszerese lesz a 2007. évinek.

A fehérjenövények körében a hazai termés egy harmada már most bio-termék, a zöldségek esetén ez az arány 25, az állattenyésztésen belül a marháknál 22 százalék, emellett a juhok egy harmadát, a kecskéknek pedig kereken a felét nevelik bio-körülmények között.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fergeteges tátorján

Tömegesen fordult elő hazánkban, a pásztorok ették, a negyvenes években még virágoskertekbe is ültették, mostanság pedig annyira megritkult, hogy védetté nyilvánították. A tátorjánról beszélünk, amelyet a magyar törzsek úton-útfélen megtalálhattak, és fogyasztottak is.

Méhészeti dendrológia 3. rész - a tavaszi fás hordásnövények

Ahogyan a hőmérő higanyszála napról-napra egyre följebb húzódik, úgy kezdenek tömegével virítani a tavaszi aszpektus fás hordásnövényei: a vadgyümölcsök. Ilyenkor már a napi középhőmérséklet tartósan 10 oC fölött van, ez kedvez a méhek gyűjtögető-megporzó munkájának.

Szigorúbb gazdálkodási szabályok a méhek védelméért

Ahogy arról még az év elején beszámoltunk, a bajor választópolgárok eddig még soha nem látott mértékben csatlakoztak a „Mentsétek meg a méheket” népi kezdeményezéshez. A kezdeményezést a törvényhozás a héten megszavazta.

Kezdődik az őzüzekedés, vigyázzunk az utakon!

Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka. A nász alatt a bakok kergetik a sutákat, és eközben az állatok sokkal figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában, ráadásul nappal is aktívak.

Kamilla, bodza, csalán – Gyűjtésre fel!

Magyarországon a legfontosabb gyűjtött gyógynövények közé tartozik a kamilla, a bodza, a csalán, a vadgesztenye, a cickafark, a hársvirág és a csipkebogyó – derül ki a Nemzeti Agrárkutatási Innovációs Központ (NAIK) az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) gyógynövényfelvásárlási statisztikájából.

Kállay László: Gondos szülő

Kállay László Egerben él. Még kisgyermek volt, amikor édesapja megismertette az akkor elérhető filmes fotózási technikával, amatőr laborálással. Főként a természet részleteit örökíti meg, de szívesen készít portrékat, szociofotókat, életképeket, sportfelvételeket és összetett mondanivalókat sugárzó montázsokat.

Egyre kelendőbbek a "fenntartható" termékek Németországban

Évről-évre népszerűbbek Németországban az egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszerek, az elmúlt öt évben 18-ról 31 százalékra nőtt a fogyasztók körében azok aránya, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy egészséges és fenntartható életet folytassanak - jelentette a ZDF német közszolgálati televízió kedden.

Bio-mezőgazdaság: differenciált fejlődés

A bioföldművelés és a biotermékek iránti kereslet világszerte bővül, de a termelési kedv erősödése földrészenként igen differenciált – mindenek előtt Európára és az Egyesült Államokra koncentrálódik. Az Organikus Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége (IFOAM) szerint a világ országaiban bioélelmiszerekből elért forgalom 2017-ben 90 milliárd euró volt

Új lengyel bálaszállító pótkocsik uniós engedéllyel

Új bálaszállító mezőgazdasági pótkocsi gyártását kezdték meg Lengyelországban, a gyártó cég megszerezte az Európai Uniós forgalmazási engedélyt, így bármelyik uniós országban használhatók a pótkocsik.

Feljelentést tettek

Feljelentést tett az Amerikai Egyesült Államok és több másik ország a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) az Európai Unió növényvédő szer és egyéb, a gazdálkodók által hasznát „fontos eszköz” „veszélyalapú” megközelítésű engedélyezési rendszere ellen. Véleményük szerint ez világszerte veszélyezteti a gazdák megélhetését és az élelmiszer-termelést.